Ma reggel zárva volt az ovi (tegnap senki nem mondta, hogy ma is szünet lesz, de rajtunk kívül mindenki tudta, szuper), én meg mehettem fagyoskodni a játszótérre, ahelyett, hogy írogattam volna az angol nyelvű motivációs leveleimet, ahogy tegnap este szépen elterveztem.
Ilyenkor mindig reszketős idegbeteg leszek, mert úgy érzem, hogy az én saját életemnek vége van, én már csak a játszótéren meg a konyhában fogok állni, míg világ a világ.
Múlt héten Marcus betegsége miatt voltam itthon, most a szünet miatt és valahogy mindig azon kapom magam, hogy folyton itthon ülök és megint és megint és újra meg újra csak a gyerekekkel vagyok, meg az undok háztartással vacakolok és most van az, hogy torkig vagyok, egyszerűen elég volt, öt éve nem dolgozom, most már több mint három éve a gyerekekkel vagyok itthon és a rosszkedvű napokon azt érzem, hogy kész, ebből nincs kiút, mert úgyis folyton betegek lesznek, nem tudjuk máshogy megoldani, nekem kell itthon lenni velük, nyilván mindenhonnan kirúgnak majd, ha hetente hiányzom, eh, reménytelen az egész.
Persze folyton leintem magam, hogy türelmesnek kell lenni, meg nem gondolhattam, hogy rögtön találok munkát, de mit tegyek, ha mostanra az összes türelmem elfogyott és olyan nagyon türelmes voltam olyan sok éven át.
