Biztosan azért kezdett fájni először a bal térdem, majd a fogam, hogy ne érezzem, hogy milyen nagyon fáj a torkom.
Egyébként meg már nagyon érik a lakásvásárlás: olyannyira, hogy (majdnem) azt gondoljuk a "luxuspanelről", amiről már írtam, hogy megvesszük. De nem merjük kimondani végleg, csak mondogatjuk egyelőre a jó és a rémisztő dolgokat: akkor lenne végre helyünk, némi terünk, nappali szobánk, saját hálószobánk, étkezőnk, mosogatógépünk (!!!), Marci le tudna ülni egy asztalhoz dolgozni, tíz percre lenne a munkahelyem, de elfogyna az összes spórolt pénzünk, illetéket kéne fizetni, sok évre kéne hitelt felvenni, biztos, hogy nem kéne még várni, biztos ez a legjobb?
Jaj, ijesztő ez nagyon. Döntésben amúgy borzasztó rosszak vagyunk és oké, hogy szerintem hasonló a hasonlónak örül, de jó lenne, ha ilyenkor nem hasonlítanánk egymásra olyan nagyon.
