"Standing in the house was like watching someone familiar smile at me, but with missing teeth"

Hú, ez a könyv, hümm, hát igen. Hihetetlenül monoton, mégis a bőröm alá kúsznak a képei, reszketek, mikor a főszereplő fázik, szétmegy a méhem, mikor dől belőle a vér, na meg rettentően fáj, ahogy nem szeretik viszont. Wow.
A csaj második könyvét (Normal People) olvastam először, annak nem hittem, de ez nagy hatással van rám.