Aztán tegnap még olyan is volt, hogy rájöttem, hogy így három év gyerekezés után tényleg újra kell tanulnom az életet, mert mindenféle fickók jöttek oda udvarolni nekem, én meg nem értettem, hogy mi van, például amikor először egy pasi az időt kérdezte meg, majd személyeskedni kezdett (és normális esetben rögtön kapcsolnom kellett volna, hogy mit akar), én meg rögtön arra gondoltam, hogy biztos ki akar rabolni, meg szűzlányosan felháborodtam, hogy hát nem az időt akarta megtudni?; vagy ha egy fickó jobban megnézett, akkor nézegettem a hátam mögé, hogy van-e ott valami izgalmas - hiába, ha gyerekkel vagyok a kutya se néz rám és olyan ritkán vagyok a gyerekek nélkül, hogy már teljesen elszoktam az ilyen utcai nyomulásoktól.
Egyébként a tanítás is ilyen nemtelen tevékenység nekem: emlékszem, mikor a diákok elkezdtek udvarolni - a férfiak előbb-utóbb elkezdenek udvarolni, ha tanítod őket egy darabig - és arról beszéltek, hogy szép a szemem, akkor mindig állatira megdöbbentem és azon kezdtem gondolkozni, hogy milyen szemem? miről beszél ez? Egyetlen egyszer jártam egyébként tanítvánnyal - nyugi, nem kiskorú volt, bár fiatalabb nálam, nade Marci is fiatalabb, hehe -, de elég rossz ötletnek bizonyult a dolog, hamar vége is lett szerencsére.
Legnagyobb meglepetésemre láttam továbbá egy nagyon kövér kínai nőt - én még nem láttam soha kövér kínait, Amerikában sem -, illetve a vonaton egy döbbenetes energiavámpír működését tanulmányozhattam két és fél órán át: a párhuzamos boxban ült egy párocska, meg az energiavámpír nő, aki azonnal elkezdett magáról beszélni amint megérkezett a párocska és meg sem állt a beszédben Rómától Livornóig, majd leszállás előtt vidáman megjegyezte, hogy mennyivel jobban telt ilyen kellemesen beszélgetve ez a hosszú út. Kemény volt, még én is rettenetesen elfáradtam a folyamatos szövegelésétől, bár nyelvleckének azért nem rossz egy ilyen logorreás olasz.
Most még mindig hullafáradt vagyok és eszelősen fáj a lábam, kemény menet volt a tegnapi, mondjuk tiszta kattant vagyok, még ebéd közben is kábé futva rohantam egyik fontos megnézendőtől a másikig, fel nem foghatom miért, mert ráadásul mindenre tök jól emlékeztem is régről, nem kellett volna úgy csinálnom, mintha életemben először és utoljára lennék Rómában, na mindegy.
