Különben meg azóta értelmetlen az életem, mióta láttam, hogy hogyan lehet Londonban élni ha van pénzed, mert ott lehet mindenféle nagyon izgalmas dolgot tanulni és azzal munkát kapni (nekem a mai napig fájó pontom, hogy nem tudtam AIDS counsellinget tanulni, mert nem volt rá pénzem, mikor ott laktam), lehet rengeteg izgalmas ingyenes kulturális program közül választani, lehet rengeteg izgalmas drága kulturális program közül választani, lehet zsidónak, pakisztáninak, feketének, kínainak, homoszexuálisnak, transzszexuálisnak, popsztárnak, rondán öltözöttnek lenni, lehet a Tesco-ban (meg kábé bármelyik utcasarkon) sushit kapni, meg egy fontért árulják a világ legfinomabb müzliszeletét négydarabos (!) kiszerelésben és van isteni egyéb kaja a világ minden tájáról (még egy lángosost is lekaptam Camden-ben, magyarul írtak ki mindent, nagyon autentikus hely volt) és lehet látni-hallani nagyon angol úrihölgyet, aki úgy hehez, hogy el sem hiszed; és a közlekedés olyan, mintha egy pszichológus és egy mérnök találta volna ki kéz a kézben: tökéletes, okos, precíz és mégis teljesen emberi. Ja és persze az angol vidék, az maga a romantika, az olyan fajta, amitől azonnal sírok.
Nemtom. Van valami ezekben az angolokban*.
Majd egyszer képek is lesznek.
*Jó, hát én világ életemben Miss Marple akartam lenni, szóval furcsa is lenne, ha nem vonzódnék hozzájuk.
PS: Ma az oktatóm tökéletesen demonstrálta, hogy (többek közt) miért undorodom ettől az országtól. Mikor elmondtam neki, hogy Londonban voltunk a hétvégén, a következő kérdéssel reagált: na és mi van Londonban? Sok néger?
