szerda, december 05, 2007

In loving memory

Iszonyat szar a szívem ma: össze-vissza ver és fáj tőle a hátam, meg minden.
Ha meghalnék, írjatok sápitozós kommenteket, hogy szeretünk Molly, meg hiányzol, gyere vissza, tudjátok, ezt a fajta bullshitet.

paralelepipedon

Megyek amúgy Írországba, meg előbb tesóékkal Bécsbe szombaton, Bécsben puncsot iszunk, meg röhögünk a bajorokon (azt nem is ott kell, most nem jut eszembe, hogy Bécsben pontosan kin szokás, mindegy, szóval valakin röhögünk, biztos előadnak egy-két Antonos dalocskát egymás seggét csapkodva), Írországba meg csak úgy megyek, mert aszontam Csillának (aki feleségül megy egy büdös szakállú marxista szociológushoz, mer ő már mindent un), hogy megyek, azt persze nem tudja még, hogy nem csak úgy, hostelből barátkozni megyek, hanem nála fogok lakni, merugye hol máshol, szóval ennyit akkor az utazásaimról és hát elmesélném továbbá azt is, hogy az előbb a macska kifejezetten marcangolási céllal rávetette magát az Ifjúsági kislexikonra, ami leesett a polcról, de én megmentettem és csudálatos szócikkeket találtam benne, úgy is mint Komszomol Főiskola, Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, Központi Nép Ellenőrzési Bizottság, Magyar-Szovjet Baráti Társaság, Munkára Harcra Kész-mozgalom, Csehszlovák Kommunista Párt, munkás-paraszt szövetség, nukleáris fűtőanyag és nagy boldogságomra megtaláltam kedvenc szavamat a gimnáziumi matek órákról, igen, ő az: a paralelepipedon.

Nortonos

The truth, my dear friend, is that our little beloved animals are the mirror that reflects what we humans might be and often we are not. When they leave us, they bring with them our best part: the tenderness and all that enermous love, sometimes expressed just with a glance, secret words whispered in those little hairy ears, sure to be understood, the happy moments, the pains lived together.

Mostanában sosem sírok, de ha épp ilyenfajta feszültségoldáshoz van kedvem, hát elég, ha elolvasom a Norton haláláról szóló részt* és abba se hagyom hajnalig.
Van itt még király cat haiku is:

The rule for today:
Touch my tail, I shred your hand.
New rule tomorrow.

Small, brave carnivores
Kill pine cones and mosquitos
Fear vacuum cleaner

The Big Ones snore now.
Every room is dark and cold.
Time for Cup Hockey!




*http://www.randomhouse.com/catalog/display.pperl?isbn=9780767906371

kedd, december 04, 2007

célzott*

Ez valami undorító, ősi betegség lehet nálam, hogy nem szeretem ha megcsalnak.
Ha pofátlanul, nyíltan, a hazugságra sem időt, sem energiát nem fordítva csalnak meg, ráadásul tudományos érvekkel alátámasztva (dehát a férfi nem monogám, ezt már rég bebizonyították), akkor egyenesen sárkány üzemmódba kapcsolok.
És aztán még én érzem magam idiótának, merugye manapság mást sem hallasz, csak hogy ez meg az még belefér, meg sokmindent el kell viselni egy hosszú kapcsolatban és a végén már tényleg te érzed magad röhejesnek, maradinak, meg tudom is én minek, ha rosszul vagy, mikor a pasid gumival felfegyverkezve megy el bulizni.






* nem, nem rólam szól, csak mélyen átérzem, ezért az egyes szám első személy

hétfő, december 03, 2007

Candy

Ó ugyan.
Meg igen persze.
Van ennyi baj, hogyne. De nincs permanens szenvedés, a rendező meg mesélje másnak, hogy intravénás dorogosok vadul kefélnek és mindennél jobban szeretik egymást, lófaszka.
Emlékszem a gimnáziumból egy ilyen párra: imádták egymást, egészen az első hamisított recept beváltásáig. Egyikük azóta már meg is halt.
Mit nekem drogromantika! Újabban a sorozatgyilkosokról szóló riportfilmek a kedvenceim.

skeletons in cupboards

Képmutatókkal folytatott felesleges szócsaták kapcsán mindig eszembe jut a Ken Park - amit végül kínok közepette megnéztem - egyik meglehetősen közhelyes szereplője: a vadparaszt részeges apuka, aki azzal gyanúsítja (és talán meg is üti emiatt, nem emlékszem pontosan) mérsékelten bunkó, nyeszlett kisfiát, hogy buzi, majd egy átdorbézolt este után hazamegy és a szájába veszi a gyerkőc farkát, miközben azon sírdogál, hogy őt nem szereti senki.





Jaja, mindenki a maga konklúziójának a kovácsa, vagy mi.

Petri (remek terep a férgeknek)

Nem tagadom, hogy álláspontom szélsőségesen individualista és vegytisztán liberális, amennyiben világosan azt állítom, hogy identitásom rám és csakis rám tartozik, ugyanúgy magánügyeim, mint vallásos érzületem vagy nemi vonzalmaim (...)
Önazonosságom elfogadása pedig abban áll, hogy reggelente a nyitott ablak láttán nem az jut eszembe, hogy ki kellene ugrani rajta, csak az, hogy becsukjam, mert a friss levegőből is megárt a sok.


A vérségi kapcsolat számomra sosem jelentett semmit, sem elődeimmel, sem utódaimmal kapcsolatban (...) Mindig nehezen veszem tudomásul életem egy darabjának múlttá-levését, tehát ez puszta karakteradottság. És egyáltalán nem hiszem, hogy az embernek a jellem lenne a sorsa.


vasárnap, december 02, 2007

"kicsit rossz most"

M: Na és elmúlt már?
R: Szerinted?
M:Akár...nekem volt hét éves kapcsolatom, ami...
R:Hogyan múlik el hét év?
M:Úgy kábé hét év alatt...
R:És elmúlt már?
M:Igen, azt hiszem el.

szombat, december 01, 2007

filmes

Jézusom mekkora szar a Zongoralecke! 14 évig mindig kitaláltam valamit, hogy ne kelljen megnéznem, éreztem, hogy nem lesz jó vele, de a betétdal olyan szívfacsaró zenei közhely, hogy amiatt érdemes volt:
http://www.youtube.com/watch?v=0Su8LXNS16A

A Tudatlan tündérek elmegy, bár ezek a klisék a meleg kommunákról és megértő, halk szavú feleségekről az idegeimre mennek, viszont Michele vigyoráért - aki amúgy egyáltalán nem tetszik nekem - sokmindent elvisel az ember (a képen sajnos nem az igazi):

http://biografie.leonardo.it/biografia.htm?BioID=804&biografia=Stefano+Accorsi

Amúgy pedig nagyon haragszom Anthony Hopkinsra a Törés miatt.

Sat

(I lie morning, noon and night)

Különben meg nem igazság, hogy akárkivel találkozom és szeretni kezd, mindig az én állítólagos bolondságomért vonzódik hozzám, pedig tök normális vagyok, nem is értem ki találta ki ezt a bolondos baromságot.
Egyébként meg beteg vagyok, döglődöm, haldoklom, elpusztulok, hát szóval.
A bejegyzésből a zárójeles mondat a lényeg, ha érdekel bárkit is. Na csókjaim.