Sokat gondolkodtam ezen az 'áldozat' kifejezésen, aztán arra jutottam, hogy azért ez az egész nagyon nem fekete-fehér, hiszen alapvetően én, önszántamból vagyok az, aki korán akarom hazavinni a gyerekeket, hogy időt töltsünk együtt, én vagyok, aki eljött tanítani, hogy meg legyenek oldva a szünetek. És persze, nyilván áldozat valamennyire, de ha mérlegre teszem az egészet, akkor egyértelműen az jön ki, hogy a legfontosabb az, hogy sokat és jól legyünk együtt a gyerekekkel.
És sokszor morgolódom, hogy nincs semmi segítségünk (az "állandó" bébiszitterünk például szinte sosem ér rá), de az az igazság, hogy én nem szeretném, ha folyton nagymamák és szitterek lennènek a gyerekekkel, mert szeretek velük időt tölteni.
Szóval csalódott vagyok ugyan, de egyértelműen ők a fontosabbak.
Jövőre ráadásul felvételire kell készíteni őket (szeretném, ha felvételiznének nyolcosztályos gimibe), szóval egyre fontosabb sokat velük lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.