Jó, hát tényleg van ennek is bája (persze csak akkor érzem így, mikor épp jó napom van), meg mittomén,időnként pár pillanatra úgy érezhetem, hogy nem éltem hiába, mert egy kölök két cigi közt egy hangyányit elgondolkodik valamin, meg aztán próbálja az ember zabolázni őket, hogy ne bazmegoljanak, zsidózzanak, menekültezzenek (!) és menjenek pisilni óra közepén, az pedig eléggé torokszorító amikor teljes természetességgel horror sztorikat osztanak meg a családjukról - szociális munka ez inkább, nem angol tanítás.
És hát empátia, szociális érzék ide vagy oda, azért szívesen dolgoznék még ebben az életemben egyszer egy elitiskolában kis zseni gyerekeket tanítva, versenyeken a díjazottakra mosolyogva, meg ilyesmire gondoltam.
Na megyek a hányinger tanmenetekhez, Btw Marci elutazott, úgyhogy egyedül vagyok a gyerekekkel, fél hatkor kivonszolódunk az ágyból, erőltetett menetben vágtatunk az oviba, én onnan elfüstölök az iskolába, majd haza, játék, esti szeánsz, veszekedések, gyerekek végül elalszanak, én félholtan tanmenetek elé ájulásig.
Vidám, én mondom nektek - minden elismerésem az egyedülálló szülőké.
Hah, holnap szülői értekezlet, az én első szülői értekezletem, klassz, jézus, borzasztó.
