önvizsgálós

Tegnap rájöttem, hogy tulajdonképpen lassan megszokom a hallgatóság és helper szerepkört; azelőtt azt hiszem tetszelegtem ebben, aztán elkezdett zavarni, mostanra meg már beletörődtem.
Ennek sok oka van, én alapvetően azt gondolom, hogy valódi érdeklődésre nemigen tarthat számot egyetlen földi halandó sem (ha szerencsés, akkor persze elhitetik vele legalább egy kis ideig, hogy érdekes), ezért én egyre kevesebbet beszélek magamról; amikor véletlenül mégis kibukik belőlem valami fölösleges önvallomás, általában rögtön meg is bánom, mivel úgy érzem, hogy olyasmiről van szó, ami a másiknak tökéletesen érdektelen és érthetetlen, talán pont azért, mert képtelen vagyok a fejemben lévő dolgokat megfelelően visszaadni, ráadásul tele vagyok kimondhatatlan dolgokkal, amik által minden velem kapcsolatos információ torzul kicsit.
Erre persze lehet azt mondani, hogy nem kell mindent megosztani másokkal, de én azt hiszem kezdek minden információt visszatartani, ami talán nem egészséges, igaz, ezt sem tudom biztosan.

Engem mindenesetre sokkal erősebbé tesz az, hogy egy ideje mindennel egymagam küzdök, bár néha piszok nehéz, meg hát ugye nőnek lenni nem olyan egyszerű - idézzük csak fel azt a buta mondatot, hogy egy igazi nő mindig magányos - és még ha tudom is, hogy a kedélyhullámzásaim nem valódiak, ráadásul nagyban függnek a hormonszintem változásaitól, akkor is dögletes dolog katatón depressziósnak lenni akár öt percig is.
Ma is brutális sírhatnékra ébredtem - persze gyorsan megbeszéltem magammal, hogy ez nem ezért, hanem azért van... - és bár most egy kicsit jobb, mert egy ideje egész jól kezelem a fos hangulataimat, azért mégiscsak nehéz beletörődnöm, hogy időről-időre megmagyarázhatatlan kínokkal kell küzdenem és tudom, hogy ha hirtelen elvesztem az éberségemet, ha valami nagy fájdalom hatására elengedem magam, akkor megint jön a sok szar és megmagyarázhatatlan fájdalom, amin nem segít sem a sport, sem a szex, sem a szerelem.
A semmiből feltűnő üresség érzésén meg a végtelen szomorúságon nyilván csak én magam tudok segíteni egész egyszerűen azzal, hogy folyamatosan figyelek és nem hagyom elhatalmasodni ezeket a tébolyító hangulatokat.