Mióta egyre valószínűbb, hogy nem lesz több gyerekünk, folyton kutyát akarok.
Mindjárt november vége és a gyerekek egyszer sem voltak betegek ovikezdés óta. _Marcus_nem_köhög._ Elképesztő.
Szerintem itt kell meghalnunk ebben a szar lakásban. Nincsen semmi normális olyan csóróknak mint mi vagyunk - a kicsit nagyobb panel lakások is 16 millióba kerülnek mostanában, meg amúgy is költözzön egyik panelból a másikba az, akinek hat anyja van -, tesóm meg nem akarja eladni ezt a lakást, hogy felezzünk és ezáltal több pénzünk legyen, mi viszont már alig férünk el, túl nagyok a csótányok.. Utálok itt lakni és ez egyre jobban zavar. Meg valahogy nem úgy képzeltem, hogy negyvenegy évesen is ott kell majd laknom, ahol tizenöt éves koromban - ennél még én is ambíciózusabb vagyok. (Jó, hát ha ez egy kacsalábon forgó palota lenne, akkor biztos nem tiltakoznék.)
Megfigyeltem, hogy kezdek olyan lenni, mint egy idegesítő nagymama: small talk gyanánt a gyerekeimről csicsergek.
A gyerekek folyton az olvasást gyakorolják. Halálra fogják unni magukat az iskolában, ha ez így megy tovább.
