Na. Végülis csak elmegyek Rómába holnap hajnalban. Igaz, este már jövök is vissza (New Yorkra három napom volt pedig, nem igazság; jójó, Rómában már voltam kétszer is), de muszáj kicsit beleszagolnom a római levegőbe megint; isten tudja mikor jövünk ide vissza (bár Marci mindig biztat, hogy már most azt mondogatja a főnöke, hogy jöjjön néha - mármint egy-két hétre fél évente mondjuk - dolgozni és hozzon minket is).
Ej, szomorú vagyok, mint minden költözés előtt, de már nincs kedvem írni róla, úgyis tudjátok hogy van ez nálam, már mindent leírtam itt a lakcímemen kívül - bár, ha jobban meggondolom, a Váci úti akkumulátor diszkontból arra is lehetett következtetni -, nem is értem minek tovább írni ezt a blogot és tényleg nem is nagyon írom mostanában.
Pedig még azt is el akartam mesélni, hogy a leghosszabbakat akkor futom, mikor az apám öngyilkosságát elemzem. Látjátok, tényleg minden jó valamire. Na, ezzel a vidám témával búcsúzom, majd aztán egyszer írok esetleg valami kevésbé semmitmondót is.
