Arról már rég akarok írni, hogy egy csomó flessem van a terhességem idejéből (szerintem nekem tényleg igazi trauma volt az a nyolc hónap, azért is beszélek annyit róla, mert azóta se tértem magamhoz), meg van egy csomó vicces meg tanulságos dolog, ami néha eszembe jut, meg amiket egymás között mondogatunk viccelődve.
Ilyen például az, amikor kiderült, hogy ikreink lesznek és az első ultrahang vizsgálat után - tudjátok, amikor a doki aszonta, hogy világosan látszik, hogy ketten vannak, nekünk meg elkezdett kimenni a vér a fejünkből - a nőgyógyász (akivel azóta már összevesztünk; pontosabban ő veszett össze velünk, ez is egy jó sztori, majd esetleg elmesélem) szinte vigasztalgatni(?) kezdett, hogy ó, az egyik majd még úgyis elmegy...
Aztán ugyanez a nőgyógyász folyamatosan azon sápítozott, hogy mi az, hogy én harminc hetes terhesen Amerikába költözöm, tessék otthon szülni (mi igazából azt gondoljuk, hogy nem annyira a gyerekek iránti aggodalom vezérelte, sokkal inkább a pénzünkre fájt a foga, nagyon mohó doki néni volt) és időnként, a vizsgálat után, gondterhelten felsóhajtott, hogy hát, kettő. Na, ezt azóta is mondogatjuk sóhajtozva, mikor épp kiborulunk valami hisztin, vagy épp állati bonyolult beülni a kocsiba.
Meg az is egy ilyen kedves emlék, amikor elmentünk genetikai szűrővizsgálatra és a genetikus ultrahangos doki (akit mindketten imádtunk, nagyon cuki volt) kedvesen kérdezte, hogy a nagyszülők között voltak ikrek, ugye? Én meg mondtam neki, hogy igen, a nagypapám iker volt, mire azt mondta csillogó szemmel, hogy csodálatos dolog a genetika...
Mellesleg azért tényleg le a kalappal a babák előtt, ezek nagyon ide akartak születni, mert elég sokat kínoztuk őket, aztán mégis hogy kitartottak, még egy darab vérzésem sem volt végig (egyetlen egyszer volt egy kis gond, amikor három napon át nagyon fájt, meg keményedett a hasam, de amilyen hirtelen jött, úgy el is múlt), pedig havonta hazajártunk Triesztből orvoshoz, ha épp nem orvosnál voltunk, akkor folyamatosan rohangáltunk, ügyeket intéztünk (ez az Amerikába költözés azért elég sok szervezést igényelt), aztán elköltöztünk ugye Amerikába (na, az egy szemét dolog volt az a nagyon terhesen repülés), itt lakást kellett találnunk és berendeznünk, ezek miatt is folyton talpon voltam, rohangáltam, pedig közben nagyjából jártányi erőm sem volt, úgy képzeljétek el, hogy a nyolc hónapot átaludtam, mer amikor épp nem ügyintéztem és rohangáltam, akkor ájultan hevertem, amikor meg ébren voltam, akkor hánytam, bárhol voltunk is, jól hangzik, érzem én is...
Na megyek, felébredtek az állatkák, kukucs indul!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.