szia, szevasz 2010

Húha, izgalmas kis év volt.

Voltunk Rómában és a Mont Blanc-hoz közel. Terhes lettem. Ikrekkel. Férjhez mentem. Hazaköltöztünk Olaszországból, hogy két hét múlva elköltözzünk Amerikába. Amerikába költöztünk. Hánytam. Hánytam. Hánytam. Hánytam. Megszülettek az ikrek. Többet nem hánytam. Nem aludtunk. Nem aludtunk. Nem aludtunk. Most kicsit többet alszunk. És már gügyögnek. Mosolyognak. Hajnalban a Léna felnevetett. Két gyerekem van. Férjem van.

Úristen, mibe keveredtem.

"Az élet játék - játszd!"*

Szívesen lennék a saját gyerekem: cuki kis ágyacskákban szunyálhatnék nagyokat, három óránként tolnék egy kis kaját, mindenki a kegyeimet keresné, az utcán sikoltozva áradoznának a szépségemről, mindig felöltöztetnének, lenne fürdető személyzetem...eh, nem tudják ezek a babák, hogy micsoda mázlijuk van, csak bömbölnek bármi történik...egyébként igazságtalan vagyok, a babák pár napja szinte egyszerre (nagyon ikresen viselkednek: minden újdonságot egyszerre csinálnak) elkezdtek okosabban létezni: gagyarásznak és nagyon sokat mosolyognak, ma például alig bőgtek, összességében elviselhetetlenül aranyosak, mondjuk én alig várom, hogy Marcikával autózzunk, Lénával babázzunk meg főzzünk és mindkettejükkel a társasjáték, meg a rajzolás, meg a diavetítés, meg a bújócskázás, meg a meseolvasás, meg a kisvasutazás, meg a... aranyosak a csecsemők, de szerintem annyival izgalmasabb egy gyerek ha már tud marhaságokat beszélni és lehet vele játszani.
Egyébként meg karácsony utáni depresszióban szenvedek, szerencsére csak enyhe, de a januárt gyűlölöm, a január mondjon le, igaz, itt mondjuk hétvégén 24 fok lesz (bocs, ne haragudjatok, hogy ezt le merem írni), de most gányos eső van (pedig eredetileg imádom az esőt, nemtom mi bajom); valahogy mióta sokat éjszakázom, csak a napfényt meg a meleget szeretem, nem is tudom, hamarosan szőkére festem a hajam és veszek rózsaszín táskát, meg Olaszba' megyek nyaralni...
Ja, még nem is meséltem, hogy alkohol allergiám van, úgy tűnik: karácsonykor épp csak belenyaltam egy kis borba meg sörbe (de tényleg, egyikből sem ittam egy pohárral sem összesen) és vörös kiütéseim lettek, meg hőhullámaim és hányingerem, jójó, biztos a hormonok, a tejtermelés, de akkor is...
Aztán azon gondolkozom mostanában, hogy gyereket nevelni olyan lehet (én egyelőre csak életben tartok), mint valaki olyat elvinni a balatoni házunkba, aki sose szokott a Balatonra járni: az ilyen emberek általában teljesen megvadulnak örömükben, minden tetszik nekik, mindent szeretnek és ettől hirtelen én is újra felfedezem a Balaton nagyszerűségét. így lehet ez a neveléssel is: mennyire jó lehet megmutatni egy gyereknek, hogy az élet milyen szép és izgalmas, hogy mennyi jó dolgot lehet megcsinálni, kipróbálni, látni, hallani, olvasni, érezni.
Régen mindig azt mondogattam, hogy akkor szeretnék majd gyereket, ha úgy érzem, hogy tudok neki valamit mondani, adni, ha én magam is azt gondolom, hogy az élet szép és jó itt, mondta a riportban, ma azt duruzsoltam Marcika fülébe, hogy remélem nagyon boldog leszel, erre ő iszonyú édesen mosolygott, most mindenesetre boldognak tűnik, jaj, szeretem nagyon a gyerekeimet.






*erre a mondatra akkor szoktam gondolni, amikor kétségbeesve és kimerülten ülök a sötétben és a babák sehogy nem akarnak elaludni és én iszonyatosan sajnálom magam, pedig...

"defense, defense"

Ezt most láttad? Ez a kínai.
Mi, mi, hol? Ja nem, kicsit elbambultam, a kosár helyett a pálya közepét néztem...

Ezt láttuk tegnap. Bevallom, időnként nehéz volt nyitva tartani a szememet, bár elképesztő élmény egy ilyen az elmebeteg amerikai játékokkal a szünetekben, meg a brutál zenével és fényekkel, mondjuk legjobban a mellettem ülő indiai család kötött le, akik a játék vége felé teljesen megbokrosodtak (addig egész jámbornak tűntek) és folyamatosan rikoltoztak; illetve képtelen voltam túltenni magam azon, hogy valamelyik szünetben megjelent négy terepszínű ruhába öltözött katona és őket kellett ordítva ünnepelni, mint hősöket, csodás...hát hiába, kár belém egy sportesemény, bár mondjuk egy profi bowling mérkőzésen szívesen ülnék reggeltől estig.

Kedves tévénéző gyerekek!

Úristen, én ezt nem bírom, nézd mennyire aranyos, á, ez érzelmi zsarolás, ez túl nagy érzelmi teher, én ebbe belepusztulok....*

Nagyon szép volt az első igazi felnőtt karácsonyunk, volt forralt bor, túldíszített fa, finom vacsora, szép ajándékok, gyertyaáradat, buta tévéműsor, családnak skype-on babamutogatás, szóval tényleg minden ami kell, de szentimentális anyai szívemnek a legszebb ajándék mégis a babák pár napja kifejlesztett teli szájú mosolya volt: tegnap hajnali négykor mindkettő rám mosolygott (mindjárt kevésbé kábán pelenkáztam), Léna inkább huncut, Marcika szégyenlős mosollyal, hát én azt hittem meghalok örömömben.

Ja és ma este hazavezettem a boltból, büszke vagyok, nohát.


*ezt mondogatom miközben mosolyognak

ahogy a dolgok vannak

Olyan megalázónak érzem, mikor szépen kifestem magam, dögös fülbevalót teszek a fülembe, szexisen kiöltözöm (mittomén miért. hogy embernek érezzem magam, talán azért) és Marcika nyakon köp.

(s)iker vol. 2871438

El se hiszem, hogy lassan három hónaposak. Léna nagyon csajos, Marcika meg egy kicsi férfi: annyit eszik mint egy favágó és úgy néz ki, mint egy hat éves...

"szegény anyám mindig csak egy dalt zongorázott"

...a szülés iszonyú jó élmény volt, tényleg, fájdalomcsillapítóval csináltam végig, tehát csak nyomnom kellett, fájdalmat csak az elején éreztem (mondjuk az azért elég pokoli volt), bár szegény kicsi Marcikát fogóval kellett kirángatni, na az fájt piszkosul. vicces volt, ma beszéltem valakivel a biztosítótól (elképesztő, itt érdeklődnek, hogy hogy vagy) és mondtam neki, hogy nem császáros szülés volt, teljesen elképedt, hogy ikreket nem császárral, úristen:D ja, még azon is álmélkodott, hogy spontán ikrek, úgy látszik, az manapság ritka, sok a beültetés, az tény.

anyuka élet? hát...inkább úgy mondanám, hogy ikres anyuka élet, mert ez valószínűleg nagyon más, mint az egy babás (ahogy a terhesség is az volt): hát, brutális, kemény fizikai munka nulla alvással és rengeteg zajártalommal:) de a babák iszonyú édesek, hihetetlen, hogy elmosolyodnak és az ember elfelejti minden baját...

a biztosító a barátom

Azért ez is egy érdekes - és magyar szemmel páratlan - élmény: ma beszéltem a biztosítós "képviselőmmel", aki egy fél órás beszélgetés keretében mindent tudni akart "postpartum" énemről: hogy vagyok, van-e segítségem, nem vagyok-e depressziós, milyen volt a szülés, hogy vannak a babák, szedek-e gyógyszert, a babák szednek-e gyógyszert, híznak-e, stbstb...jó volt vele beszélni, mert kedves, megértő és támogató volt; újabban ugyanis a legfontosabb számomra a biztatás és a pozitív energia: nem szeretek szóba állni olyan emberekkel, akik kitartásra buzdítanak és hangsúlyozzák, hogy nekem milyen iszonyú nehéz; ellenben szeretem, amikor valaki gratulál, elmondja, hogy nagyszerűen csinálok mindent, mert a gyerekek szépen nőnek és szeretem, mikor valaki hangsúlyozza, hogy megérti, hogy nehéz, de egyre könnyebb lesz és hiába a dupla (szerintünk inkább tripla) munka most, később sok előnye lesz annak, hogy ikreim vannak.

"dobd ki a régi életed"

Marcitól indiai templomi kirándulást, futócipőt, egy macskás párnát és lakberendezési tárgyakat, újdonsült indiai barátainktól hinduizmus gyorstalpalót, fülbevalót, indiai kaját, csokit, pozitív energiát, kedves gyermekeimtől pedig hat és fél órát kaptam az éjszakából, etetés nélkül.
Ma délután karácsonyi ajándékokat vettem egyedül és nem tudom, hogy a sok karácsonyi daltól, a boltban kapható iszonyatos mennyiségű dísztől, a karácsonyi csomagolópapírral rohangáló emberek látványától vagy attól, hogy kicsit fázni kezdtem a pulóveremben a taxira várva, szóval nem tudom mitől, de a lényeg, hogy végre valahára karácsonyi hangulatom támadt...és persze rettenetesen elkezdett hiányozni az anyám. Meg a behavazott körút éjszaka. Egy forralt bor a Blahán. Egy génkezelt Rigó Jancsi a Móriczon. Egy mozi Dével. Az éjszakai mise Dével. A tesómék. Egy buli a tesóméknál. A régi lakásom. A régi énem. A régi életem.
Minden szép és jó, de kicsit hadd gyászoljam az elmúlt 35 évet...mert most már soha semmi nem lesz ugyanolyan mint volt.

egyszusz

és tudom, hogy iszonyúnak tűnik ez az egész, mert szörnyű képet festek róla, nyafogni szeretek a blogomban, nincs mit tenni, pedig nagyon sok jó dolog is van azért, na jó, gyorsan nyafogok most is, mert itt bizony hajnali négy óra van (nálatok tizenegy) és én várom, hogy a refluxos gyerekeim ülve elaludjanak, hogy aztán végre ágyba dughassam őket és ne keljenek ordítva a sav miatt, vagy fulladozva a köpéstől, etetés után vagyunk, még mindig csak négy és fél órákat bírnak kaja nélkül, úgyhogy megint két órát aludtam eddig, gondolom mire befejezem a blogot, meg a mosogatást, kábé jön a következő etetés, de persze azért aludtam olyan keveset, mert Marcival szülinapoztunk, családi életet éltünk, szóval mondom, vannak jó dolgok is, mi például nagyon szeretjük egymást és a babákat és tegnap a Léna kezébe csörgőt adtam, kicsit csörgette és mosolygott, meg voltunk már a babákkal múzeumban és kirándulni, meg vezetni tanulok és már tolattam is és néha Marcika is elmosolyodik és mélyen a szemembe néz és a nagynénémtől brassóit kapok a születésnapomra és hamarosan megvesszük életünk első közös karácsonyfáját és Marci vett csudás díszeket és harminchat éves koromra csak lett két kis taszilóm és van újra tejem és nagy vagányan Amerikában élünk és kedves amerikai ikresektől zsáknyi márkás babaruhát kaptunk, az emberek kedvesek, az élet szép és még huzat is került a takarómra, nohát

születésnapi

A Randstad kívánt legelőször boldog születésnapot. Asszem nincs elég barátom...

nyaff

Szülőnek lenni rémes dolog...
Ikres szülőnek lenni még rémesebb...

Valamikor tegnap hajnalban nyöszörögtük ezt egymásnak, mikor felváltva bőgtek a kis szörnyek és rögtön ezután kezdtem azon gondolkodni, hogy hazamegyünk a babákkal, hogy ne szúrjuk el Marci karrierjét, aki miattunk nem tud dolgozni rendesen.
Aztán sétáltunk: toltam az óriási babakocsit az óriási háztömb körül és sírtam.

Tudok élni gyerekekkel is, sej.

eh

Most, hogy rákom van, valami komolyabb ajándékot kérek karácsonyra.

Jójó, ezzel nem viccelünk (de, alapvetően mindennel viccelünk), nem is volt vicces, mikor a nőgyógyásznál a kis ápolónő vidám arccal aszonta, hogy a múltkor rossz lett a rákszűrésem eredménye, nahát, nem hívott senki, ó...kicsit sokkoló volt, de a nőgyógyász megnyugtatott, hogy a szüléstől és a tejtermeléstől lehet a rossz eredmény, meg hogy (szerencsére) nincs hpv-m, mert ha lenne, akkor, idézem it would be a completely different conversation...

Molly vezet és napozik

Nem értem mi bajod, csak egyszer történt olyan, hogy majdnem összeütköztem azzal a kocsival.

Amerikában muszáj vezetni. Itt mindenki jogosítvánnyal a zsebében születik. De én nem itt születtem, nem is tudok vezetni, úgyhogy meg kell tanulnom, ha két-három évet itt töltünk még és nem akarom csak ezt a lakóparkot bámulni naphosszat.
Szóval tanulunk. Marcival. Merhogy itt ez így megy: leteszel valami nyamvadt kresz vizsgát (ezt még nem tettem le, nem is gyakorolhatnék, de óvatosak vagyunk, csak parkolókban bénázom), aztán már mehetsz is bárhova, feltéve, ha van melletted valaki, aki tud vezetni; utána van valami vizsga a forgalomban, aztán mehetsz isten hírével bárhová, hivatalosan te már tudsz is vezetni. Elég durva, hogy ilyen egyszerű, de most nekem jól jön: amíg a nagynéném itt van, megpróbálok mindent megtanulni, meg persze most tudunk gyakorolni. Egyébként nagyon élvezem, tetszik a dolog.
És van még valami ami tetszik, vezetéstől teljesen függetlenül: az időjárás.
Ma szoknyában, szandálban sétáltattam a babákat, hihetetlen. Szombaton lesz a születésnapom (a babák épp 11 hetesek lesznek). Tavaly ilyenkor szakadt a hó Pesten, a hóesésben ünnepeltünk, emlékszem, valami undorító rövidet kortyolgatva másztuk meg a Gellért-hegyet (most ettől elszorult a torkom, iszonyatos honvágyam van, mondtam már?), itt meg akár fürdeni is lehetne a lakópark medencéjében (ez de vicces, hogy én ilyen helyen lakom). Elképesztő, na.

Isolde akarta, ám legyen

Kedves Télapó!*

Karácsonyra kérem szépen a körutat hatos villamossal, túró rudit, nyolc óra alvást, futócipőt fasza talpbetéttel, egy szobával nagyobb lakást, pár ezer dollárt, jogosítványt, hat olyan órát, amiről a babák nem tudnak, az anyámat vissza, lasagnát, töltött paprikát, új nadrágot, új pulóvert, új szoknyát, hasplasztikát (már nem látszom ugyan terhesnek, de nagyon nem az igazi a hasam), hajfestést, egy egész moziban töltött napot, egy egész Marcival töltött napot, kirándulást az óceánhoz és esti könyvolvasást. Ha ezeket esetleg nem tudnád teljesíteni, akkor annak is nagyon örülnék, ha kapnék huzatot a takarómra, köszi.

Csókoltat

Molly

Nem működnek a linkek, de lássuk mit kér karácsonyra aklübisz, dottoressa, mia, ylla, macs, doris és elizabetta, ha olvassátok, írjatok szép kis karácsonyi ajándékos postot a mindenféle kívánságaitokról, egy csuda lesz.

*sajnálom, én nem Jézuskázok

freudi

Na most azt a kis dalt, hogyaszongya fűrészeljük el a fát, lepjük meg az anyukát, én első hallásra természetesen úgy értettem, hogy fűrészeljük el apát, lepjük meg az anyukát...Gondoltam is, hogy milyen merészen morbid ez a Kerekecske Gombocska című kiadvány...

A Mérleg jegyében

Az ikrek már most tökéletesen ellentétes személyisége számomra remekül demonstrálja, hogy micsoda bődületes ökörség a horoszkóp.

ahogy a dolgok vannak

...de sportolni, mozogni kell. Muszáj, hogy a has-és hátizom, a bicepsz jó kondiban legyen, mert évekig fogják kérni mindketten és egyszerre, hogy vegyük fel őket.

Feljegyzések az Andokból

Az elmúlt két napban, mikor próbáltam a babákat az autósülésből a kiságyukba szoktatni-és két nap alatt körülbelül két órát aludtam, mert valahogy nem bírják a kiságyat-, sokat gondoltam rájuk és arra, hogy igenis, mindent ki lehet bírni és túl lehet élni és küzdeni kell, meg arra, hogy amibe nem halunk bele, az erősebbé tesz...persze makacsul és minduntalan bekúszott az agyamba az a gondolat is, hogy amibe nem halunk bele, attól iszonyatosan szenvedünk és szenvedés közben azt kívánjuk, bár meghalnánk...de azért ne értsetek félre: a babák nagyon aranyosak, nagyon szeretjük őket, de borzasztó nehéz két csecsemővel; mikor hajnali négykor, öt perc alvás után Léna fájós hasát masszírozom fél órán keresztül, akkor azért azt is megbánom, hogy megszülettem.
Emlékszem, mikor még csak tervezgettük a gyereket, akkor mindig az volt a legfőbb érv mellette, hogy tök jókat fogunk röhögni...

"Momma's will keep Baby cozy and warm"

Szerintem ha a gyereknevelésről szóló könyvek nem az ideális csecsemőről/gyerekről írnának, rég kihalt volna az emberiség.


Mivel az etetés utáni altatás eddig semmi eredményt nem hozott (nem, még mindig nem szoktam aludni éjjel) új módszert vetettem be: zenére ettek, hogy később zenére álomba szenderüljenek. Ezzel kezdtük, majd kicsit váltottunk, míg végül ide jutottunk.

Alszanak.





PS.: Ezt már egyedül hallgatja a mama.