Teljesen szürreális, hogy a napi kötelező tornaóra miatt a gyerekek egy része az iskolában futkos körbe-körbe és az aulában magasugrik.
Tegnap itt kellett maradnom tovább és beszélgettem valakivel az itteni elődömről, aki családi okok miatt vidékre költözött. Akivel beszélgettem, az nagyon sajnálta szegényt, hogy hát ekkora változás, tejóég, én meg hiába próbáltam, nem tudtam nagy vonalakban nem elmesélni az én nagy változásaimat (őszintén szólva szerintem tök érdekes ez a sok országról-országra költözés, de mindig rettegek, hogy nagyon nagyképűnek tűnök, ezért igyekszem titkolni a legjobb részleteket, pl lakás a Ferde Toronnyal szemben, meg ilyenek), csak kerekítette a szemét, kérdezgetett Amerikáról (sokan persze rögtön undorral közlik, hogy na, ők Amerikában soha nem laknának - persze általában fogalmuk sincs róla, hogy mi történik Amerikában és mi is az az Amerika, meg aztán Amerika finoman szólva is óriási, nem is tudom értelmezni Amerikát úgy általában), engem meg elfogott a nosztalgia, hát mégiscsak ott születtek a gyerekek és a szülés eleve nagyon jó élmény volt nekem (ezt biztos meséltem már, de tényleg annyira vicces: a gyerekek ovis csoportjába járó gyerekek neve az ajtajukon ki van listázva a születési helyükkel együtt és mindig röhögnöm kell, mikor a sok Budapest és elvétve egy-egy vidéki város között meglátom, hogy Houston.)
Mondjuk ami most, sok év távlatából a legvonzóbbnak tűnik Texasban, az a nagy hely: soha az életben nem lesznek akkora lakásaink, mint ott voltak, az első lakásunk nappalija kábé akkora volt, mint a mostani két szobánk. Imádtam azt a lakást amúgy is, nagyon jó hangulata volt, szerintem részben az óriás nappali miatt, de végül muszáj volt elköltöznünk, mert nem igazán volt játszótér meg sétálóhely a közelben, viszont ezek fontosak voltak nekünk akkoriban (mert ugye nem vezettem - na Amerikában a mostani tudásommal szerintem már simán vezetnék; jó kis automata kocsik, nulla jobbkéz szabály, hm).
Persze a texasi pragmatikus, autós életformát európai fejjel nehéz megszokni (szerintem nem is nagyon lehet), de kétségtelenül nagyon kényelmes ott az élet sok szempontból.
Ma véletlenül együtt keltünk - általában az van, hogy én egyedül kelek hatkor, a többiek meg fél nyolcig ébredeznek* - és Marcival a külföldi lehetőségekről beszélgettünk egy kicsit (eddig senki se akarta felvenni sajna), főleg arról, hogy megérné-e megint borítani mindent (nekem itt hagyni a határozatlan idejű állásomat) és elmenni mondjuk két évre valahová, hogy a gyerekek nyelvet tanuljanak, hát, nem tudjuk, valószínűleg nem, erre jöttünk rá.
Tegnap ez a nő, akivel beszélgettem, megkérdezte, hogy miért utaztunk ilyen sokat és akkor elmeséltem Marcit, meg hogy mivel foglalkozik, ő meg kérdezgetett, hogy és milyen területen és mondtam neki, hogy háttőőő, mittudomén, de valami nagyon matematikába hajló statisztikai fizikaizé. Azt már nem mertem megosztani vele, hogy mikor Marcit egyszer kérdeztem, hogy ő miért nem kísérleti fizikus, akkor azt mondta, hogy a kísérlet az for pussies és hogy a számok az izgalmasak, kit érdekel bármi más...Mondjuk látszik is ez az irány a családban, a gyerekek már szorozni is tudnak lassan.
* mekkora mázli egy kötetlen munkaidejű apa; mondjuk ez a kötetlen munkaidejű apa az elkövetkező két hónapban összesen három hetet lesz távol, jajjaj
