vasárnap, november 29, 2015

"betegbeteg"

Rajtam kívül végül mindenki beteg lett, Léni a legjobban, ő nemcsak hány, de nagyon fáj a hasa és a füle is, Marci is eléggé kész van (le is mondta a német konferenciáját, aminek titokban örülök), Marcika meg már meggyógyult és egészen ördögfiókaszerűen viselkedik. 

(Őőő, be kell vallanom valamit: jelentkeztem egy magániskolába angol tanárnak és sajnos be is hívtak interjúra (rettegek, hogy felvesznek és akkor mi lesz). 
Nem tehetek róla, jóval több pénzzel kecsegtettek a hirdetésben, mint amit az állami iskolákban adnak, muszáj volt jelentkeznem, nem tudtam ellenállni, istenem, ez a pénz-ügy - pedig ez a mostani iskolám tényleg nagyon jó. Úgy szégyellem magam, mintha félrelépnék...)

csütörtök, november 26, 2015

kieg. az előzőhöz

Szegény Léna, egész éjjel nagyon szenvedett, hányt, fájlalta a hasát (én persze végig azon aggódtam, hogy mi van, ha nem Marcustól kapta el, hanem vakbélgyulladása van), senki nem aludt semmit, én meg most itt dögledezek, igazából csak azért jöttem be, mert az ötödikeseknek beígértem egy hálaadás napi vetélkedőt. Annyira jó fej itt mindenki: mondták, hogy nyugodtan maradjak otthon, a gyerekek az elsők, semmi gond és hogy vegyek ki inkább szabadságot táppénz helyett, hogy ne legyen kevesebb a fizetésem és hiába, hogy a szabadság a téli szünet idejére kell, majd azt is megoldjuk valahogy. 

szerda, november 25, 2015

"betegbeteg"

Na, hát alighogy Marcus befejezte a fosást-lázasságot, Léna folytatta egy kis hasfájás-hányás-hőemelkedéssel (micsoda alliteráció), még jó, hogy csak két gyerekünk van, ugye. 
Mondjuk csinálhatták volna kicsit ikresebben (egyszerre, mármint), nem így eltolva, ej. 
Eddig én voltam itthon velük (logisztikai okokból mindketten itthon vannak már régóta, ha valaki beteg), holnaptól Marcin a sor. 

kedd, november 24, 2015

"I read a book about the self Said I should get expensive help Go fix my head Create some wealth Put my neurosis on the shelf"

Valamelyik nap azt álmodtam, hogy Léna szalagavatója alkalmából libegőzünk, de borzasztó magasan és úgy, hogy nem vagyunk beszíjazva és nincs előttünk korlát, így én tartom vissza Lénát, hogy ki ne zuhanjon. Lénát, aki bár tizennyolc éves, de pont úgy néz ki, mint most. 
Hú, szerintem egy pszichológus a tíz ujját is megnyalná, ha én ezt az álmom előadnám neki. 

Ma van a tesóm szülinapja, boldog szülinapot tesó! 

We had a moment*

Tegnap Marcus mindenáron dinósat akart játszani, de egészen konkrét elképzelései voltak, hogyaszongya a diplotomodon ide álljon és ilyen hangot adjon, a huaxiagnatus meg így nézzen és amúgy támadjon amikor a tirex lerohanja épp. 
Mi Lénával persze rögtön megszegtük a szabályokat, mert vidáman táncoltatni kezdtük a gondjainkra bízott dinókat (sőt, még puszilkodtak is, mert kiderült, hogy rokonok), mire Marcus teljesen felháborodott és visítani kezdett. 
Ekkor Lénával összenéztünk és abban az összenézésben a férfiakat elemésztő, igazi női cinkosság volt. 





* Marci amerikai barátja mesélt egy sztorit  ezzel a szófordulattal, amikor tökrészegen ment haza valami buliból hajnali ötkor és a konyhában találkozott az éppen lelki gyakorlatot végezni készülő - tehát akkortájt kelő - indiai lakótársával. Sokat röhögünk azóta is, mikor elképzeljük a jelenetet, meg azt a bizonyos összenézést

Molly töprengése

Nos, úgy érzem megtaláltam a verset, ami tökéletesen kifejezi az életemet övező összes dilemmát:

Jön a tavasz, megy a tél,
Barna medve üldögél,
kibújás vagy bebújás?
Ez a gondom, óriás!

Ha kibújok, vacogok,
Ha bebújok, hortyogok;
Ha kibújok, jót eszem,
Ha bebújok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odú-méz?
Ez a kérdés, de nehéz.

vasárnap, november 22, 2015

"betegbeteg"

Naná, hogy amint leírom, hogy a gyerekek sose betegek, Marcus fájlalni kezdi a hasát és jó magas láza lesz. Nagyon sajnálom szegényt ilyenkor, de elviselhetetlenül aranyos, amikor ilyen kis elesett és sírdogálva ül az ölemben. Drága kisbaba, nem bírom idegekkel. 

este jó

Szerintem családi életünk mókássága akkor hág a tetőfokára, amikor a kicsi, zsúfolt gyerekszobában négyen egy plüss malacfejjel focizunk.

péntek, november 20, 2015

ahogy a dolgok vannak

Mióta egyre valószínűbb, hogy nem lesz több gyerekünk, folyton kutyát akarok. 

Mindjárt november vége és a gyerekek egyszer sem voltak betegek ovikezdés óta. _Marcus_nem_köhög._ Elképesztő. 

Szerintem itt kell meghalnunk ebben a szar lakásban. Nincsen semmi normális olyan csóróknak mint mi vagyunk - a kicsit nagyobb panel lakások is 16 millióba kerülnek mostanában, meg amúgy is költözzön egyik panelból a másikba az, akinek hat anyja van -, tesóm meg nem akarja eladni ezt a lakást, hogy felezzünk és ezáltal több pénzünk legyen, mi viszont már alig férünk el, túl nagyok a csótányok.. Utálok itt lakni és ez egyre jobban zavar. Meg valahogy nem úgy képzeltem, hogy negyvenegy évesen is ott kell majd laknom, ahol tizenöt éves koromban - ennél még én is ambíciózusabb vagyok. (Jó, hát ha ez egy kacsalábon forgó palota lenne, akkor biztos nem tiltakoznék.)

Megfigyeltem, hogy kezdek olyan lenni, mint egy idegesítő nagymama: small talk gyanánt a gyerekeimről csicsergek.

A gyerekek folyton az olvasást gyakorolják. Halálra fogják unni magukat az iskolában, ha ez így megy tovább.