a bloggernek (félreértett) lelke van* (vigyázat, hossszú és unalmas)

Azon elmélkedtem ma reggel, hogy milyen iszonyú felemás blogot olvasni és blogból megítélni egy embert, merhogy szerintem mindenképp nagyon torz a kép, amit így kapunk valakiről; micsoda megállapítás, feleim, mingyár leborulok nagyságom előtt...
Szóval na. Ha én idejárok kimerevíteni az életem bizonyos darabjait, itt nyifegek , (ön)ironizálok és dühöngök meg viccelek, akkor elég egyértelmű, hogy a blog tele lesz hirtelen felindulásból elkövetett írással, rengeteg indulattal, bánattal, rossz viccel, sok beszédnek sok az alja, naná; többek közt ezért is lep meg mindig, mikor egy-egy odavetett, korántsem átgondolt mondatomat, hisztimet, örömömet, bánatomat, kommentemet vagy postomat valaki halálosan komolyan veszi.
Lehetne ugye árnyaltabb is a megítélésem, hiszen tényleg sokat írok és elég sokfélét, de azt figyeltem meg, hogy az idétlen vagy viccelődő bejegyzéseim valahogy nem érdekelnek senkit, inkább az tűnik fel, hogy már megint micsoda bunkó, kétségbeesett, hisztérikus, undok, kritikus, szerencsétlen, önsajnáló, vatevör vagyok. (Sosem felejtem el például amikor egy vicces postban elmeséltem, hogy a gyulladt szememet borzadva nézegető szemész azt mondta, hogy meg kell szakítanom minden kapcsolatot a macskával az allergiám miatt, úgyhogy hazamentem, részletesen megvitattam vele a problémát és a cuccaival együtt kiraktam az ajtó elé, erre az egyik kommentelő megkérdezte, hogyaszongya tényleg kiraktad a macskát? Hát hogy a fenébe ne raknám ki életem szerelmét az ajtó elé? Kiraktam, bazmeg, hát persze.)
És igen, nyilván mindenki azt veszi észre leginkább, ami foglalkoztatja, amit hallani akar, amibe szeretne belekötni, aminek helyeselne, vagy amit elképzelt rólam, meg persze az ember hihetelenül sok ellentmondó dolgot állít (esetemben le is írja őket), amiket végül a szemfüles kommentelő nagy röhögve felhasznál ellene, dehát ugye ez a blogger sorsa, merhogy aki kurvának áll, satöbbisatöbbi.
Azt is megfigyeltem, hogy sokan engem nevelni, illetve megmenteni jönnek ide, amit általában meglehetősen mókásnak, rossz napjaimon dühítőnek, de ugyanakkor tulajdonképpen kedvesnek találok (ezúton üzenem nekik, hogy megoldom magam is, köszönöm), bár - ezt csak súgva mondom - abszolút tévút nekem kommentben szónokolni.
Nyilván én is hibás vagyok abban, ha személyiségemnek csak egy bizonyos része domborodik ki itt, bár kétségtelen, hogy élőben is elég indulatos és erőteljes vagyok, de azt hiszem az arctalan netes megnyilvánulás - meg maga a tény, hogy géppel írok nem kézzel - is bátrabbá meg agresszívabbá tesz és valahogy eltávolít magától a témától, ez gondolom netről szóló elemzésekben gyakran pufogtatott közhely.
Viszont az is tény, hogy az emberek sokszor meglepő módon reagálnak, illetve értenek félre dolgokat, meg gyorsan csapjuk a közhelyek közé azt is, hogy alig akad figyelmesen és értőn olvasó ember, akinek ráadásul a memóriája is jó és képes összevetni x évvel ezelőtti postokat mostaniakkal.
Nem, nem lesz konklúzió, csak elmélkedem, gyerünk vegyetek komolyan. (szmájliszmájliszmájlinéhányfelkiáltójel)


*Ball ihletésére