péntek, szeptember 28, 2018

Fenékig

Ma reggel leestem itthon a lépcsőn és egész sokáig szánkáztam is lefelé, úgyhogy a tanári kiránduláson (amit végül a mindenféle tiltakozás miatt sokkal kevesebb pénzből hoztak ki máshol) már csak fél seggel fél szívvel vettem részt több okból.
Végül egész jó volt, többekkel folytattam érdekes, értelmes és egészen mély beszélgetést, plusz meglepő módon, hirtelen találtak egy alapítványt (hol? és eddig miért nem?), ami állta a cechet.
Most az ágyban fekszem valami nagyon furcsa pózban és szenvedek: milyen nevetséges volna, ha kiderülne, hogy eltört a seggem.

szombat, szeptember 22, 2018

Van két macska

Tegnap ivartalanították a cicákat. Balikó (a kandúrka) pedig egy pillanatra belehalt az élménybe: leállt a szíve és így derült ki, hogy morfiumérzékeny. Kapott egy injekciót, hogy magához térjen és most már láthatóan kutya baja, de én sokkos állapotban vagyok, mióta ez kiderült.
Drága Balikó*, borzasztó lett volna, ha belehal a műtétbe!




* szerintem ez egyébként kissé alázó név egy macskának: a Rumini című mesében Balikó az egyik főszereplő EGÉR.

péntek, szeptember 21, 2018

(S)iker vol.872348956112

Azért az elég vicces, hogy az iskolából hazafelé azon veszekszenek ordítva a gyerekek, hogy Héraklész isten vagy félisten volt-e.*






* Egy ideje a Percy Jackson könyveket olvassák    nagy lelkesedéssel

kedd, szeptember 18, 2018

Lázadás on

Ma elkezdték összegyűjteni, hogy ki akar részt venni a tízezer forintos tanári kiránduláson és mondtam, hogy én bizony nem.
Tökéletesen elveim ellen való, hogy ilyesmiért fizessek, úgyhogy leszarom, ha ellehetetlenítenek, felírnak, megbélyegeznek. A családommal kirándulok a saját pénzemből, nem a kollégáimmal, bocsánat, elnézést, felháborító, belátom. Ráadásul nem is keresek olyan szuper jól, hogy ez triviális összeg legyen, szóval nem is értem ezt a megbélyegzést.

hétfő, szeptember 17, 2018

Marcus különkiadás

Szegény Marcikát csütörtökön megcsípte egy darázs és szombat reggelre két nagy rusnya hólyag keletkezett a csípés helyén, teljesen úgy nézett ki, mintha egy X-Akták epizódból lépett volna ki és valami eddig ismeretlen és iszonyú betegséggel küzdene, ami miatt Scully remegő szájjal nyomoz végig egy epizódot és a szálak a nyolcadik utashoz vezetnek. 
Rémületemben felhívtam a kedves régi gyerekorvosunkat, aki megnyugtatott, ellátott kezelési tanácsokkal, de ma a tanító néni külön odajött hozzám az ebédlőben (micsoda szerencse, hogy ott dolgozom, haha), hogy elmesélje, hogy Marcust elküldte a védőnőhöz, hogy kezelje a lábát, mert szörnyen nézett ki - a hólyagok elkezdtek kifakadni, hát nem volt csinos, ez tény, de nekünk volt időnk megszokni a látványt - és nagyon mondogatta, hogy vigyük orvoshoz, mert jajjaj, elfertőződik, húhú, jézusmáriahogynézki.
Oké, Marci el is vitte - kábé két órát várakoztak a beteg gyerekek között, izgatottan várom, hogy milyen ebolát kapott el Marcika  -, kaptak krémeket, meg valami furcsa instrukciót, hogyaszongya "ha elindul a piros csík, nem kell megijedni, csak visszajönni". 
Nem pontosan értem, hogy ettől miért lehetne vérmérgezése, de elég aggasztóan hangzik, szerintem óránként ébredek majd, hogy Marcus lábát nézegessem. 
Emlékszem, mennyire agyhalott voltam másnap, mikor Léna fejre esett a dzsúdó edzésen és az orvos megparancsolta, hogy éjjel többször ébresszük fel, figyeljük, hogy hogyan ébred, magánál van-e, stb., na, én, az idegbajos anyuka, óránként felébresztettem; ő bezzeg friss és üde volt másnap. 

Hú, fárasztó ez a gyereknevelés, feleim. 

péntek, szeptember 14, 2018

olvasós

Mivel az olvasás változatlanul a legfőbb menedékem és kikapcsolódásom és könyveket veszek ha kell, ha nem, ezért muszáj párhuzamosan olvasnom egyszerre több dolgot: jelenleg egy macskás könyvet, egy kiugrott drogos médiaszemélyiség önéletrajzát, egy sci-fit és egy gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet olvasok teljesen nevetséges módon: amikor épp időm engedi, felkapom és olvasom valamelyiket pár percig, este pedig, az ágyban, tíz percenként váltok.
Egész nyáron olvastam pedig, de tele a polc az elolvasandókkal, muszáj küzdenem velük.


csütörtök, szeptember 13, 2018

TGIF

Jaj, nagyon vicces az egyik kislány a gyerekek osztályában, valamiért folyton überelni akarja őket: amikor még egyáltalán senki nem tudott rajtuk kívül olvasni, akkor folyton arról beszélt, hogy igazából Marci és Léna sem tud, hanem az anyukájuk reggel megtanítja nekik, amit az órán felolvasnak.
Aztán most elkezdtek angolul tanulni és én gyorsan igyekeztem is beléjük verni, hogy a thank you az nem t-vel meg nem f-fel meg nem sz-szel ejtendő, hanem speciális módon és itthon gyakoroltuk is sokat, majd az irigy kislány az iskolában kifakadt, hogy én nem is tudom jól, mert az ő apukája, aki szintén angoltanár - szoktam vele találkozni, mikor megy a kislányért, rendszerint festékes munkásruhában van; oké, lehet, hogy az órái után otthon fest... -  máshogy tanította neki.
Ma tovább folytatódott a vicces angoltanár saga, Marcika hazajövet azt mondja nekem, hogy hiába angoltanár az apukája, még azt sem tudja, hogy TGIF!


kedd, szeptember 11, 2018

Irigy, de aztán mégsem

Marci hétfőn reggel lelépett egy tavacskás-hegyecskés francia kisvárosba konferenciára, én meg nagyjából megfulladok az irigységtől. Nem szép dolog, tudom, de az utazásnál nem sok jobbat tudok elképzelni.
Bár...ma Marcikával olyan jót röhögtünk - annyira jól érti már az iróniát, imádom ezt.
Oké, legyen akkor két legjobb: utazás és nevetés szeretteinkkel. Na meg a szex. A kaja. Az alvás. És persze a könyvek. Macskát simogatni, puszilgatni, nyomorgatni, szétmorzsolni. Kutyát simogatni. Gyereket dögönyözni. Itthon lenni, mikor kint zuhog az eső. Lerúgni a cipőt munka után. Kertet szagolgatni. Macskát szagolgatni. Hajnalban kelni, mikor nem muszáj. Tovább aludni. Hajnalig bulizni. Korán lefeküdni. Korán hazajönni. Nyaralni. Telelni. Beszélgetni. Hallgatni.


Eh, megadom magam. Az élet szép.

Feljegyzések az angoltanárok házából

Feltett szándékom volt, hogy a gyerekeket* betanítom a Szkoposz elmélet** egyes részeire, hogy az első angol órán olyanokat mondjanak, hogyaszongya numerous criticisms have been addressed toward the application of Skopos theory within translation studies. Issues such as vague concepts of translation, ‘dethroning’ the source text, oversimplification and inapplicability to achieve equivalence for literary and religious texts are some of many critiques for Skopos theory. In addition, from a student’s perspective, it is argued that there is no specific guideline to carry out the theory, de aztán leragadtunk a TGIF-nél.




* mármint a saját gyerekeimet
**fordításelméleti bs

hétfő, szeptember 10, 2018

nem tudja és már nincs is kedve tanítani

Persze tanmenetet meg óravázlatot kéne most inkább írnom, de olyan iszonyú dühös vagyok, hogy muszáj beszélnem róla.
Egyrészt ma kvázi letiltottak minket a fénymásolásról, hogy x mennyiségben van maximalizálva a fénymásolási lehetőség, ha túlléped, akkor volt feladat, nincs feladat, oldd meg magad.
Valószínűleg nem volna ez olyan nagy baj, ha az iskolában bárhol működne a wifi vagy lennének normális számítógépek, mert igen, tényleg, ne vágjuk már ki a fákat, dolgozzunk online. De nem lehet basszus, mert még ha működik is a wifi egy-egy teremben, a szerencsétlen idióta rendszergazda a saját gépedre állítólag nem állítja be a belépéshez szükséges dolgokat, iskolai laptop meg nincs, kész.
Olyan végtelenül szánalmas. És akkor parádézunk itt IKT eszközös tanmenettel, de minek? Még egy értelmes rendszergazdát se tudnak felhajtani baszki.
Eh, nem tudom, nevetséges az egész. Menjünk inkább az elsősök homokozójába és írjunk a homokba egy fadarabbal; kábé annyira volna modern úgy tanítani, mint a krétás táblával.
Magyarországot be kéne zárni a francba. Megpróbáltuk mi kérem ezt az országosdit, de nem megy, viszlát.
Ja, tanári kirándulásra is kell (kötelező) menni, ahol ki fizet a kajáért és a szállásért, na ki?! Hát nem is a KLIK, hanem az a szerencsétlen hülye tanár, az.


PS: És akkor a bólogató hülyékről még nem is beszéltem. Én jó dühös lettem az értekezleten, ahol a fentieket előadták és a többi dühös tanárral pár szüneten át egymást hergeltük, ami nyilván nem jó, de még kussoljak is mindenhez?!
Az egyik bólogató jános dühös kifakadásomat hallgatva elnéző mosollyal javasolta, hogy ugyan tegyem már túl magam ezen.
El is képzeltem rögtön, hogy ha holnaptól disznóálarcban kéne tanítani, akkor ő nyilván minden ellenvetés nélkül masírozna be disznóálarcban az iskolába. Há' aszonták így jó lesz, így kell, há' akkor így kell.

Édes istenem.

vasárnap, szeptember 09, 2018

Feljegyzések a szülők házából

Én (A cirkuszból kijövet ma délután;
a cirkuszjegyet a kitűnő bizonyítványért kapták a gyerekek): Gyerekek, jövőre lécci ne legyetek kitűnők!*



* már gyerekkoromban is gyűlöltem a cirkuszt

szombat, szeptember 08, 2018

ahogy a dolgok vannak

Mielőtt totálisan végkimerülnék és a szorongástól különböző rákok ütnék fel a fejüket idő előtt, úgy döntöttem, hogy félévet halasztok, úgyis hányinger lenne sötét novemberi hajnalokon - szombatonként! - négy órát utazni az egyetemre meg vissza; ráadásul olyan súlyosan hárpiásodtam már az idegtől, hogy félő volt, hogy a családom rémületében Kamcsatkára költözik.
Szóval jövő nyárra lesz fordítói diplomám vagy mim és úgyis az lesz a game changer nekem, mert szinte biztos vagyok benne, hogy következő évre megkínálnak valami osztályfőnökséggel, azt meg kizárt, hogy elfogadjam (látom mit küzdenek a nyomorult osztályfőnökök, hát egy nagy túróst leszek hajlandó erre).

hétfő, szeptember 03, 2018

nyaff

Ma az egyik kollégám azt mondta, hogy annyira elege van a közoktatásból és különösen a mi iskolánkból, hogy inkább elmegy valami autóüveg megmunkálónak vagy minek, minthogy egy perccel tovább itt maradjon.
Állítása szerint a tanévkezdés óta nagyon lefogyott a stressztől és minden nap közel van hozzá, hogy idegösszeroppanást kapjon.
Túlzásnak hangzik, de annyira átérzem: pontosan így ég ki végképp egy tanár. Mondom, szomorú világban élünk mi magyarok és senki sincs, aki segítsen.

vasárnap, szeptember 02, 2018

szombat, szeptember 01, 2018

post-holiday blues

Amúgy pedig megállás nélkül szorongok, mert januárig nagyon húzós lesz az élet: egyrészt majdnem minden szombaton reggeltől-estig suliban leszek, na meg november végéig le kell adnom a szakdolgozatot (amit legalább azért már elkezdtem), januárban záróvizsga és hát ott a sok iskolai készülés, két csoportom is érettségizni fog, meg kell csinálni a hányinger tanmeneteket szeptember végéig, na meg nem árt közben foglalkozni a saját gyerekeimmel sem, magamról nem is beszélve (kéne pl rendszeresen futni megint)...huh.
Már a sok erőfeszítés gondolatától is elfáradok.

                               Ez még egy Balatonka