ahogy a dolgok vannak

Tegnap voltam egy maratoni ovis szülőin, ahol megállapítottam, hogy még mindig minden gyerek apukáját apának hívják (fájdalom, de örökké ki fogok lógni az édesanya* szubkultúrából, az én férjemnek van neve) és hogy elképesztő, mennyi túlbuzgó anyuka van: mivel ez vegyes csoport, a kiscsoportos anyukák is ott csápoltak nagy létszámban a szülőin és a második óra után is lankadatlan lelkesedéssel beszélgettek a csoportpénzről, a gyümölcsnapról és a bábszínház látogatásról, jesus. 

Oké, tudom, ne legyek undok, egy újszülöttnek minden vicc új, meg hát bizony annyira más élet már a dolgozó anyáé, mint a kisgyerekkel otthon levőé, hogy el nem mondhatom, úgyhogy próbálok empatikus lenni: három éve biztos nekem is folyton azon járt az agyam, hogy mikor kell a gyerekeket szép ruhába öltöztetni, mert mennek bábszínházba, most meg ott tartunk, hogy mindjárt itt a szülinapjuk, de egyelőre csak  egy darab világító földgömböt tudok felmutatni ajándék gyanánt és hogy mikor fogok én egyéb játékok/bármi után nézni, hát az rejtély. 

Léna ugyan közölte, hogy nyakláncot, karkötőt és nagyon sok könyvet kér, de a földgömb Marcusnak annyira menő, hogy talán Lénának is kéne valami ilyen extra dolog. Hogy mi, hát arról fogalmam sincs, ha van valami nőcis ötletetek, írjatok, Lénának valami ilyen kis csajos dolog lenne jó - sajnos az IKEA konyha nagyon drága és kábé akkora mint a lakásunk, pedig azt én már évek óta venni akarok és biztos nagyon örülne is neki. 

Jaj, olyan nehéz ez a dupla szülinap mindig, főleg amikor ilyen beszűkült vagyok és a passzív szerkezettel, a Függetlenségi Nyilatkozattal, Nagy-Britannia részeivel, meg a PET vizsga követelményeivel van tele a fejem. 

És itt el is érkeztünk a várva-várt nyivákolós részhez, hurrá! 

Szóval engem változatlanul nagyon durván betemet a munkám: bár kaptunk pár nap haladékot a tanmenetek leadására, ma közölték, hogy hétfőn jönnek hozzám órát látogatni, mert én kvázi újonc vagyok (tavaly nem tanítottam), úgyhogy hétvégén agyalnom kell egy kicsit a bemutató órán, meg írni és nyomtatni kell vállalható óratervet, eh, pont erre van időm; a szombat például nálunk faszán munkanap, merthogy a kerületben lesz nemtommi...amúgy meg épp eladjuk a Váci úti lakásom (és erről még nem is sírdogáltam itt, pedig fájó pont, bár részben ebből a pénzből lesz ugye nekünk kertünk, amiben idült mosollyal üldögélek majd) és kéne egy csomót foglalkozni a lomtalanítással meg a lakás eladás adminisztrációjával, de hogy mikor, hát ötletem sincs.

Közben meg nézünk házakat nagy erővel néha este, időnként hétvégén, sokszor gyerekestül (na az elég halálos, főleg, mert megesik, hogy karambolozunk is, khm), ma is megyünk, de sajnos ez egy nagyon hosszú és fájdalmas folyamat lesz: amire pénzünk van, az nagyjából mind (legalább részben) vacak, bár időnként felcsillan a remény, de a reményteljes házak mind Felsőpakonyban, Pécelen, Szegeden, Houstonban  vannak. Jó, részben viccelek, de tényleg ritka szar házakat árulnak rakás pénzért, szóval elég dögletes az egész, időnként, mikor nagyon csüggedt és fáradt vagyok, el is kezdem a lakásunkat baráti szemmel vizsgálgatni, hogyaszongya á, jó lesz ez, végülis eléldegélünk itt valahogy, már megszoktuk, hát igen, kicsit kicsi, de jobb mint a híd alatt...

Ja és persze egy darabig még nyitva lesz a blog és nem anyázhatok kedvemre, mert egyszerűen nem érek rá becsukni és meghívókat küldeni - be kell érnetek a soft verzióval. (Jó, azért nem kell óriási változásra számítani a bezárt blog idején: van ugyan sok csúnya amit mondanék, de nyilván nektek annyira nem is lesz az izgi, mert főleg a munkámról beszélnék, amit csak titkosban lehet/illik szidni.)

* az óvó néni így szólít, rettenet