Egyébként meg a felmondásaim következtében szuper hosszú nyarunk volt és bár kemény lesz ez az iskolázás a sok gengszter kölökkel (bár, az időközben újraalakuló osztályomba egészen cuki példányok fognak járni), de gyerekekkel igazából az iskolai tanárság az ideális a szünetekkel, meg a korai hazaeséssel,
Jó, hát a pénz az tragikus, de legalább nem a bébiszitter neveli fel a gyerekeimet -valamit valamiért, na.
A gyerekek meg időközben akkora bátor, okos, nagy emberek lettek, elképesztő.
Valamelyik nap Léna az anyukámról kérdezgetett: És Zsuzsi már meghalt? Eltemették? És nem hiányzik neked? - a halál nagyon foglalkoztatja őket mióta meghalt a nagypapájuk (meg persze amúgy is életkori sajátosság) és mindig meglepően releváns dolgokat kérdeznek róla.
Reggelente én megyek el elsőnek, a gyerekek meg zokognak, hogy maradjak és menjek velük az oviba, tépik a szoknyám, lépni sem lehet tőlük, szomorú vagyok mindig olyankor.
Van egy ronda seb a lábamon, kidörzsölte a papucs, de az istennek nem akar gyógyulni, szóval pár napja meggyőződésem, hogy a húsevő baktérium a ludas - kiválóan bele tudom magam hergelni ilyen gondolatokba hajnalban, mikor hirtelen felébredek.
Hát valahogy ilyenekkel telnek a napok, izgi vagyok, nem mondom...
