és isten megteremté háború helyett a focimeccset

Tulajdonképpen iszonyú vicces, ha az ember egy focirajongóval él együtt: amíg én kilenctől a hálószobában szkájpon tanítottam, addig ő (a focirajongó) fennhangon hosszú monológokat adott elő helyzetekről, esélyekről és reményekről (az órám alatt végig azon gondolkodtam, hogy vajon kihez beszél), aztán amikor kimentem, az őrjöngés bizonyos jeleit véltem felfedezni a konyhában: egy féltve őrzött díszpárna hevert a konyha közepén...épp valami lesről dünnyög, megyek, meghallgatom.

Mégiscsak szomorú, ha a számunkra kedves férfi a tévé előtt magában beszél.

fé/elnő

Az ember (főleg ha nő) hajlamos a historikus féltékenységre és gyakran rosszul van attól, hogy a szerelme előtte más nőkkel (nagyfarkúak kábé az összes szembejövő nővel) is próbálkozott.

Az ember (főleg ha nő) időnként legszívesebben a haját tépné, mert a szerelme előtte másokat is szeretett, mert nem ő az Egyetlen, a Kivételes, az Első.

Az ember (főleg ha nő) csak ritkán higgad le ezekben a hajtépős pillanatokban annyira, hogy belássa, ő pont ugyanazt csinálta a múltban, mint amit a szerelme: keresett, keresett, keresett, néha talált is, s tette mindezt eszmélése óta, igazából megállás nélkül, gyakran intenzívebben mint bármelyik férfi.

Az ember (főleg ha nő) általában rettenetesen igazságtalan, képmutató és hazug teremtmény, akit majdnem minden cselekedetében a félelem motivál: félelem az igazságtól, a veszteségtől, az ismeretlentől és a fájdalomtól.

Az ember (főleg ha nő) fél.

Fél ember (nő).

Fé/elnő.

Az ember.

"a kurva életbe egy igazi hős"

Tegnap arról beszélgettünk, hogy manapság mindenki nagy ember akar lenni, vagy legalábbis olyan ember, aki számít, aki hozzátesz valamit a világhoz, valaki, akinek jelentősége van; hogy mindig mindenki valami nagyot, többet, jobbat, különlegeset, mást akar, hogy most már sosem elég ami van, mert volt a hírekben, a Fókuszban, az újságban, a neten, a rádióban, hogy van aki jobbat, szebbet, nagyobbat, okosabban, ügyesebben, gyorsabban, bátrabban, kreatívabban, boldogabban, én is, én is, én is, aztán a túl nagyot akarók végül - szüntelenül keresve azt a VALAMIT - fájdalmasan frusztráltan, valódi célok és irány nélkül, boldogtalanul halnak meg, én mondom, a média megőrjíti az embereket, köszönöm, csak ennyit akartam, viszlát.

hihetetlen, hogy ezt le kell írnom

Ha még egyszer meglátok olyat leírva, hogy a nemi identitás a privát szférába tartozik, meg hogy a hálószobában mindenki azt csinál amit akar, meg hogy engem nem zavarnak a buzik, de...szóval ha még egyszer majdnem elfogadónak álcázott homofób postot látok, akkor, akkor ööö...sikítok, szétbaszok valamit, kiugrom az ablakon, vagy hát mittomén.

Fel nem foghatom, hogy akármilyen intoleráns is valaki, legalább intuitíven ne érzékelje, hogy 1) az egész felvonulásosdi túlmutat a homoszexualitáson 2) a homokosoknak bizonyos értelemben joga (szerintem akár kötelességnek is mondhatnánk) van provokálni.

ben tornati

hogy milyen itt újra? hát nem is tudom, amikor visszajövünk, mindig kitör rajtam a trieszti depresszió, ami általában úgy egy hétig tart, de most eléggé elfoglalom magam, van új tanítványom, meg takarítottunk egy csomót, merhogy nyüvek hemzsegtek a rohadó krumpliban mikor visszajöttünk (mingyár sírok a gondolattól; ami neked a pók, az nekem a hányinger kukacka), van aztán konyhapolc leszakadási izgalom is szigorú, olasz szerelőbácsival, meg próbálok vista marés új albérletet keresni a neten, mink így nagyzolunk ugyanis: ha már a tengernél lakunk, akkor látni akarjuk reggelizés közben is, btw már baromi jó szókincsem van berendezésből meg szobatípusokból és hát lássuk csak mi van még, ja igen, dugunk sokat, ez mindig mindenhol jó elfoglaltság, szóval végülis nem vészes, egész jó újra itt...

blogger bloggernek farkasa vol.45257

Én igazából nem értem mire fel ez a nagy számonkérősdi: tavaly nem így gondoltad, nem ezt mondtad, nem ezt írtad, nem ezt érezted, hát az ember a véleményét nem változtatja meg csak úgy, még ilyet...

De most komolyan, mért is nem?

Tavaly még azt gondoltam, hogy szeretek tanítani, de most már érzem, hogy iszonyatosan belefáradtam az egészbe, tíz évet végigtanítottam, elég volt, hát istenem. Tavaly még azt mondtam, hogy imádom a padlizsánt, de túl sokat ettem belőle, ezért ma már rá sem bírok nézni. Tavaly még azt írtam, hogy soha többé nem fogok csókolózni, aztán most mást se csinálok. Tavalyelőtt még azt éreztem, hogy belepusztulok az egyedüllétbe, tavaly meg már kifejezetten élveztem és most meg mégis jobb együtt lenni azzal, akit szeretek.

Ha feltételezzük, hogy az ember életének egyetlen biztos pontja a változás, akkor ugyan hadd változtasson már mindenki véleményt, érzést, elképzelést, jövőképet, világképet, írásképet, stílust, ruhatárat, nemet és nevet.

Politikusoknak, közíróknak nyilván illik csínján bánni az ilyesmivel, merhogy ugye elvileg nem érzelmi alapon politizálunk és minél nagyobb a felelősségünk, annál következetesebbnek illik lennünk, például az Ovi féle én mindig is ezt mondtam rettenetesen fals, egy liberálisként nem tudtam hatalomra kerülni, ezér most az isten, haza, család-vonalon próbálkozom beismerő vallomás nekem sokkal szimpatikusabb volna, jójó, ilyen nyilván nem lesz, merhogy ezt a fasza kis társadalmi játszmát (azaz: a politikus a barátunk, aki segít nekünk, gondol ránk, képvisel minket) nem leplezhetjük le holmi beismerő vallomásokkal, az igazmondás amúgy is teljesen lenullázná ezt a hazugságokra felépített (szép új) világot; dehát igazából most nem is politikusban, hanem bloggerben gondolkodom, úgyhogy a változást, a változtatást (és ezek beismerését) általában hasznos és előremutató dolognak tartom; btw borzalmasan idegesít, hogy a legtöbb női blogger csak nagyon ritkán reflektál a világra és kizárólag a belső történéseket rögzíti, ejnye lányok, tessék kicsit kifele nézni, isten bizony egészségesebb mint a vég nélküli lélekboncolás.

buzitémában

a véleményem változatlan

pont pont vesszőcske

Visszafelé egy benzinkút vécéjében nagyon píszí felirat figyelmeztetett, hogy milyen fontos a helyiséget kulcsra zárni, mivel, idézem: "szenvedélybetegek" időnként fecskendőket dobálnak a vécé köré.
Tulajdonképpen ez persze örömteli, mert nyilvánvalóan megfékezett indulatról tanúskodik az idézőjel, a kedves üzletvezető bácsi biztos már be is billentyűzte, hogy undorító drogosok, de aztán észbe kapott, győzött a szuperego, az illem, a tapintat (?) és az undorító drogosok idézőjeles szenvedélybetegekké szelídültek.
Nem, kedves megmondó gyerekek, nem az van amit gondoltok, nem akarok senki védelmére kelni, nem akarok senkit támadni, pusztán szeretném felhívni a figyelmet az írásjelek hatalmára.


Btw Triesztbe hazatérve egy krumpliban tenyésző nyüvekkel teli munkatáborban találtuk magunkat, órákon át takarítottunk, még mindig sokkos állapotban vagyok, egyebet nem kívánok elmondani, kérem kapcsolja ki.

pornó

Mo: Meg fogom baszni a biciklimet.
Ma: Fú, lefényképezhetem?

leltár

Ó kéj, ó mámor! Szeretteim utazásra készen állnak, az autóban többek között megtalálható:

egy darab kedves, erős, okos és szép férfi (fizetett ezér, mosmitnéztek)
egy darab Borisz névre sem hallgató Fanni nevű hugyos macska
egy darab csodás bicikli, igen, igen, igen, na igen.


namajdmég