És akkor folytatnám a nyivákolást, most éppen a házimunka miatt.
Szóval én nem értem, hogy ezt így hogy.
Egész hétvégén, megállás nélkül mindketten nyaljuk a lakást, mosogatunk, porszívózunk, felmosunk, pakolunk, mosunk, teregetünk, én bevásárolok, főzök - sokszor egy csomót, hogy a héten legyen mit enni -, stbstb (és nekem Marci legalább segít, ami nagy dolog, ahogy elnézem az ismerősöket), de valahogy mindig az az érzésem, hogy hiába: a káosz és a kosz percek alatt újratermelődik, a piszkos ruhák mintha osztódással szaporodnának, tök reménytelen az egész.
Ráadásul alapvetően kurva fáradt és stresszes vagyok - hétfőn például néhány rendkívül utálatos nénitől kell szívességet kérnem valami olyan ügyben, amiben egyszer már segítettek, de egyszerűen nem találom azokat a papírokat, amiket tőlük kaptam, rémes; plusz fogadóórákon kell tolmácsolnom éjszakába nyúlóan -, nem megy a vezetés, mert folyton kimaradnak órák meg ma például hajnalban mentem félájultan és amúgy meg egy perc időm sincs egyáltalán semmire. (Most is éppen főzés és teregetés és újabb mosás közt félúton írok, naná.)
Emberek, ez a dolgozó anyaság, ez valami tévedés lesz, bocs, én is nagyot hibáztam, amikor azt hittem, ez így jó.
Persze, persze, kell a pénz, meg a saját tevékenység, meg az agyhasználat, de ha mindezek miatt összességében elpuszulok végül, akkor ezzel szerintem valami nagyon nem oké.
