ami az állásinterjúkból mindig kimarad (ilyen igazságszerű dolgok, ja)

Milyen vicces, hogy eddig viszonylag nyugodtan elnyavirkáltam a világban a munka illúziójával: bevonszoltam ugye magam minden reggel a Móriczra, semmit tettem havi lehetettvolnatöbbér meg tanítottam minden hajnalban, este, hétvégén, folyamatosan ki voltam purcanva, merhogy ugye hajnalban kelés, hétvégén is dolgozás, blabla, dehát lételemem a gürcölés meg a stressz, de azér elégedetlenkedtem rendesen: rinyáltam mindenért, merhogy ugye ez is lételemem, a nyivákolás, aztán persze csinálok mindent szépen, rendesen - ki se nézném magamból, hogy pont időben elvégeztem például a főiskolát, igaz, néha a téós néni telefonált novemberben, hogy akkor mosmár be kéne iratkozni, ha akarok járni, meghát ugye szemináriumok helyett az aulában kávéztam és a Wichmannban ittam, a maradék időmben meg az Istvánnal folytattam brutális háborút -, de az a helyzet, hogy folyamatosan és nagyon durván zakatol bennem az érzés, hogy nagyon nem vagyok a helyemen, merhogy minden amit csinálok valahogy nem elég izgalmas, nem elég különleges, nem elég agyas, nem elég, nem elég, nem elég, aztán persze mindig rájövök, hogy a nem elég-hisztim inkább a 'semmi nem elég jó és nem igaz, hogy az élet csak ennyiből áll'-hiszti része.
Ez a hiszti meg már közel húsz éve tart és fogalmam sincs, hogy miért van, honnan jön, hova fajul, mittomén, biztos szülni kéne csont nélkül huszonöt gyereket és akkor elmúlna a 'semmi nem elég'-érzés (vagy legalábbis nem volna időm érezni), ami miatt időnként ki is akarom nyírni magam, csodálatos, hát nem?
És nem, ne gondoljátok, hogy ez itten valami kétségbeesett utolsó segélykiáltás, mielőtt hurokba dugom a nyakam vagy ilyesmi, ez csak ténymegállapítás, valami nagy-nagy tüzet kéne raknom, felgyújtani Budapestet, két pofon, na jó, befejeztem, csókjaim, ja, ez itten egyébként egy hirdetés, szóval akkor most nagyon figyelmesen olvassátok kis barátaim: mielőtt végleg elmenne az eszem, adjon már valaki valami remek, izgalmas munkát, mondjuk lehetőleg olyant, amiben nem kell vadidegenek farkát a számba vennem és kicsit érdekesebb mint elolvasni egy használati utasítást (eddigi ismereteim szerint az a világ legunalmasabb tevékenysége), köszönöm.
Jó, persze tény, hogy egészen csehovos elképzelésem van a jó helyen levő fasza munkáról: szívem szerint egy könyvtárban irodalmi művek fölött elmélkednék - na jó, ezt filmekkel is szívesen megteszem -, majd mindenféle marhaságot firkálnék és mondanék róluk és mindenki lelkesedne, hogy micsoda fasza okos lány vagyok én, meg tudjátok, ilyesmire gondoltam.
Btw minden hülye nőnek üzenem aki a szerelem mindenek felett blablablára esküszik: persze, a szerelem csudás, remek dolog de csak egy önazonos ember képes jól szeretni, szóval feleim, autonómiára fel, a szerelem mindig csak második a sorban, sajnálom, rettenetes, de így igaz.