Valamelyik nap elsősökkel volt órám és amikor azt mondtam nekik, hogy most megtanulunk egy verset, csak néztek rám nagy szemekkel, hogy de mi az a vers?
Ó, anyám. És igen, ez van a gyerekekkel úgy általában. Rémisztően nem tudnak semmit a világon.
Hazafelé aztán kicsit vizsgáztattam a gyerekeimet, hogy ugyan mondják már meg, hogy mi az a vers. Erre Léna szeme felcsillant: hát az, amit írtunk! És szavalni kezdte a kis cuki versüket a süniről, aki málnaszörpöt iszik a réten, huh, megkönnyebbültem, valamit talán már jól csináltam.
Ma azt mondta az egyik tanárnő, hogy őt az lepi meg nagyon a mai gyerekekben, hogy ők olyanokat is megcsinálnak, amik a régieknek eszébe se jutottak.
Ma egyébként a kedvenc osztályom azt mondta nekem az órán, hogy téged szeretünk, mert te kedves is vagy, meg szigorú is. Ó, nagyon meghatódtam, nagy szükségem van ezekre a sok szörnyűséges óra közepette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése