Tegnap megnéztük a sújtó Lear királyt (Hegedűs D. Gézáért rajongunk azóta is kollektíven), Marcus nem jött velünk, de Léna igen (folyamatosan rágja a fülem, hogy 'komoly' és 'brutális' darabokat nézzünk, amiken lehet sokat gondolkozni, na meg Tasnádi Bence-rajongó) és arra értünk haza úgy 11 felé, hogy Marcus lefeküdt, a kulcs pedig belülről a zárban, hát egy csoda volt. Léna volt a legjobban kiborulva (normális esetben önként és dalolva lefekszik 8-kor), úgyhogy egy olyan tíz perc hiábavaló telefonálás és kopogás és kiabálás és ablakba faág dobálás után egyszerűen rugdosni kezdte a bejárati ajtót ez a kedves kislány.
Végül nekem támadt a mentőötletem: a family linken van egy olyan, hogy 'find my phone' és az akkor is elkezd nagyon hangosan kb szirénázni, ha le van halkítva a telefon, na, erre szegény Marcus már felébredt és felvette Lénának a telefont, aki közben hívta és ordítva követelte, hogy engedjen be. Csodálom, hogy nem hívták ki a rendőröket a szomszédok, baromi zajosak voltunk, a szomszéd kertekben a kutyák kivoltak teljesen.
A színházban találkoztunk D-vel, aki kb nyolc éve látta utoljára Lénát, akkor a kertben fociztak együtt, most meg a szünetben az előadást elemezték, nem győzök megdöbbenni a rohanó időn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése