Valamelyik nap azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen lélekben én már arra készülök, hogy elkapom egyszer ezt a szar koronavírust. Annyira védtelenek vagyunk a suliban, szerintem tényleg csak idő kérdése, de reménykedem benne, hogy mázlista leszek és könnyen átvészelem.
Tegnap volt nálunk nyárbúcsúztató kerti parti és sokat beszélgettünk erről a helyzetről: a beszélgetések alapján azt hiszem, hogy kb már senki sincs, akinek ne lenne (több) ismerőse beteg/fertőzött. Mivel szinte nulla a védekezés - szerintem bizony szükség volna karanténra, de nyilván nem én döntök, sőt, a véleményem sem érdekel senkit -, ezért bárki bármikor sorra kerülhet, főleg úgy, hogy a diákjaink szarnak az egészre, buliznak, járkálnak össze-vissza (lehetőleg maszk nélkül).
Amúgy meg kemény volt a gyerekzsúr után hirtelen "baráti" buli nyolc felnőttnek (plusz gyerekek) - annyi kaját halmoztunk fel, hogy mondjuk jövő márciusig ehetjük (a gyerekek meg annyi csokit kaptak ajándékba, hogy bőven etethetnék vele az utca összes gyerekét).
Most meg dolgozatot kéne javítanom, de az életemről blogolok, kapucnis pulóvert vadászok, titkon csokit eszem (szörnyű), na meg nézek magam elé. Fárasztó ez az aktív pihenés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.