Mesélem Marcinak, hogy éjjel becsuktam az ablakot, mert valaki hajnalban épp az ablakunk alatt kezdett hányni (iszonyat szívás a nyár a lakótelepen, mert állati nagy zaj van még éjjel is, nem lehet ablakot nyitni csak úgy, büntetlenül), mire Léna meghallja, hogy az ablakbecsukásról magyarázok, majd érdeklődik, hogy tényleg, miért is csuktam be az ablakot.
Azért Lénike, mert egy bácsi hangosan hányt az ablak alatt.
Léna úgy egy percig ráncolja a homlokát, gondolkodik, majd megvetően ennyit mond:
Fúj.
Álmomban szép kertes házban lakom, ahol nem pisil ötkor az egyik szomszéd, nem bazmegol egyfolytában a másik (melyik? fogalmam sincs, mindet hallani) és ahol nem okádnak az ablak alatt.
Eh, Texasban mégsem lehet olyan rossz, ha az embernek van valami saját kuckója: csak a nagy pusztaság közel s távol, csodás lehet - ott akarok én lakni, egy nagy házban, messze az összes büdös bunkótól. (És ott még légkondi is van, ó.)
