Utoljára Houstonban, terhesen cirkáltam ennyit az Ikeában. Tök jó, hogy most nem kell lépten-nyomon leülnöm és/vagy hánynom.
Szóval rájöttünk, hogy a lakásfelújítás az egy dolog (kész van már egyébként, szép nagyon), de a lakásban lévő bútorok rondák, szétmentek, nincsenek, szóval most kapkodva veszünk valamiket, amiken ülni és aludni lehet.
Normális esetben ez élvezetes tevékenység, de azért így rohanva, esetleg gyerekekkel - időnként a nagynéném vigyáz rájuk és akkor kettesben megyünk - nagyon nehéz. Meg persze sajnos pénzünk sincs korlátlanul (nyilván).
Amúgy meg el vagyok kenődve azért is, mert elmentünk a lakásba és rögtön horror sztorikat hallottunk az egyik kattant szomszédtól lapátolandó mennyiségű csótányról (jesus) - na meg láttunk is egy csótányt, rögtön a kapunál, ahogy beléptünk, sírok még most is -, folyamatos beázásról, meg láttam pont ugyanazokat a tompa tekintetű, nyilvánvalóan már rég elhülyült alkoholistákat a házban lófrálni, akiktől már akkor is rosszul voltam, mikor ott laktam, piszok lehangoló. Jelenleg a fél karomat odaadnám egy házért, kéne is lottózni gyorsan.
Egy pozitív dolog azért volt: nagyon tetszett az ovi, meg a két óvó néni - elmentünk múlt héten barátkozni velük -, kifejezetten kedvesek, az meg különösen tetszett, hogy teljesen el voltak ájulva, hogy milyen jól beszélnek a gyerekek, pedig külföldön éltünk (lám, lám, nem volt hülyeség az a két évnyi olvasás napi nyolc órában, hehe).
Egyébként kész vagyok teljesen az arcoktól, amik szembejönnek Magyarországon, mert külföldön élni sok szempontból nehéz ugyan, de valahogy a vákuum, amiben élsz - na meg a nyelvi szakadék -, megvéd mindentől és nem igazán érzed a többiek "auráját" (természetesen ez az egyik legnagyobb nehézség is), nem tudod felmérni mások intellektusát, kulturális hátterét, nem igazán tudsz következtetéseket levonni a hangszínéből és a hanglejtéséből, egyszóval nem nagyon tudod elhelyezni az embereket magadhoz képest, itt viszont...én nagyjából egy mondat után elmondom bárki élettörténetét és az a helyzet, hogy borzasztó szomorú élettörténetek jönnek-mennek az utcán.
