Szívesen lennék a saját gyerekem: cuki kis ágyacskákban szunyálhatnék nagyokat, három óránként tolnék egy kis kaját, mindenki a kegyeimet keresné, az utcán sikoltozva áradoznának a szépségemről, mindig felöltöztetnének, lenne fürdető személyzetem...eh, nem tudják ezek a babák, hogy micsoda mázlijuk van, csak bömbölnek bármi történik...egyébként igazságtalan vagyok, a babák pár napja szinte egyszerre (nagyon ikresen viselkednek: minden újdonságot egyszerre csinálnak) elkezdtek okosabban létezni: gagyarásznak és nagyon sokat mosolyognak, ma például alig bőgtek, összességében elviselhetetlenül aranyosak, mondjuk én alig várom, hogy Marcikával autózzunk, Lénával babázzunk meg főzzünk és mindkettejükkel a társasjáték, meg a rajzolás, meg a diavetítés, meg a bújócskázás, meg a meseolvasás, meg a kisvasutazás, meg a... aranyosak a csecsemők, de szerintem annyival izgalmasabb egy gyerek ha már tud marhaságokat beszélni és lehet vele játszani.
Egyébként meg karácsony utáni depresszióban szenvedek, szerencsére csak enyhe, de a januárt gyűlölöm, a január mondjon le, igaz, itt mondjuk hétvégén 24 fok lesz (bocs, ne haragudjatok, hogy ezt le merem írni), de most gányos eső van (pedig eredetileg imádom az esőt, nemtom mi bajom); valahogy mióta sokat éjszakázom, csak a napfényt meg a meleget szeretem, nem is tudom, hamarosan szőkére festem a hajam és veszek rózsaszín táskát, meg Olaszba' megyek nyaralni...
Ja, még nem is meséltem, hogy alkohol allergiám van, úgy tűnik: karácsonykor épp csak belenyaltam egy kis borba meg sörbe (de tényleg, egyikből sem ittam egy pohárral sem összesen) és vörös kiütéseim lettek, meg hőhullámaim és hányingerem, jójó, biztos a hormonok, a tejtermelés, de akkor is...
Aztán azon gondolkozom mostanában, hogy gyereket nevelni olyan lehet (én egyelőre csak életben tartok), mint valaki olyat elvinni a balatoni házunkba, aki sose szokott a Balatonra járni: az ilyen emberek általában teljesen megvadulnak örömükben, minden tetszik nekik, mindent szeretnek és ettől hirtelen én is újra felfedezem a Balaton nagyszerűségét. így lehet ez a neveléssel is: mennyire jó lehet megmutatni egy gyereknek, hogy az élet milyen szép és izgalmas, hogy mennyi jó dolgot lehet megcsinálni, kipróbálni, látni, hallani, olvasni, érezni.
Régen mindig azt mondogattam, hogy akkor szeretnék majd gyereket, ha úgy érzem, hogy tudok neki valamit mondani, adni, ha én magam is azt gondolom, hogy az élet szép és jó itt, mondta a riportban, ma azt duruzsoltam Marcika fülébe, hogy remélem nagyon boldog leszel, erre ő iszonyú édesen mosolygott, most mindenesetre boldognak tűnik, jaj, szeretem nagyon a gyerekeimet.
*erre a mondatra akkor szoktam gondolni, amikor kétségbeesve és kimerülten ülök a sötétben és a babák sehogy nem akarnak elaludni és én iszonyatosan sajnálom magam, pedig...
Egyébként meg karácsony utáni depresszióban szenvedek, szerencsére csak enyhe, de a januárt gyűlölöm, a január mondjon le, igaz, itt mondjuk hétvégén 24 fok lesz (bocs, ne haragudjatok, hogy ezt le merem írni), de most gányos eső van (pedig eredetileg imádom az esőt, nemtom mi bajom); valahogy mióta sokat éjszakázom, csak a napfényt meg a meleget szeretem, nem is tudom, hamarosan szőkére festem a hajam és veszek rózsaszín táskát, meg Olaszba' megyek nyaralni...
Ja, még nem is meséltem, hogy alkohol allergiám van, úgy tűnik: karácsonykor épp csak belenyaltam egy kis borba meg sörbe (de tényleg, egyikből sem ittam egy pohárral sem összesen) és vörös kiütéseim lettek, meg hőhullámaim és hányingerem, jójó, biztos a hormonok, a tejtermelés, de akkor is...
Aztán azon gondolkozom mostanában, hogy gyereket nevelni olyan lehet (én egyelőre csak életben tartok), mint valaki olyat elvinni a balatoni házunkba, aki sose szokott a Balatonra járni: az ilyen emberek általában teljesen megvadulnak örömükben, minden tetszik nekik, mindent szeretnek és ettől hirtelen én is újra felfedezem a Balaton nagyszerűségét. így lehet ez a neveléssel is: mennyire jó lehet megmutatni egy gyereknek, hogy az élet milyen szép és izgalmas, hogy mennyi jó dolgot lehet megcsinálni, kipróbálni, látni, hallani, olvasni, érezni.
Régen mindig azt mondogattam, hogy akkor szeretnék majd gyereket, ha úgy érzem, hogy tudok neki valamit mondani, adni, ha én magam is azt gondolom, hogy az élet szép és jó itt, mondta a riportban, ma azt duruzsoltam Marcika fülébe, hogy remélem nagyon boldog leszel, erre ő iszonyú édesen mosolygott, most mindenesetre boldognak tűnik, jaj, szeretem nagyon a gyerekeimet.
*erre a mondatra akkor szoktam gondolni, amikor kétségbeesve és kimerülten ülök a sötétben és a babák sehogy nem akarnak elaludni és én iszonyatosan sajnálom magam, pedig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése