(s)iker vol. 2871452

A babák a barátkozás új szintjére léptek: folyamatosan egymás szájában turkálnak. Amúgy meg Marci tegnap kitalálta, hogy látogassunk haza a nyáron, drága repülőjegyek ide vagy oda (felvetette, hogy a családtól kolduljuk össze a pénzt), mondván, hogy mindenki milyen boldog volna, meg hogy a dédikék nem élnek örökké...Én meg már most azon parázok, hogy a) a macskát itt kell hagyni valakire, a legtöbb légitársaság nyáron nem szállít állatot a hőség miatt és amúgy is rengeteg pénzbe kerül b) a babákat (és a rengeteg holmijukat) hogy a fenébe hurcoljuk majd ezen a hosszú úton c) hol fogunk otthon lakni? d) miben fognak aludni? e) hogyan utazunk majd vidékre Marci rokonaihoz? Jaj.

(s)iker vol. 2871451

Marci teljesen megvadult reggel az örömtől, amikor észrevette, hogy Marcikának egy kicsit már kibújt az első foga. Igen, tényleg nagyon megható, ahogy nőnek, változnak, okosodnak, szépülnek, emberesednek.

royal wedding

Nem tehetek róla, de nekem erről az egész esküvőről, meg az angol királyi családról mindig a londoni angol tanárom jut eszembe, aki jó liberálishoz illően rosszul volt a királyi családtól és a feltételes módot a következő példamondattal tanította: ha miszlikbe apríthatnám Erzsébet királynőt...

(s)iker vol. 2871450

Ha elmegyünk a gyerekorvoshoz, mindig mond valami idézgetni valót.
Tegnap Marcit dicsérte, hogy milyen jó apa (Marci féltőn szorongatta Lénát) és azt is mondta, hogy nagyon sok apa rá se hederít a gyerekeire. Majd azt jósolta, hogy Lénából daddy's little girl lesz. Remélem, Marci azért nem viszi majd túlzásba az apatigriskedést és nem dobálja ki Léna pasijait a lakásból, ahogy az én apám tette annak idején. Mondjuk pont reggel beszéltük, hogy nehéz lehet egy szülőnek megállni, hogy ne fejtse ki a véleményét, mikor világosan látja, hogy gyermeke nagy szerelme mondjuk egy ronda, ostoba szörnyeteg. Már el is képzeltem, ahogy Marcika hazahoz majd valami karácsonyfának maszkírozott libát, hát igen...nem lesz egyszerű.

ahogy a dolgok vannak

Mo: Ha elválunk, ez az enyém lehet?
(Ma szomorúan néz) Nem válunk el.

Eh, elbíztam magam. A babák betegek. Egymástól kaptuk. Ők tőlem. Én tőlük. Végülis mindegy. Tegnap voltunk a gyerekorvosnál (mindig állatorvost akarok mondani, ott is voltunk, megjegyzem), kaptak szteroidot, antibiotikumot, meg elláttak egy adag félelemmel is: a koraszülötteknek könnyebben lesz tüdőgyulladása, jajaj. A gyerekorvos nekem is felírt gyógyszert, vicces.
Az állatorvos jó fej volt, bár majd elájultunk, mikor 100 dollárt kért egy veszettség elleni oltásért, egy méricskélésért, meg a szívféreg elleni gyógyszerért, persze ez is tök oké, ha évente csak egyszer megyünk hozzá; Fanni szerencsére egészséges.
Amúgy meg egy csomót gondolkodom azon a kommenten, hogyaszongya akkor nem sok minden változott. Hát nem a csudát. Minden megváltozott. De már elég régen, az anyám betegsége alatt. Akkor kezdtem tudatosan élni: tudatosan leépítettem a fölösleges kapcsolataimat, tudatosan nem ittam alkoholt, tudatosan cölibátusban éltem egy jó darabig, tudatosan mozogtam, ettem, gondolkodtam, tudatosan gyakoroltam az elengedést, beletörődtem az egyedüllétbe, nem kutattam görcsösen, nem foglalkoztam egyfolytában a párkapcsolati nehézségeimmel, nem akartam bármi áron együtt lenni valakivel. Ha az anyám betegsége nem lett volna, akkor életem egy nagyon szép időszakaként emlékeznék vissza rá. Aztán jött Marci, jött az új élet, meghalt az anyám, majd nemsokára jöttek a babák, aztán meghalt az apám. Rengeteg minden változott. A szüleim kiléptek az életemből, de én magam szülő lettem. Két kiszolgáltatott lényért felelek; észnél kell lennem. Már nem luxushisztizhetek, nem nyughatatlankodhatok kedvemre: példát kell mutatnom.

(s)iker vol. 2871449

A Főnökség idén Del Rióban nyaral.

x

Szerintem elég mókás, hogy a vadmagyar és a zsidófaló körleveleket rendre olyan emberek küldözgetik a wiwen, akik külföldön élnek.

no komment

Szóval az történt, amit gondoltam, úgyhogy kommentelni nem kell (félnetek). Hogy mit gondoltam? Hogy túl sokat fogok a kommentek fölött ülni, agyalni és magyarázkodni kezdek és paranoid leszek, erre meg nagyon nincsen szükségem, úgyhogy most egy darabig ez megint csak némaüzem.

levél a nagynénémtől

A tévékben egyfolytában áhítanak, nagyon kimerítő! Minálunk nemcsak a pápa küld húsvéti üzenetet, hanem Viktor is. Jószerével isteni elrendelésnek állítja be, hogy pont Húsvétkor írja alá Schmitt az új alkotmányt, mintha nem ő maga intézte volna így. Mondhatnám, hogy elment az esze, na de hányszor tud elmenni egy ész?! Az övé már rég odavan.

húsvétosos

Az úgy volt, hogy tojásfestés közben erre táncoltam, aztán mentünk vendégségbe, ahol a babák nagyon nagy sztárok lettek, mert megállás nélkül mosolyogtak mindenkire, az apám vasárnap lett volna 61 éves, tegnap megmutattam Skype-on a babákat a tesómnak, jé, olyan mint egy ufó, mondta Marcikára, nahát, mi is pont így hívjuk, Léna egyébként meg a Gizike néni, igazi matektanáros fejet tud vágni, azért, csináltam keksz szalámit, az anyámtól tanultam, már majdnem olyan finom, mint az övé volt, tegnap egész nap HIV pozitívok történeteit olvastam és egyre azon gondolkodtam, hogy a csudáért nem vagyok én HIV counselor (már Londonban is azt akartam tanulni, de szegény voltam), szóval este meg counseling iskolák után kutattam, persze nyilván nem lesz pénzünk az én taníttatásomra, úgyhogy maradnak az álmok arról, hogy angol tanár helyett mennyi minden más lehettem volna, beszéltem aztán még Dével, aki már egyre híresebb pilóta, de a magasságról a szöveget azt nem te mondod? az úgy nem jó, meg a régi csoporttársammal, aki egy könyvtáros kirándulás alkalmával bezárt a vécébe, mi ez a houston? mit csinálsz ottan? gyereket nevelek főleg. mármint kiét? az én gyerekeimet, ikrek. nebasszz. de bizony. vagyis wow. wow. ejha. de hát hogy? mikor? ki? mi hogy? hogy lett gyerekem? tudod, a hagyományos módon. I see...sose hittem volna, hogy férjhez mész...aztán Marci meglocsolt engem meg a Lénát, ettünk itteni, nemfinom sonkát, ittunk bort, meg izgatottan olvastam a könyvemet, amit a nyúl hozott.

(s)iker vol. 2871448

Fekete Nő a boltban (FNb): Oh, do you have twins?
Mo: Yes.
FNb: (a már nagyobbacska, rohangáló gyerekeire mutatva): Mine are triplets.
Mo-FNb egyszerre: Yeah, I know, it's difficult...

Innentől nem is folytattuk. Az ikresek asszem szavak nélkül is értik egymást. Mondjuk minden tiszteletem a hármasikreseké, na az aztán nagyon kemény lehet.

Definition of ADDICTION 1 : the quality or state of being addicted 2 : compulsive need for and use of a habit-forming substance

Te, fejezd már be az online vásárlást!
Kell valami élvezet, ha ennem nem lehet...*









*és igen, vers!

Marci szerint a világ

Ú, a gyógyszeremet a kocsiban hagytuk.
Akkor most mindjárt lemészárolod a családot?
Te, én nem pszichopata vagyok, csak depressziós.

ahogy a dolgok vannak

Az a rohadt a fogyókúrában, hogy ha már pár napja nagyon szépen keveset, egészségesen eszel, akkor elképesztően karcsúnak érzed magad, de ilyenkor persze még az égvilágon semmi nem látszik az erőfeszítéseidből.
Btw fogyókúra: a megfizethető futógépekről iszonyú csúnyákat írnak (az amerikaiak mániája mindenről véleményt írni a neten, szerintem jó szokás), az egyik oldalon például ezt olvastuk egy bizonyos márkáról: jobban teszed, ha a rakás dollárt, amit a futógépre költenél, egy kutyára kötöd, majd a kutyát a parkban kergeted...
Persze, lehetne konditerembe járni, de elég reménytelen nekem rendszeresen elmenni itthonról a babák miatt. Este már hulla vagyok, tehát az kizárt, hajnalban szívesen mennék, de olyankor Marci használhatatlan, mert éjszakába nyúlóan nézegeti a kis képleteit. A bébiszitter meg sajnos túl drága ahhoz, hogy folyton elhívjuk pár órára. Szóval kell nekem egy futógép és kész.
Btw bébiszitter: tegnap megint megtetszett, nagyon kedves volt a babákkal, akik lelkesen vigyorogtak rá. Mondjuk Marcika sokkal barátságosabb, mint Léna, Léna elég tartózkodó idegenekkel, sokszor meg is ijed tőlük és zokog. Marcika viszont mindenkinek lefekszik: tegnap a boltban is lepaktált mindenféle vásárlókkal meg a pénztárossal - boldogan mosolygott rájuk és gügyögött nekik.
Asszem elég nagy látványosság leszünk egészen addig, amíg ikerbabakocsiban utazgatnak. Általában örülök a kedvességeknek, meg az érdeklődőknek, de időnként nagyon terhes, például mikor a bevásárlókosárral a kezemben küzdök a babakocsi manőverezéssel.
Érdekes különben, hogy itt a rebellis lelkek Mexikó (vagy Európa) mániások: ilyen például a bébiszitterünk (azért gondolom, hogy rebellis, mert Radiohead-et hallgat, spanyol szakos és el akar költözni Amerikából). Mondtam neki, hogy nagyon szeretném megnézni Mexikót, innen csak valami nyolc óra kocsival, de aszonta, hogy most állati veszélyes, különösen a határ, mert nagy drogháború dúl: az összes díler csatázik egymással, illetve a kormánnyal. Úgyhogy sajnos nem megyünk Mexikóba, pedig nagyon kíváncsi vagyok rá.
Ja, az is érdekes volt, amit a spanyol szakosságáról mesélt: eddig valami mérnöknek tanult, de most át akar menni spanyol szakra. Ezt itt bármikor gond nélkül megteheti, pedig csak négy éve tanul spanyolul, tehát nyilván nem tud különösebben jól - azt mondta, hogy a nyelvtanja és a szókincse is elég vacak, plusz nem nagyon ismeri az irodalmat, történelmet. Nekem ez azért megdöbbentő, mert nálunk ehhez képest igencsak felsőfokú angol tudás kell ahhoz, hogy bekerülj az egyetemre angol szakra (én csak arról tudok nyilatkozni), plusz a szóbelin oda-vissza kell tudnod mindent a brit és az amerikai irodalomról és történelemről.
Btw angol nyelv: nem is értem mért tudok még angolul...tegnap figyeltem magam, ahogy beszélgetek, tök hibátlanul nyomtam (perverz tanár módjára fel szoktam írni a hibáimat), pedig szinte sose beszélek, mert hát kivel...na jó, tévézni szoktam esténként, tán az fitten tartja az agyam, igaz, az csak a passzív nyelvtudásomnak jó. Egyébként meg sajnos gátlásos vagyok az anyanyelviekkel szemben én is, meg mittomén, olyan idétlen, hogy tudják, hogy én angolt tanítottam otthon és akkor biztos azt várják, hogy mindent tökéletesen értsek és mondjak, de ez azért nyilván nincs így, főleg nem itt, ahol lépten-nyomon megdöbbentő (és általában teljességgel érthetetlen) texasi akcentussal szólnak az emberhez.

Feljegyzések a roncs anyák házából

Ehhez az ikrezéshez nem árt, ha az ember marha erős. Egyszer ugye folyton emelgetem őket, fejenként már több mint hét kilósak. Ha hozzávesszük a kis autósüléseiket - amik piszok nehezek -, akkor vannak szerintem tíz kilósak darabonként. Aztán hurcolom le-fel az ikerbabakocsit (olyan húsz kiló minimum van szerintem), a babákat, ha néha vásárolunk a kis őrültekkel, akkor a cuccokat és a babákat.
Vannak is rejtélyes fájdalmaim: például nagyon fáj a bal csuklóm, szétmegy mindkét térdem (ez az etetéstől van, azt tudom: sokat ülök behajlított lábbal és a térdem elég gyatra amúgy is), időnként piszkosul fáj a derekam (nincs pelenkázónk, ott pelenkázok, ahol tudok). Az csak bónusz, hogy most még beteg is lettem mint a dög - a babák sós vizét használom orrtisztításra. Gondolom azért fáztam meg ennyire, mert kint 500 fok van és iszonyú párás a levegő, bent meg a légkondi megy ezerrel; muszáj, különben elpusztulunk.
Szerencsére a babák valahogy nem kapják el ezeket a vackokat: mikor az apukám meghalt, nagyon beteg lettem (meggyőződésem, hogy pszichésen), hetekig rondán köhögtem, pocsék volt és azt se kapták el, ügyes gyerekek.
Mondjuk szegények elég ramatyul vannak most a fogzás miatt: folyton köhögnek, mert félrenyelik a rengeteg nyálukat, az orruk tele van, kicsit megy a hasuk és gondolom fáj is az ínyük. Szóval mind nyomoroncok vagyunk, ej.

"csak ülök és mesélek"

Kérdezte a múltkor a gyerekorvos, hogy hány gyereket szeretnénk még. Én mondtam, hogy hát izé, mondjuk még kettőt, erre aszonta, hogy ó, hát úgyis van esélyem ikrekre megint, szóval simán. Marci meg vigyorgott és elmesélte neki, hogy közvetlenül szülés után azt mondtam, hogy soha többet terhesség, ő meg mondogatta, hogy na majd pár hónap múlva biztos elkezdek nyafogni egy csecsemőért. Azt is kérdezte a doki, hogy milyen volt a terhességem, mondtam neki, hogy életem legborzalmasabb nyolc hónapját éltem át, erre mondta, hogy Amerikában nem hagyták volna, hogy annyit okádjak, úgyhogy ha itt leszek megint terhes, akkor számíthatók rá, hogy kapok gyógyszert ha megint vészes hányásom lesz...Persze Marci mindig nagyon meregeti a szemét, hogy én még egy rakás gyereket akarok és én is tudom, hogy azért nem vagyunk mi ilyen gazdagok, a gyerekeket fel is kell nevelni, kamaszkorukban nem árt, ha külön szobájuk van már, egyetemre kell őket járatni, jó, ha tudnak világot látni, nyelvet tanulni, ilyenek. Szóval nem hiszem, hogy négy gyerekünk lenne, de azért nekem tetszene. Jó, hát nyavalyognék nyilván, de élvezném nagyon, én ilyen nyivákolós fajta vagyok, de nem kell azzal törődni.
Reggel gondolkodtam, hogy miket kell ma csinálnom és rutinszerűen bekúszott az agyamba, hogy apukámat kell felhívnom. Aztán hirtelen rájöttem, hogy már nem tudom felhívni.Tegnap meg akkor sírdogáltam kicsit, mikor megnéztem az önkéntes nyugdíjpénztári egyenlegemet és a február be volt fizetve és azonnal elképzeltem az apukámat, ahogy áll a postán a csekkel, aztán másnap öngyilkos lesz. A tesóm meg pár napig nem válaszolt az e-mailjeimre és rögtön arra gondoltam, hogy lehet, hogy ő is meghalt, na ettől nagyon kiborultam. Ma válaszolt, nem halt meg természetesen, jaj.
Az élet egy kurva.

(s)iker vol. 2871447

Tegnap este kipróbáltam a hason úszást, amit Léna nyomat egész nap - Marcika ma kezdte, ha jól láttam -, kidöglöttem egy perc alatt. Csecsemőnek lenni kemény meló. Mondjuk Lénának gyönyörű hátizma van, nem csodálom.
Btw tök jó, hogy szeretek főzni: most már a babáknak is csinálhatok bizarr ételeket. Na jó, eddig csak a banános bab, meg talán a barackos-almás-krumplis spenót volt vadabb. Jó jel, hogy elég lelkesek, nem is szoktak undorodva köpködni, Léna a múltkor a natúr zöldbabot is lelkesen befalta.

laudatio matris

Egyszer a Velveten valami harcos anya magyarázta egy értetlenkedőnek, hogy miért jó ha az embernek gyereke van. Sokszor eszembe jut, ahogy egészen érzékletesen leírta, hogy mennyei érzés, amikor egy szép szemű, jó szagú kisbaba szuszog melletted az ágyban.
Egy csomót gondolok erre mostanában és minden ismerősömet biztatom, hogy szüljön (Én. Vicces.). A gyerek jót tesz az embernek. Oké, sokszor idegroncs vagyok estére, meg ingerült leszek, mikor evés helyett inkább vihognak és a szájukból az ágyra folyik a szilvapép, vagy ok nélkül bömbölnek mint az őrült, vagy képtelenek este elaludni és Marcika ultrahangon sikoltozik, Léna meg ordít mint a sakál. Igen, ezek gyötrelmes dolgok, de sokkal több a szép és vicces pillanat és az élet a babákkal annyira kedves és vidám és olyan sok szeretet gyűlik az emberben mások iránt is: megtanulja szeretni a más gyerekét is, tisztelni kezdi a többi szülőt, átérzi a beteg gyerekek szüleinek fájdalmait, szerintem sok szempontból jót tesz.
Én még azt sem érzem, hogy ne folytatnék normális beszélgetéseket, vagy ne lenne egy percünk se egymásra. Este, ha lefekszenek, akkor kettesben élünk kicsit. Egyedül a bezártság nyomaszt, meg zavar, hogy nem tudunk elmenni sehova kettesben - ezt elvileg megoldaná a bébiszitter, bár már most nem bízom benne (túl fiatal és szerintem megbízhatatlan, mégse tetszik); amúgy nem túlságosan vágyom emberekre, mindig is eléggé magamnak való voltam, a blogírás nagyjából kielégíti a társas igényeimet. Itt persze minden jóval nehezebb, jóval magányosabb, mint otthon - se család, se barátok -, úgyhogy néha rám tör a társaságvágy, de szerencsére hamar elmúlik.

heh

Ó kéj, ó mámor! A kegyetlen ügyintéző nénik elfogadták a terhes kiskönyvemet bizonyítékként. Egyébként még azt szeretném költőien mondani, hogy sushi nélkül lehet ugyan élni, de minek...

(s)iker vol. 2871446

Történelmi pillanat: ma lecseréltük a járókát egy ilyen nagy karámra, abban őrültködhetnek ezentúl. Egyébként meg olyan szívesen feltenném a másik blogra a szülős videókat, de hát a szemérem visszatart...pedig életem legjobb élménye volt a Carmina Burana éneklés és a Marcival első nemrandizás mellett.

ööö

Ez csak ilyen fényképes izé lesz. Ne nézzetek, én is hibbant anyuka vagyok, igenis szabad babablogot gyártanom cuncimunci életkor mutató nemtommivel. Na.

(morogva el)

"nincs amerikadrím"

Egyezkedem Marcival: ő kapott menő iphone-t, de nekem arra nincs túl nagy szükségem, úgyhogy használt futógépet kérek helyette (újonnan iszonyú drága). Nézegetjük a craigslistes hirdetéseket, találunk is egy ígéreteset, egy a bökkenő: a fickó a futógépért cserébe fegyvert és lőszert kér.

furious anger

Rájöttem, hogy a babás blogokon és fórumokon nem is a mérhetetlen mennyiségű "tejci", "apa", "babó", "anyci", "kajcsi", illetve "szopi" idegesít a legjobban, sokkal inkább a rengeteg szmájli és felkiáltójel.
A gyerek ennyire debilizál vagy aki így ír, az már a szülés előtt se tudott máshogy? Hümm, fogas kérdés.

"nincsen apám, se anyám"

Április hetedikén volt két éve, hogy meghalt az anyám. Mikor is volt hetedike? Egy hete. Aznap nem is gondoltam a halálára - rá minden nap szoktam, persze nem olyan intenzíven, mint az első évben. Még mindig nagyon hiányzik, de szerencsére már máshogy - valahogy a gyász is alakul, változik. Az apukám halála egészen más, az hirtelen volt, brutális és kegyetlen; igaz, a végeredmény ugyanaz és mégis: szerintem nagyon sokat számít, hogy ki hogyan hal meg.

szellemes

Tegnap Marci apukája délután sms-t küldött: mama itt van, tudunk skype-olni? Én ezt továbbítottam Marcinak (bár hülyeség volt, mert a babák itt vannak, na mindegy) és ugye értelemszerűen a dédike akarta látni a kisdedeket. Hogy értsétek: én az anyámról mindig mamaként beszélek és Marci hiperszuper iphone-ja pedig nem írta ki, hogy továbbított sms-ről van szó.
Szegény, berezelt azonnal, hogy netán megőrültem, vagy simán tényleg megjelent az anyám szelleme a lakásban és úgy megijedtem, hogy azonnal beszélni akarok vele. Nagyon jót röhögtem, mikor elmondta este.
Mondjuk én nem bánnám, ha jönne az anyám szelleme, jól elhülyéskednénk, babáznánk, örülnék. Szellemek, welcome.

furious anger

Próbálom megkapni a nekem járó anyasági támogatást, aminek előfeltétele, hogy az ember legalább négyszer megjelenjen terhesgondozáson és ezt igazolni is tudja. Na most én összesen hétszer voltam orvosnál (+két genetikai ultrahang+három védőnő) és most kitalálták, hogy nem fogadják el a papíromat, mondván, hogy nem szakorvosi rendelő vagy kórház pecsételte le - a magánrendelés az úgy látszik, hogy nem számít, ha az ember külföldön szült, akkor mindenképpen szívatják, hátha nem kell neki fizetni.
Igazából nem erről akartam írni, inkább ennek kapcsán arról, hogy azért van rosszul kitalálva ez a mi társadalmunk, mert az emberről alapvetően feltételezik, hogy hazudik és csal, márpedig, ez kicsiben - egy gyerek esetében, ájmín - is nagyon visszás: ha sokat mondogatod a gyereknek, hogy ő rossz gyerek, akkor nyilván az is lesz, ezt várják tőle, mi mást tenne, miért viselkedne másként. Ha pedig ez a hozzáállás kicsiben rosszat tesz, mért ne tenne rosszat nagyban: ha mindenkiről feltételezik, hogy csal, lop és hazudik, akkor egy idő után mindenki durcás gyerekként fog viselkedni: nem bíztok bennem? hát jó, akkor tényleg átverek mindenkit.
Nem, a dolog nem ennyire egyszerű és ahhoz, hogy egy csomó ember (viszonylag) békésen egymás mellett éljen, ahhoz szükség van szabályokra, törvényhozókra és a törvényt betartatókra, ezt én is tudom. Azt is tudom viszont, hogy egy társadalom a büdös életben nem nő fel, ha a tagjait örökké gyerekként kezelik.

"nincsen apám, se anyám"

hiányzik az apukám. gondolatban sokat mesélek neki a babákról. éjjel vele álmodtam - elmeséltem egy régi ismerősnek, hogy meghalt. most először álmodtam a halálával kapcsolatban, nem is értem miért ilyen sokára, már több mint két hónapja meghalt - hihetetlen.

(s)iker vol. 2871446

Voltunk ma dokinál, aki még mindig szerelmes a Lénába - folyton azt mondogatja, hogy milyen szép. Mikor kiderült, hogy Lénának még mindig elég kicsi a feje, akkor viccesen mondtam, hogy na jó, nem gond, ha nem lesz olyan okos, mert szupermodell még lehet belőle, erre nagyon komolyan mondta, hogy igen, igen és dicsérni kezdte a szép bőrét, meg a szemét és a szempilláját. Sőt, azt is mondta, hogy neki elhihetjük, hogy nem minden gyerek szép, de Léna bizony az.
Egyébként meg minden szép és jó, a kis aranyosak sokat mosolyogtak a dokira is, amúgy már mindketten hét kiló felett vannak, lassan elkezdhetnek húst enni, meg ültetgetni kell őket, hogy erősödjenek a hátizmaik - Léna mondjuk nagy tornász, Marcika kicsit lomhább, ő inkább intellektuális típus. Négy oltást kaptak, persze nagy volt a sikoltozás, gondolom sokat nem fogok aludni az éjjel, mert nyilván fájni fog az oltás helye és dajkálni kell őket, jaj.
A doki nagyon cuki, mindig kérdezget minket is, hogy hogy vagyunk, meg hogy megy az élet. Azon is elámult, hogy ennyit alszanak a kis őrültek: aszonta, hogy iszonyú mázlink van, amiért ilyen egészségesek és ennyit és ilyen jól alszanak. Holnap jön először a bébiszitykó és kicsit velem együtt pesztrálja őket, hogy ismerkedjenek.

(s)iker vol. 2871445

A Főnökség

durcás

Az álmélkodó leveleket - nahát, te férjnél? nahát, ikreid vannak? nahát, ki gondolta volna? - elég kemény kritikának értékelem a személyemet illetően.

"minden ami keletkezik, elmúlik"

A nagymamám ma lenne 101 éves. Elhoztam a két nagy dög fotóalbumot, amit a szülők lakásában találtam, így aztán most egész jól vissza tudom idézni azt az időt, amikor még nagy volt a család: a vasárnapi ebédeket, amikor a nagypapám főzte a gulyást (nagymenő volt a férfias ételekben), a téli szüneteket, amikor a nagybátyámmal hógolyóztunk a nagymamámék kertjében, a Boglárra vonatozásokat, amikor az apukám, hogy ne jöjjön senki a mi fülkénkbe, hörögve köhögött, mi meg csendben röhögtünk mellette, a nagymamám süteményes zöld dobozát, az anyukámat, ahogy kutyát sétáltat.
Nem tudom felfogni, hogy azóta mind-mind meghaltak. Nem értem. Nem hiszem el.

for he's a jolly good fellow

Mikor születtem, a kezemben kés volt - azt mondják, ez költemény

szitykó meg morgás

Két bébiszitter jelöltet néztünk meg ma, a második (Sadie) tetszett jobban, de valahogy ő is olyan furcsa, bár szimpatikus, eltekintve a szemölcsnek kinéző piercingtől az állában (a piercinget és a tetoválást soha nem fogom megérteni, meggyőződésem, hogy az unalom vezérli az ilyesmit viselőket).
Képtelen vagyok megmagyarázni, hogy mitől furcsák az amerikaiak, de van bennük valami furcsa. A fiatalok mind olyanok, mintha 43 éves fideszes politikusok volnának: bármit kérdezel tőlük, mind nagyon nyíltan, erőteljesen kinyilatkoztatja a nagyon sarkos véleményét mindenről. Ez persze jó, meg tetszik, de hiába ilyen nagy vagányak, közben mégis nagyon távolságtartóak, meg olyan...furcsák. Valahogy mindegyik olyan, mintha egyszemélyes show-ban venne részt: ahogy hangosan, nagyon amerikaiul magyaráznak, sosem keresgélik a szavakat, ahogy azt sugározzák, hogy nekik mindent lehet, ők bármit mondhatnak, mer ez itt egy szabad ország, nos, ilyenkor az ember önkéntelenül is keresni kezdi a kamerát.
A másik ez a nyelves dolog. Én mindig azt mondtam, hogy angolul tudni kell, hogy ciki, ha valaki nem beszéli ezt a nyelvet, stbstb. De most valahogy elkezdett idegesíteni, hogy mindenki készpénznek veszi, hogy tudok angolul. Mér kéne nekem tudnom angolul? Idejöttem htb-nek Marcival, tessék engem külföldi htb-ként kezelni és nekem ne magyarázzanak a női és férfi fizikusok közti különbségekről angolul, ez csak egy véletlen, hogy beszélem ezt a nyelvet, de simán lehetne az is, hogy egy büdös szót sem értek abból, amit mondanak.
Szóval, hogy akkor mit is akarok ezzel? Azt, hogy idegesít, hogy itt mindenkinek evidens, hogy tudok angolul. Hogy mindenki tud angolul. Jó, oké, tudomtudom, én is azt szoktam mondani, amit majd a kommentekben írtok, hogy világnyelv, nem lehet nem tudni, az ember óhatatlanul is magára szedi ezt a nyelvet, nemtommi, de akkor is. Felfuvalkodott amerikaiak, eh.

ahogy a dolgok vannak

Nem értek egyet a "tíz hónap pokol" elmélettel. Szerintem már most, hat hónap után egész jó ez az ikrezés, semmiképp nem mondanám, hogy pokoli. Jó, estére marha fáradt vagyok, meg van velük elég munka, de most már segítség nélkül is teljesen jól megy minden, abszolút rutinos lettem, a babák mellett már van időm főzni, takarítani, sőt, újabban tornázni - és persze blogot írni - is. Szóval jó volt a segítség, de mostanra pont tök jó velük egyedül napközben: azt csinálok amit akarok, akkor tévézek, netezek, olvasok, mosogatok, főzök és eszem, amikor akarok, akkor megyünk sétálni, mikor kedvem van, szóval függetlenek lettünk végre.
Esténként a kedvenc sorozatgyilkosos butaságaimat nézem vagy olvasok, meg aztán új szokásunk, hogy borozunk a teraszon, nagy királyság. Képzeljétek, itt már annyira nyár van, hogy a légkondi bedöglése teljes elkeseredésbe taszította a családot - na jó, a babák marhára élvezik, hogy egy szál pelenkában fetrenghetnek egész nap, mi viszont dögledezünk az undorító párás hőségtől.

hímnem, nőnem

És a férfiak szoktak lelkizni is ha együtt vannak?
Hát...nem nagyon.
Ja, igaz, a férfiaknak nincs is lelke...

Marci tegnap megint az új barátaival lumpolt. Egy ideje azzal cukkolom, hogy nekem mindig van valami homoerotikus a férfi barátságokban. A nők, az tiszta sor: ők mindig utálják egymást, akkor is, amikor állítólag nem. De a férfiak...ők igazán barátkoznak. Na jó, persze olyan férfiasan, női szemmel kissé hidegen, csak az együtt űzött tevékenységekre koncentrálva, de mégis: köztük sokkal nagyobb az összetartás, a lojalitás, aa...szeretet.

"Jön a tavasz, megy a tél, barna medve üldögél: - Kibujás vagy bebujás? Ez a gondom óriás!"

Még azt akarom mondani a gyerekes dologgal kapcsolatban, hogy igen, még mindig gyakran eszembe jut, hogy úristen nincs időm magamra, úristen ez így lesz örökké. Aztán leintem magam: vagy 20 éven át mást se csináltam, mint magammal foglalkoztam, elég is már ebből. Nem kell folyton magunkkal foglalkozni.
Ja, meg ez az önzés téma is érdekes, persze nem jutnak előre benne sosem, mindig csak azt ismételgetik, hogy mindenki önző, az anya is, mert a nyeresége a gyerek mosolyából, boldogságából, stb van. Minek így felfújni ezt, nem értem. És ha mindenki önző, akkor mi van? Az egész csak definíció kérdése, nyilván. Nem, ez se korszakalkotó gondolat, ahogy mondjátok. Nem baj, korszakalkotó gondolatokból is van egy rakás...Nemtom. Nem akarok se korszakalkotó, se nemönző lenni. Semmi ilyesmit nem akarok. Jól akarom érezni magam úgy, hogy a környezetemnek is egész sok örömet okozzak. Szerintem egész jól hangzik.

Feljegyzések a nyárspolgárok házából

Hú és ha lesz végre bébisztitterünk, akkor mehetünk squasholni hét közben, hétvégén meg moziba vagy kajálni valahova...
Hát igen, ezentúl így élünk...squasholunk, étterembe járunk, aztán bekrémezve, eltartott kisujjal fekszünk a nászi ágyban...

"I wanna rock and roll all nite and party every day"*

Na, egyelőre vége a nyugis éjszakáknak: mióta Léna rájött, hogy mozogni jó, azóta éjjel is egyfolytában mozog, átfordul, oldalra gurul, beleütközik az ágy rácsába és ilyenkor jó esetben hangosan gagyarászni kezd, rossz esetben üvölteni. Ma éjjel vagy háromszor-négyszer kellett vigasztalnom, nyugtatgatnom, visszagurítanom, pedig eddig nagy mázlink volt velük, este nyolctól reggel nyolcig nagyjából nyugi volt.
Aztán már akartam írni erről az anyaság kérdésről is, merhogy a Velveten volt nagy kommentelés gyerek-nem gyerek témakörben, én meg érintve érzem magam, merhogy azelőtt sose akartam gyereket igazán. De azt hiszem valahogy úgy van ez, hogy ha az ember biztonságban érzi magát és igazán szerelmes, akkor úgyis akar majd előbb-utóbb, éppen azért, mert kell neki egy (két) "darab" abból az emberből, akivel együtt él.
És igen, azt hiszem gyerekkel tényleg szebb az élet: sokkal viccesebb, érzelmesebb, tele van gyöngédséggel - persze egy csomó idegbaj és korlát és nehézség, de azért egyedül is vannak ezek, csak máshogy persze. Emlékszem, mikor megbeszéltük, hogy akkor legyen gyerek, aztán pár nap múlva szépen terhes is lettem, na, akkor iszonyúan megijedtem, hogy most mi lesz. Bőgtem is egy csomót, meggyászoltam a régi életemet. Ráadásul a terhességem is különösen brutális volt, szóval az se segített a boldog babavárásban...Aztán a szülés után az első három-négy hónap is nagyon kemény volt, folyton csak azon gondolkodtam, hogy úristen, ez már mindig így lesz, sose lesz időm semmire és senkire, én már folyton csak anya leszek.
Szerencsére az ember szép lassan megnyugszik, beletanul, a babák egyre emberszerűbbek, nőnek, elkezdenek éjszaka aludni, nevetgélnek, kommunikálnak, az ember egyre közelebb kerül hozzájuk, egyre jobban szereti őket és hiába közhely, de van abban valami, hogy ha valamelyikük rám mosolyog, azonnal elolvadok a boldogságtól és az az igazság, hogy már önmagában ezért is abszolút megéri.







*általában kórusban adjuk elő ezt Lénának, ez a nótája - igazán illik az izgága, nyughatatlan természetéhez.

hívás a gyógyszertárból

Hi, can I talk to Lena or Marton Kormos?
Well...huh...they are only six months old, but you can try of course...

(s)iker vol. 2871444

Ma: Léna, ne rugdosd a Marcika fejét!
Mo: Akinek ikertestvére van, annak hozzá kell szoknia a családon belüli erőszakhoz.

Kedves tévénéző gyerekek!

Mostanában lesz öt éves ez a blog, szeretem őt, sőt, szeretem az olvasóit is (úgy majdnem mindet, khm...)...de most komolyan: azt hiszem, már elég kevés ismerős olvassa, viszont annál több ismeretlen talált rá ezért vagy azért. Persze tudom én, hogy sokakat ingerel, mert sokszor indulatos és gonosz és kritikus vagyok, de azért mindig meghatódom, mikor végiggondolom, hogy évek óta gyakorlatilag ismeretlen (de virtuálisan már egy ideje természetesen ismerős) emberekkel váltok leveleket a blogom kapcsán és ez nagyon szép, nagyon jó.
És igen, kommentek nélkül is szeretek blogolni, pedig eleinte nem hittem volna, hogy jó lesz. De az. Nagyon felszabadító, hogy nem kell nagyon vigyáznom, hogy mit hogyan írok és egyáltalán nem kell soha magyarázkodnom, hogy mi mit jelent. Szerencsére a többség (főleg aki fikázódni és kötözködni szeret) lusta levelet írni, úgyhogy csak kedves olvasók írnak kedves e-maileket.

"volna, volna,volna"

Ha az apukám élne, reggel felhívtam volna hogy elmeséljem, a babák ma fél évesek, Léna már az ágyban is kezd forgolódni, nemcsak a járókában meg a nagyágyon, Marcika meg tegnap iszonyú balhét csapott: valami délutáni ökörsütés-hejehuja volt Marci egyetemén, úgyhogy elmentünk babástul, végre megismerkedtem újdonsült haverjaival, söröztünk, kicsit beszélgettünk, a babák ezalatt aludtak, de szegény Marcika hirtelen felébredt, hangos zene szólt, gondolom megrémült és csillapíthatatlanul zokogni kezdett - egészen addig ordított, míg haza nem jöttünk és el nem aludt, evés közben is üvöltött, piszkosul megfájdult a fejem, nehéz dolog az anyaság, babákkal szórakozni meg gondolom reménytelen, nem is tudom, mit képzeltünk.
Aztán elmesélném neki azt is, hogy ebben az egészben a legnehezebb az állandó kötöttség, az, hogy nincs szabadnap, nincs esti mozi, nincs tovább alvás, nincs nem etetés, nincs Marcival levés, igen, a legnehezebb az örök szolgaság, ami persze jó is, mert nagyon jó a babákkal, csak hát mégis...nem egyszerű, ha az ember hosszú évekig szabad volt, mint a madár.
Elmesélném még neki, hogy kaptunk megint rengeteg ruhát ajándékba, meg menő etetőszékeket, hintát, mindenféle játszóizét, pelenkát, több tonna popsitörlőt, az itteni emberek hihetetlenül jó fejek, ezt ismételgetném...elmesélném aztán azt is, hogy szenvedek attól, hogy meghíztam, az isten verje meg, de vicces módon a terhesség után, hát igen, a sok éjszakai meg nappali zabálás a kialvatlanság ellen, meg hogy életben maradjak, meghozta gyümölcsét (bezzeg ha még mindig okádnék), szóval össze kell szednem magam és mozogni, nem enni, jézusom, de utálom én ezt az egész küszködést, mert enni jó, heverészni jó, meg tény az is, hogy az élet elég egyhangú itthon, viszont evéssel izgalmasabbá tehető...amúgy meg természetesen lusta vagyok, de valójában egy pillanatig sincs időm lustálkodni: a 24 órás szolgálat azért elég kemény.
Aztán nyilván kérdezne Fanniról, aki végre megint eszik csirkenyakat és már nem depressziós, viszont időnként minden átmenet nélkül lepisili a falat (!!)...
Elmesélném még, hogy rászoktam az online vásárlásra, ami nemcsak olcsó és gyors, de valahogy állandó karácsony-fílinget teremt: az ember nap mint nap izgatottan várja a szuper kis csomagjait. Legutóbb súlyzókat és Gőgös Gúnár Gedeont vettem az Amazonon, boldog vagyok.
Felhívtam volna az apukámat, ha élne, elmondtam volna neki, hogy nagyon hiányzik. Azt hiszem kezdem felfogni, hogy mi történt és néha annyira fájdalmas, hogy legszívesebben kitépném a szívemet a mellkasomból.

tavaszi fogyókúra előtt

Állandóan megy a duma arról, hogy miért híznak az emberek, jóléti társadalom, stressz-evés, blablabla, de az igazságot még sosem mondta ki senki: egyszerűen az a helyzet, hogy iszonyatosan jó egészségtelen ételeket két pofára habzsolni. Ilyen egyszerű. Persze lefogyni aztán reménytelen, meg jön a bűntudat, mozogni kell folyton, meg koplalni, eh...

Á, kéne egy bélféreg, az mindent megoldana...kollektív bélféreg, ájmín.