A hétvégén aztán kisimultak kicsit az idegeim - némileg megszoktam az itteni életet (nekem az mindig egy-két hét, eleinte egy csomót szorongok az új helyeken, meg fogalmam sincs mi hogy van, hogy lehet a gyerekekkel közlekedni, ilyenek), Léna torokfájása is elmúlt, úgyhogy elkezdtünk aludni (jó, hát mondjuk ma reggel Marcika kezdett hányós köhögésbe, nyilván, de valahogy azt már megszoktuk az elmúlt két év alatt), bár pokoli meleg van (mondjuk épp most esik az eső, kínlódunk itt bent), de voltunk tengerezni (a tengerpart itt egyszerűen horror, de a tenger az mégis tenger) meg kirándulni itt és itt, találkoztunk régi-új ismerősökkel, akik nagyon kedvesek a gyerekekkel (én egy ideje ebben mérem az emberséget), aperitívóztunk, míg Marcika a motorokat leste, Léna meg alagutat ásott a földbe Magyarországig (ebbe most ne menjünk bele), veszekedtünk (az egész életemet azzal töltöm, hogy rád várok, leginkább valami idegen országban, ahol egy lelket sem ismerek), kibékültünk és vettünk Londonba repülőjegyet - a hatodik évfordulónkat ott ünnepeljük, a tesómék a nagynénémékkel karöltve kedvesen elvállalták a gyerekeket, hű, nagyon izgulok, hű, biztos nagyon jó lesz.
Aztán azon gondolkoztam még, hogy szerintem a Facebook-on az állatos képeket felrakók a gyerekes képeket felrakókat szánják, a gyerekes képeket felrakók meg az állatos képeket felrakókat.
Azt hiszem izgalmas és egészen újszerű életünk volna, ha mindenki elkezdene igazat mondani.
Azt álmodtam az éjjel, hogy felvettek egy olyan munkahelyre, ahol klipszes-műkörmös-becsavart hajú nők dolgoztak és minden percben terveket eszeltem ki a menekülésre, de végül leintettem magam: a munkahelyem a Flóriánnál volt, húsz percre a lakásunktól, soha rosszabbat, ugye - elvégre most a budaörsi Tescóban tanítok (90 percre a lakásunktól, kemény).
Továbbá elolvastam Bridget Jones harmadik egészen borzalmas és hiteltelen naplóját: szerintem maga a mű is szörnyű, nade a fordítás...jesus.
Eljutottunk a Breaking Bad negyedik évadának majdnem a végéig, nagyon nyomasztó, nagyon sötét, nagyon szomorú, nagyon lehangoló, nagyon jó. (Komolyan Totál szívás a magyar címe? JESUS.)
Titokban mindenféle nyelvtanulós terveket dédelgetek: mivel száz évet tanultam már németül, gondoltam kicsit felfrissítem, meg mittomén, esetleg elkezdek spanyolul tanulni - hobbinak nem rossz a nyelvtanulás, nemde?
Más izgalmakról nem tudok beszámolni, bár a gyerekezős blogokat és kommentjeiket olvasva képtelen vagyok napirendre térni az anyaságot övező képmutatástól, komolyan, egyszerűen rosszul vagyok tőle, nem értem, taszít, elborzaszt, halálra idegesít - azt hiszem izgalmas és egészen újszerű életünk volna, ha mindenki elkezdene igazat mondani.
