Lénával van ez a játékunk, hogy fekszünk egymás mellett az ágyon és ő vagy megvizsgál (mert ő dottó néni) vagy csak heverünk együtt és ettől boldogok vagyunk.
Amikor Lénike megunja a boldogan heverést, időnként rám mászik és rajtam üldögélve töpreng (tényleg töpreng, olyan komoly kislány), én meg nézegetem a szép kancsi szemét. (Kicsit kancsal tényleg, de olyan szexisen, na.)
Tegnap aztán azt mondogattam neki szemnézegetés közben, hogy barna szemű, mire huncutul elmosolyodott, nézegette kicsit a szemem, aztán ravasz képpel azt mondta: zöld szemű!
