A gyerekek annyit ölik egymást mostanában, hogy minden egyes délutánt és estét hosszú-hosszú túsztárgyalással töltök, miközben az egyik ordítva bőg, a másik üvölt meg csapkod, remek. Persze Marci Firenzében - komolyan nem értem, hogy nem haltam még bele az irigységbe -, én meg itthon halálomon; minden este úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger (és én barom mindennek tetejébe egy iskolában dolgozom, nevetséges).
Azért szólhatott volna valaki, hogy gyereket nevelni kibaszott fárasztó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.