szombat, július 20, 2024

"I won"


 

Hahaha, felvettek. Pedig én csak hobbiból interjúztam, gondoltam úgyse lesz az egészből semmi. 

A sztori amúgy az, hogy egy kolléganőmmel néha dumálunk; még sose találkoztunk élőben, de mikor jött a céghez, akkor azt a rendszert kezdte használni, amit nekem jó nehéz volt megtanulnom, mert durván nem felhasználóbarát, így gondoltam, segítek, elküldöm a jegyzeteimet, aztán ezután összebarátkoztunk, beszélgettünk néha. 

Szóval szokás szerint írtam neki, hogy mi a kotta, ő meg mesélte, hogy mivel szigorítják a bejárást a cégnél ősztől, ő most jelentkezget máshová, például a férje cégéhez, ami tök szuper és egy csomó pénzt ígértek. Na, gondoltam, hümm, végülis a csomó pénz az jól hangzik, gyorsan elkértem a linket, jelentkeztem, majd írtak másnap, hogy nem engem választottak, blabla. Nade. 

A semmiből egyszer csak jött egy e-mail, hogy van itt viszont ez a másik meló náluk, ez nem tetszik-e...hát mondom, ha tényleg annyi pénz, mint amiről tudok, akkor de (nem, nem ezt mondtam), aztán lezavartuk két nap alatt az interjúkat, harmadik nap meg szóltak, hogy mehetek, egy rakás pénzért (jó, na, az eddigihez képest; azért nem bankigazgató leszek). A kolléganőmet nem vették fel sajnos, emiatt szomorú vagyok, de megadtam a férjét, mint ajánlót, legalább kap utánam pénzt, az is valami.

 Úgyhogy wow. Október 7-én kezdek, előtte még elmegyünk megünnepelni a gyerekek szülinapját ide, remélem, nem lesz túl gagyi, 14 éves korig, pontban a születésük napján ingyen van, úgyhogy a 14. szülinapjukra ezt találtuk ki, na meg akkor már biciklizünk egyet a Fertő-tó körül (mi is bicikliztünk Marcival tavasszal, mikor a gyerekek osztálykirándultak), meg persze körülnézünk a környéken, szuper ott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése