ahogy a dolgok vannak

Szóval az úgy volt, hogy hazamentünk, megnéztük A és B magzatot az ultrahangon, lelkesen ugrándoztak, mi meg dilemmáztunk, hogy piszkáltassuk-e őket tűvel vagy ne, nem, végül nem piszkáltattuk, feleim, ne szüljetek öregen, mert jön a Down-kór para, egyébként ritka unalmas ember lett belőlem: napi tizennégy órát alszom, a maradék időben hányok, na jó, azér cifrázom is ám, nem csak így elhagyom magam és uncsin otthon hányogatok, mer például vettünk gyűrűt és akkor a Westendben hánytam, meg aztán találkoztam a látens főnökömmel és akkor meg a Jókai téren egy fa alatt, aztán Trieszt felé a kocsiban, erről beszélek a blogomban na és akkor, mosmitnéztek, erről szól az élet mostanában, aztán az esküvői bejelentkezéskor nagyon szigorúan megkérdezte a néni, hogy cselekvőképesek vagyunk-e, hát ez most egy igen izgalmas kérdés, az esküvő amúgy is nagy indulatokat vált ki, sose fogom ezt megérteni, én csak azért drukkolok, hogy végig tudjam csinálni okádás nélkül, egy nőgyógyász azt mondta a Marcinak, hogy ikerterheseknél a rosszullétek erősebbek és elhúzódnak, csodálatos, kiszámoltam, épp hét hete agonizálok, megőrülök lassan, egyébként meg kifejlesztettem pár ellenszenves és pökhendi gondolatot is mostanában: amikor mindenki megkérdezi, hogy na és spontán ikrek? akkor magamban mindig azt gondolom fitymálva, hogy hát mit képzelsz, csak nem gondolod, hogy belém kellett ültetni őket, meg aztán amikor a nagymamám beszélt az ő rosszulléteiről, akkor meg azt gondoltam, hogy de mit tudhat erről az a nő, aki egyszerre csak egy gyerekkel volt terhes, nahát, nemcsak unalmas lettem, de gonosz is, még ilyet és igen, még azt is el kell mondanom, hogy irigy is vagyok és nézegetem az iskolából hazamenő gimnazistákat és arra gondolok, hogy milyen csodálatos nekik, istenem, a gondtalan kamasz évek, nekünk meg nyakunkban a felelősség, fel kell nőni, rémisztő.