Bölcs-Ész

Tulajdonképpen tökéletesen lepereg rólam, hogy a 'bölcsész' immáron szitokszóvá nőtte ki magát és az 'üresfejű seggfej' szinonimájaként használatos. A világ reál- és humánértelmiségre való felosztását és a két tábor egymás iránt érzett megvetését fölösleges játszmának tartom.
Nagyon szomorú, hogy a legtöbben klisékben gondolkodnak: a bölcsészeket a lila köddel, szalonfilozofálgatással és tehetségtelenséggel, a mérnököket meg a kockafejjel, az intelligenciával és elvágólag összehajtogatott ruhákkal azonosítja mindenki (megjegyzem, ez az emberekben élő bölcsész-képhez hasonló - és elég kellemetlen - sztereotípia, bár ők ugye okosak), aminél korlátoltabb gondolkodásmódot nehezen tudok elképzelni.
Mivel tudom, hogy mások fejében mi jelenik meg a bölcsész szó hallatán, ezért ironikusan használom magam is, de ennek sem tulajdonítok túl nagy jelentőséget.
Van David Lodge-nak a Nice work című regénye, ami egy idealista bölcsész és egy pragmatista gyártulajdonos átmenetileg összefonódó életéről szól és gyakran eszembe jut egy fontos mondata, amit az egyetemen tanító irodalmár csaj mond az irodalmat hallgató egyetemisták miatt álmélkodó fafejű gyárigazgatónak (aki nemes egyszerűséggel lebuzizza a hímnemű bölcsészhallgatókat; mellesleg ez is milyen már, de ezt most hagyom is) - sajnos, nem tudom pontosan idézni, de valami ilyesmi: "Az irodalmárokat nem a tárgyiasult, látható dolgok érdeklik, hanem az érzések."
Én sosem gondolok bölcsészként magamra: félművelt - sőt, inkább negyed- vagy oké, vállalom, aligművelt - tanár vagyok, aki egész jól ért a szakmájához. Számomra a valódi bölcsész egyébként nem a pénztelenségtől frusztrált tanár, hanem könyvtárban élő, kutatással pénzt kereső tudós, döbbenetes műveltséggel és intelligenciával.
Az a bődületes marhaság meg, hogy akinek elég esze van, az egyértelműen csak reáltudományokkal foglalkozik és nem éri be vacak irodalmi művek elemzésével, egyszerűen vérlázító. (Feldmár András egy érdekes eset ilyen szempontból: matematikusból lett pszichológus, azaz megvetendő bölcsész).
Mellesleg nyilván az az alapvető oka ennek a sok hőzöngésnek a bölcsészek iránt, hogy az irodalom vagy maga a nyelv a legtöbb ember számára hozzáférhetőbb és érthetőbb mint mondjuk az erősáramú villamosmérnökök bármely tevékenysége, mivel a laikusok nyilvánvalóan semmit nem értenek belőle, így az ilyen szakmát űzők szinte érinthetetlenek: kevés ember van, aki kritizálni meri őket vagy fel tudja mérni, hogy valójában mennyire értenek a szakmájukhoz, mennyire alaposak az ismereteik a szakterületükön. Ellenben a laikusok - mivel mind jártak iskolába - azt képzelik, hogy tökéletesen tisztában vannak vele, hogy hogyan és mit kell tanítani (a bölcsészdiplomával ugye általában ezt csinálja az ember, ezért a bölcsészről mint tanárról beszélek a továbbiakban, oh yeah) és ezért jogot formálnak arra is, hogy a tanár munkáját folyamatosan megkérdőjelezzék és egyfolytában elégedetlenkedjenek: "ez nem is munka", "a tanár csak össze-vissza beszél", "ezt bárki tudja csinálni". Egyáltalán nem misztifikálni akarom a tanítást, félreértés ne essék, nem nagy dolog, tényleg, könnyen megtanulható, de akkor is egy szakma - én különben a tanárokra mindig mint iparosokra gondolok - , sőt, ha jól csinálják, hát igazi művészet; ha lehetnek mesterszakácsok, akkor tán a tanárság is űzhető mesterien.