"And would it have been worth it, after all, After the cups, the marmalade, the tea, Among the porcelain, among some talk of you and me, Would it have been worth while, To have bitten off the matter with a smile, To have squeezed the universe into a ball To roll it towards some overwhelming question, To say: “I am Lazarus, come from the dead, Come back to tell you all, I shall tell you all”— If one, settling a pillow by her head Should say: “That is not what I meant at all; That is not it, at all.”

Elsején lett volna a szüleim 44. házassági évfordulója, de szerencsére sikerült nem ezen szomorkodnom: pénteken a gyerekekkel állatkerteztünk, most meg balatonozunk (nem, most éppen Pesten vagyunk, de bonyolult és érdektelen, nem magyarázom - holnap már újra a Balatonon leszünk és hétvégén is ott voltunk). 

Persze azért a Balaton fájó pont - bár inkább a másik partja, nem az, amin most nyaralunk - a szülők életük (és közös életünk) legszebb pillanatait egyértelműen ott élték át - kezdve a megismerkedésükkel. 

A bátyám egyszer azt mondta, hogy ő nem a temetőbe jár a szüleinkre emlékezni, hanem a Balatonra - szép és pontos megfogalmazása az én emlékezésemnek is.