ahogy a dolgok vannak

Megyünk Magyarországra aludni! (Léna, a rossz alvó)
Megyünk Magyarországra és eszünk Túró Rudit! (Marcus, a falánk)

Egy hónap múlva ilyenkor már otthon leszünk, teljesen hihetetlen.

Szorongásom az utazás miatt kezd a tetőfokára hágni, mivel a repülőn a következők lesznek velem: két gyerek, két autósülés (amit fel kell adni csomagként, nem használhatjuk, de leszállás után valahogy ki kell cűgölnünk a reptérről), egy kézipoggyász nekem, esetleg egy (két) kézipoggyász a gyerekeknek, plusz feladunk egy bőröndöt valószínűleg, plusz lesz velünk egy ikerbabkocsi, plusz nem vár senki a reptéren. Most őszintén: ezt így hogy?

Aztán meg Ottlik Géza olyan szépen elmondja az én problémámat a beszéddel (írással), hogy megmutatom nektek:

Mi hát a baja? Arra gondolt, amit az anyja mondott az első látogatásakor, amikor faggatta őt, hogy mi a baja, és ő nem bírt válaszolni. "Néma gyereknek az anyja sem érti szavát." Ez volt a baja. Ebben a buta közmondásban benne volt minden baja. Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek.

Milyen keveset tudnak ezek közölni. Igent vagy nemet, feketét vagy fehéret, nevetést vagy sírást. És mindig hamisítanak, hazudnak. Mégis tudomásul kell vennie, hogy ezekre van hagyatva. A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa. Egyszerre csak egy dolgot lehet kifejezni, s mindent túlozni kell, ferdíteni, megjátszani: elnyomorítani a teljes igazságot és az ember ép, egész lelkét: a valóságot.