Tegnap Léna lehajolt, hogy megkösse a cipőjét, meg pakolászott is kicsit mikor az osztálya ebédelni indult és mire felnézett, a tanítónéni valahogy véletlenül bezárta a terembe.
Mivel ugyanott ebédelnek a gimisek is, meg a tanárok is, ezért rendszeresen találkozunk edédidőben, úgyhogy nekem rögtön feltűnt, hogy Léna nincs sehol; kerdésemre, hogy mégis hol lehet, a drága tanítónéni csak a vállát vonogatta.
Erre elkezdtem keresni - milyen jó, hogy ott dolgozom és elvégzem a tanítónő munkáját is, hát nem? Tiszta szerencse, hogy nekem probléma, ha eltűnik a kislányom -, de nem volt sehol, majd egyszer csak jött Marcus az osztályterem kulcsával (a tanítónéninek eszébe jutott, hogy biztos bezárta oda, hát nem cuki?)
Oké, odamentünk és páran már ott álltak és mondták, hogy valaki be van zárva es dörömböl meg kiabál.
Mikor kinyitottam, ott bömbölt szegény Léni a helyén, jaj, olyan rossz volt, biztos nagyon megijedt.
Rohadt dühös voltam, de órám kezdődött, úgyhogy csak csúnyán tudtam nézni a tanítónénire, aki cseszett bocsánatot kérni mondjuk legalább Lénától, aztán ma reggel, mikor Marci kérdőre vonta, hogy mégis hogy gondolja, hogy azt se mondja, hogy bú, csak elkente az egész témát, mondván, hogy van ilyen.
És persze, van, megesik és szerencsére nem történt nagy baj, csak az ő utólagos reakciói nagyon nem tetszenek (és nem ez az első eset csúnya reakcióból), úgyhogy ma megint nagyon elkezdtem gondolkodni azon, hogy tán a gyerekeimnek nem ebbe az iskolába kéne járnia (Marcika nemrég kapott egy intőt valami hisztirohama miatt, na az ő viselkedése a másik remek probléma és szerintem nehéz lesz orvosolni).
PS: Miután kiszabadítottam Lénát, az órám után kimentem az udvarra, hogy megnézzem, hogy megvidámodott-e és annyira édes volt, azt mondta, hogy finom ebéd volt, kár lett volna kihagyni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.