Jézusom de rossz napom volt - meg hát rájöttem arra is, hogy a munkám igazából abból áll, hogy több fronton megállás nélkül, erőteljesen kúrogat valaki; nemhiába koordinátor a munkahelyi nevem; mondjuk igazából a negotiator lenne a legkifejezőbb. Kicsit olyan, mintha egy háború közepén leállnék ordítani, hogy ide lőjetek! - teljesen mazochista pozíció, ha jobban meggondolom.
Meglepő módon általában egész élvezetes a dolog (csak halkan merem mondani, hogy mindezt magyarul nem lennék hajlandó csinálni, de ezzel a kultúrsokkos résszel kiegészítve tényleg izgalmas), meg nagyon sokat kell használnom a pszichopata énem, azt, amelyik kifürkészi és megismeri az embereket, felismeri a motivációikat, aztán kihasználja és eldobja őket éséésés aztán ezt a tudást megfelelő módon felhasználja.
Egyébként tényleg félelmetesen (fel)ismerem az embereket - szerintem ezt látták meg bennem az interjún, na meg persze a jó angolt -, azonnal nyakukba akasztom történetüket, tetten érem egy csomó jellemvonásukat vagy öt perc után (emlékszem Marcit is lenyűgöztem mikor először találkoztunk és rögtön ráolvastam, hogy ő ilyen meg ilyen - nem tévedtem semmit gyakorlatilag), nem is értem honnan van ez nekem; jó, hát a tizenöt évnyi non-stop tanítás azért nyilván sokat nyom a latban ilyen tekintetben (is).
A munka adminisztrációs része, na az nekem a mumus, attól hányok is, béna is vagyok, de azt is muszáj megtanulnom, csinálnom, ez is része a dolognak, mint a buli után a takarítás, hát ez van.
PS.: Épp három hete dolgozom az új munkahelyemen: épp három kilót fogytam, nagyon tetszik. Nem, kétségtelenül nincs időm ebédelni.
