Az vajon kinek a számlájára írandó, hogy nagyon sokan úgy képzelik, hogy a gyerekszülést-gyereknevelést csak agyhalott, gügyögő, pocilakózó üzemmódban lehet csinálni? (Szerintem egyébként hosszú távon képtelenség megtartani ezt a romantikus-cukros attitűdöt, mert az ember egyszerűen szembesül a gyereknevelés nagyon is profán voltával - és most nemcsak a kakis pelenkákra gondolok).
Régen egyébként én is pont így - ilyen cukros-gügyögő-szerelmemet apának szólító borzalomnak - képzeltem a dolgot, ki is rázott a hideg a gyerek gondolatától is.
Ha ez a gondolat éppen az agyhalott, gügyögő, pocilakózó anyáktól származik, akkor a nem agyhalottak miért nem hallatják jobban a hangjukat?
Persze nem akarok én propagandát csinálni itt, nem akarom, hogy azért szüljetek/legyen gyereketek, mert az úgy szokás, vagy hogy nehogy elfogyjon a magyar (fogyjon csak el, nem jött össze ennek a népnek, jobb lenne beletörődni - próbálkoztunk, nem megy, hát istenem), sőt, nem kell szülni egyáltalán, tőlem nyugodtan éljetek egyedül, pár és gyerek nélkül, szerintem az is teljesen oké, csináltam én is, tetszett; viszont ha valakit mégis gyerekezésre biztatok, azt csak azért teszem, mert a gyerekezés (minden felelősséggel és nehézséggel együtt) egyszerűen jó móka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése