szombat, július 08, 2017

"All it takes is one decision, a lot of guts, a little vision to wave your worries, and cares goodbye"

Huh. Jó fárasztó hét volt egy rakás új információval, rengeteg utazással (az a gyanúm, hogy hosszútávon valószínűleg a hónaljszagú ingázással lesz bajom, mert az egyszerűen rémes), aztán mivel a gyerekek itthon vannak Marcival, munka után hazajövök és főzök másnapra, na az is egy kellemes dolog, szóval azt hiszem blogolni nem nagyon lesz időm (a cégnél amúgy is kábé minden le van tiltva, meg persze időd sincs semmire, mert orrvérzésig telefonálsz).
Számomra meglepő, de nagyon élvezem, hogy kollégáim vannak (még akkor is, ha nagyjából mindenki legalább tíz évvel fiatalabb nálam - na nem mintha öreges lenne a mentalitásom, szóval gyanítom, hogy ez nem feltűnő): az elmúlt négy évben mindenhol egyedül dolgoztam és az sok szempontból nagyon nehéz dolog. 
A munka jó stresszes lesz, az látszik (mondjuk mióta nyelviskolát csináltam anno, azóta tudom, hogy az emberek elmebetegek, szóval nincs ebben semmi meglepő), de én személy szerint nagyon fogom élvezni a különböző akcentusokat - jó, hát attól rettegek, hogy glasgowi skótok is telefonálnak majd*-, meg ahogy majd elképzelem a birminghami nénit a horror virágos tapétás kis házában. 
Jó, hát rettegek persze, meg azért (egy időre legalábbis) el kell majd hagynom a komfort zónámat (és rájöttem, hogy tulajdonképpen az emiatt való szorongás okozza a munkahelyi problémáimat nagyrészt), de jót tesznek az ilyen erőpróbák, meg hát nagyjából csak szemlélet kérdése az egész azt hiszem: ha pánikolok, akkor tényleg minden szar, de ha nyitott és vidám a hozzáállásom, akkor azért egyszerűbbek a dolgok, hát micsoda bölcsességek ezek, kérem szépen, ki hinné, ugye. 





*mikor Londonban laktam, egy rövid ideig volt egy glasgowi skót pasim: kapcsolatunk csúcsát az jelentette, mikor már értettem amit a telefonba mondott. Egyébként egy közös ismerős által találkoztunk és hogy megbeszéljük a találkozót, legelőször felhívott (akkoriban még nem voltak okostelefonok, haha). Emlékszem, nem is az volt, hogy nem értem mit mond, hanem sajnos még csak fel sem lehetett ismerni, hogy angolul beszél...szóval kicsit azért be vagyok szarva, de izgalmas is a dolog. 
Ezt meg az egyik céges konyhában lőttem, nagyon tetszik, el kellene lopnom, de nem vagyok lopós fazon sajnos:




13 megjegyzés:

  1. Minden rendben lesz, neked nincs lehetetlen! Marci hogy bírja otthon a szépekkel?

    VálaszTörlés
  2. Remélem:)

    Marci jól bírja - ha tudna főzni is, akkor végképp tökéletes lenne minden:) -, sokat sakkoznak meg fociznak, járnak a játszótérre, valamelyik nap meg barkácsboltba vonszolta őket:))

    VálaszTörlés
  3. Nekem is van egy két aranyos tapasztalatom a skótokkal:
    Volt egy betegem, hozzám egész szépen beszélt angolul, aztán mikor bejött a felesége akkor együtt már valami furcsa nyelvet beszéltek. Kíváncsi voltam mi az mert nem tudtam hová tenni ezért rákérdeztem. Kb miután abba bírta hagyni a röhögést akkor válaszolt, hogy hát angolul beszélnek, nem tűnt fel? Csak hát ők skótok :-))

    Egy másik beteg bedugja a fejét a rendelőbe és kérdezi: - Angolul beszélek? Mondom igen, jöjjön nyugodtan.
    - De akkor is ha ő skót?
    - Ööö... :-)

    Sok sikert az új munkádhoz!

    (Azért az olyan szomorú hogy valaki rengeteget tanul azért hogy taníthasson , amit én a világ egyik legfontosabb munkájának tartok, és utána pályaelhagyóvá kényszeríti a rendszer :-( Én úgy szeretem a gyerekek tanárait...

    De a lényeg, hogy te megtaláld a számításodat. Remélem ez a munkahely bejön. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény skótoknak nem könnyű külföldön. Mentségükre legyen mondva, hogy ők maguk nagyon megértőek a külföldiekkel. Csak hát igen, nagyon kínos minden mondatukra háromszor visszakérdezni, tapasztaltam. :D

      Törlés
    2. Ditke, hát, nekem sajnos az állami szektor nagyon rossz élmény volt (a gyerekeket beleértve), de igen, amúgy valóban szomorú, hogy a pénz - és egyéb problémák, pl perspektívátlanság - miatt az ember elhagyja a pályát. Vagy hárman hagyták ott a sulit a volt iskolámból idén...

      Törlés
  4. MM: én nagyon bírom a skótokat és szerintem nagyon szép ahogy angolul beszélnek, sőt, én értem is őket elég jól, kivéve, ha glasgowi skótokról van szó, mert az valami elképesztő:)))

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy eddig jók a tapasztalatok. Jó nagy váltás a tanítás után - és valóban szomorú, hogy erre kényszerülnek nem is kevesen.
    Én egyszer hallottam csak skót beszédet, de nekem pluszban ritka szar a hallásértésem amúgy is. A nyelviskolában van egy anyanyelvi tanár, na mint megtudtam, ő skót, és régebben nem is értették őt a hallgatók, de úgy néz ki, finomított a beszédén :) Mondjuk azért feladja a leckét azzal, hogy a kezével a szája előtt matat. :DD

    VálaszTörlés
  6. Az az igazság, hogy én párszor már elhagytam a tanári pályát (csak ilyen-olyan okok miatt folyton visszatérek), kétszer multi miatt, szóval nekem nagyon ismerős ez a közeg, de pl a régi sulimban a tesi tanár épp most azért mondott fel, hogy kamionsofőrnek álljon - na az milyen éles váltás...

    VálaszTörlés
  7. sőt, jut eszembe, én a multi mellett sosem hagytam abba a magántanítást sem anno: az egyik pozíciómban Amerikának dolgoztunk este tízig, na akkor délelőtt végig tanítottam, mert csak kettőre jártam, a másik pozícióban meg tíztől hétig dolgoztunk (angoloknak), akkor hajnalban, este, sőt hétvégén is tanítottam, persze főleg a pénzért, de azért ott volt az is, hogy szeretek tanítani. Szóval valójában én sosem hagytam abba igazán a tanítást, bár persze a gyerekekkel minden megváltozott: most biztosan nem fogok tanítani sem este, sem hétvégén (pláne nem hajnalban). Na de a gyerekvállalás igazi gamechanger:)

    VálaszTörlés
  8. Ja, igaz, te már multiztál. Na mindegy, attól még szomorú a pályaelhagyás. :(

    VálaszTörlés
  9. Igen, de ez egészen addig így lesz, amíg ennyire nehéz tanárként létezni. Szerintem mondjuk sokan szeretnének visszatérni, van most pl egy kolléganőm, aki 26 éves, alig tanított még, de azt mondja, ő simán visszamenne, ha sokkal megbecsültebb volna a tanári szakma.

    VálaszTörlés
  10. Egyike a legnyomasztóbb élményeimnek (főleg a közelgő nyelvvizsga tette rettenetessé), hogy amikor néhány éve elutaztunk Skóciába, Edinburgh mellé, előtte felhívott telefonon egy Gavin nevű kappanhangú ifjú, és valami programváltozásról akart tájékoztatni. Sajnos csak minden ötödik szavát értettem, így aztán lehetőség sem volt az értelmes párbeszédre. Így már csak a helyszínen derült ki, hogy pontosan mit akart, és hogy - bár én meg voltam róla győződve, hogy egy negyvenes asszonnyal beszéltem -
    nem is nő.

    VálaszTörlés