hétfő, november 18, 2024

"együtt lenni jó"

Mar: Nem csinàltam kàvét, nem tudtam hol van.

Mo: És mi lesz ha meghalok?

Mar: Akkor nagyobb bajom is lesz, mint a kàvé...

Mo: Ja, ja, a lepedôket sehogy se fogod megtalálni.


.

péntek, november 15, 2024

TGIF

Vegàn tiramisut csinàltam a kis foghúzottnak. 
Kicsit margariníze lett (gondolom ilyenek ezek a növényi zsíros cuccok), de egész finom.
Asszem ma ez volt a legizgalmasabb esemény - az életem egy szédítô kaland.





csütörtök, november 14, 2024

Feljegyzések az invalidusok hàzàból

 Jó ég, ez a nap! 

Màr egy ideje tudjuk, hogy Lénànak kihúzzàk az egyik (jövô héten egy màsik) ínyében fekvô bölcsességfogàt (végül öt darabban jött ki), màra volt idôpontja - hamarosan kap fogszabàlyzót és azért kell - és eleve ideges voltam, mert egyedül metrózott az Astoriàig (most elôször, hàt mi vidéken lakunk!), nade nem volt idôm érte izgulni, mert közben hívtak az iskolàból, hogy Marci leesett a lépcsôn, nem tud làbra àllni (ô ugye màr nem hívhat fel, szóval  majd' szívrohamot kaptam, mire kibökte a valaki - idegességemben nem figyeltem sem a nevére, sem a titulusàra -, hogy mi a baj és menjek érte rögtön. Csodàs volt, taxiznunk kellett, de nem volt taxi (így konkrétan azt mondta a fôtaxis pasi, hogy nincs elég kocsi  és nem is lesz mostanàban), ezért Léna egyik osztàlytàrsànak apukàjàt hívtam fel, aki màsodàllàsban taxizik (és szerencsére kicsit jobban ismerjük az àtlagos apukàknàl az osztàlyban), hogy jaj, itt szívunk, léccilécci - btw mindennél jobban utàlok szívességet kérni...

Szegény Marci, alighogy hazahozta a hôs Lénàt (aki nyilvàn egy mukk nélkül csinàlta végig az egész szívàst injekcióstul, vésésestül, ínyvarràsostul), vihette Marcit a Heim Pàlba, akinek gyanús, hogy részleges szalagszakadàsa van. A fônököm àllati jó fej volt, elengedett, mondta, hogy ne is dolgozzam le a kiesett óràkat - én persze ilyesmire képtelen vagyok, úgyhogy szívtam vagy fél nyolcig, utàna húslevest fôztam a kis betegeknek, jaj, de jó, hogy lassan mehetek aludni, jesus!




szerda, november 13, 2024

slave to the wage vol.sokezer

 Ma bementem az irodàba és fél hatkor agyonvert kutyaként kúsztam haza.

Rejtély, hogy régen hogy bírtam bàrhovà naponta bejàrni. Most a heti egy iroda utàn úgy érzem magam, mint akit megràgtak és kiköptek.

Ez a cég amúgy eszelôs: ma a felsôvezetés jött làtogatóba, úgyhogy nemcsak ebéd volt, de reggeli is (so much about figyelek a kalóriàkra), na meg az ebédhez késôn kiszàllított pizza màr kb vacsoràra. 

Lesz karàcsonyi habzsi-dôzsi is, hàt tudtam én mindig, hogy egy gyógyszercéghez kell bekerülni. Összehasonlítàsképpen: az elôzô cégemnél nônapi ajàndékként bazsalikommagot kaptunk, anyàk napjàra pedig egy kartonból hajtogatható 'do not disturb' tàblàt; 'hell nah', ahogy Léna mondanà.



kedd, november 12, 2024

memory lane

 Mikor szombaton éjfélkor hazaértünk a színhàzból (lekéstük a tíz óràs vonatot és egy óra múlva volt a következô, na meg felcaplatni a dombra vagy plusz húsz perc), ugyanazt a boldogsàgot éreztem, mint mikor a gyerekek kicsik voltak és Marci elutazott, néha egészen hosszú idôre. 

Az egyik ilyen houstoni kalamajka nagyon emlékezetes volt, a gyerekek olyan màsfél évesek lehettek akkor: Marcus egész éjjel köhögött (akkor kezdôdött a majdnem-asztmàja, ami idôközben szerencsére elmúlt, de sok kialvatlan év kellett hozzà), Marci fogalmam sincs hol volt, talàn Brazíliàban, én ugye nem tudok vezetni (Amerikàban ez ugye priceless), de orvoshoz meg muszàj volt elmenni (nyilvàn dupla gyerekkel, mert Lénàt nem volt kire hagyni, egyedül voltam, mint az ujjam), szóval hívtam taxit, az elsôbe nem fért bele az ikerbabakocsi, újat kellett hívni, az orvosra-gyógyszerekre-taxikra ingem-gatyàm ràment (jó szegények voltunk akkoriban, csak Marci dolgozott elég vacak fizetésért), a gyerekek elaludtak a kocsiban (de elôtte ôrültködtek az orvosnàl, elég halàlos volt kétfelé rohangàlni utànuk), úgy kellett otthon felverni ôket, de sose felejtem el azt az örömöt, amikor végre bezàrtam a lakas ajtajàt, hogy huh, megcsinàltuk, élünk, itthon vagyunk (pedig azt a lakàst még utàltam is). Ez a szombati színhàz is ilyen volt, pedig màr szépen jöttek felfelé a dombon és közben  a színdarabot elemezték.









hétfő, november 11, 2024

ahogy a dolgok vannak

 

Na tessék, elbuktam két napot is, de meg tudom magyaràzni: szombaton a gyerekekkel színhàzban voltunk, éjfélkor sikerült felcaplatnunk a dombra, vasàrnap kornyadoztunk, plusz kezdôdôtt a hàztartàsi munkatàbor: ezret mostam, pakoltam, mosogattam, fôztem, stb. 

Ma reggel aztàn Marci tíz nap Kína utàn hazatért azzal, hogy rakàs pénzzel csaolgatjàk egy vuhani (!!) egyetemre, izgi. 

Megegyeztünk, hogyha örökre nem is, de ki kéne menni csaladostul nyàron kicsit hosszabb idôre - a konferencia fôszervezôje azt magyaràzta Marcinak, hogy menjen a csalàdjàval; hàt nekem nem kell kétszer mondani, bàcsi.











.

péntek, november 08, 2024

Kiskamasz különkiadàs

 Léna írja a csalàdi aranyköpéseket (azt hiszem, egy iskolait is vezet), tegnap ezt írta (a kis szemtelenek! Mondjuk én jókat röhögök ezeken mindig).

Marci oltogat minket, hogy öregek vagyunk:

Mama: Azt akartam mondani, hogy Léna ugyanolyan messze van a 80-tól, mint èn, de aztàn hirtelen ràjöttem, hogy azért talán nem...

Marci: Làtszik, hogy nem ment jól a matek, konkrètan Léna 66 èvre van a 80-tól, te meg KETTŐ!



csütörtök, november 07, 2024

Léna különkiadàs

 Komolyan nem értem, hogy lehet ennyire jó fej gyerekem: pàr hete történt, hogy a magyartanàra (màr többedszerre)  csúnyàn kigúnyolta egy nagyon rosszul olvasó osztàlytàrsàt (akit mellesleg ki nem àllhat), mire Léna ràszólt a tanàrra, hogy hagyja abba, majd óra után elment az osztàlyfônöknek is szólni, hogy ez nem jàrja.

Ez csak arról jutott eszembe, hogy ma ugyanez a gyerek hangosan kifiguràzva elôadta többeknek Léna egyik fiúbaràtjànak egy titkàt és Léna még így is azt mondja, hogy örül, hogy ràszólt a magyartanàrra.

Jó, hàt mondjuk Léna volt az is, aki nyolcévesen azt mondta a tanítónénirôl, hogy "nincs benne szeretet",

Félek, hogy a tengernyi empàtiàjàt mindenféle vàmpírok akarjàk majd lecsapolni késôbb.



szerda, november 06, 2024

multis

Tulajdonképpen megszoktam már, hogy az emberek menetrendszerűen elborzadnak, mikor elmesélem, hogy multinál dolgozom, igazából fogalmam sincs, hogy miért (úgyhogy mindjàrt ki is fejtem, hogy értem àm azért, haha). 

Biztos úgy képzelik, hogy egy multi az ilyen hideg-rideg gyár, ahol futószalagon, steril környezetben termeli az ember a valamit -  amiben akár lehetne is igazság (és igen, lehet mindig emlegetni a multik rossz gazdasági, környezetvédelmi és egyéb negatív hatásait, de ehhez késő van és nem vagyok elég okos) és maga a munka valóban nem túl felemelő általában (szóval az elszörnyedőknek végülis igaza van), de a multikat eddig nekem mindig a kollégák mentették meg: egy csomó tök jó fej embert ismerek meg minden multinál, ahol dolgozom. 

Ezen a legutóbbi helyen nekem a szuper, jól kialakított kapcsolataimat volt a legnehezebb otthagynom, volt rengeteg ilyen-olyan cimbim: volt, akire munka kapcsán számíthattam mindig, de volt olyan is, akivel csak rendszeresen pletykáltunk a cseten. Volt egy indiai srác, akivel folyton a főzésről beszélgettünk és rendszeresen elküldte az ebédje képeit/receptjeit. Ezek az emberek persze ismerőseim lettek általában a mindenféle közösségi médiában is, ma például egy román lánnyal a messengeren latolgattuk Ukrajna helyzetét Trump győzelme után. 

És nekem ez állatira tetszik (nem, nem Trump győzelme): ahogy az angol csoportjaimban nagyon imádtam, hogy a földrajztanár és a villamosvezető együtt oldogatják meg a feladatokat és párbeszédet írnak, úgy azt is imádom, hogy egy rakás olyan emberrel ismerkedhetek meg a multik révén, akikkel amúgy nem is tudnánk egymás létezéséről.



kedd, november 05, 2024

"együtt lenni jó"

 Azért viszonylag vicces, mikor Marci Kínàból, viberen asszisztàl a kerticsap elzàràshoz, meg gyorsan elmagyaràzza a fémes kötést, hogy Marcusnak tudjak segíteni a letàlis kémiadolgozat elôtt.