Hosszú szünet után mindig akkor kezdek újra blogolni, mikor visszamegyek tanítani, úgy látszik muszáj beszélnem róla.
Most is ez történt: egy több körös tévelygés után úgy döntöttem, hogy rengeteg szempontból (leginkább a gyerekek miatt, de most azt hiszem, talán magam miatt is) jobb nekem a közoktatás (odérek délután a gyerekekért a suliba, szünetekben nincs gyötrelem, hogy mit csinálunk velük), ami ugyanakkor azért elég kemény terep, most épp egy középszar általános iskolában dolgozom (persze aktívan munkálkodom azon, hogy visszakerüljek ide közel hozzánk, a gimibe, van is most némi esély, hát majd meglátjuk), sok problémás gyerekkel (van köztük székdobáló autista kisfiú, meg iskolából kiszökdöső hiperaktív kamasz, na meg egy csomó szociálisan nagyon hátrányos helyzetű, túlkoros, diszes, stb gyerek), állati nehéz, egy-egy keményebb nap után arra szoktam gondolni, hogy a tanároknak sem ártana terápia, mert engem időnként durván sokkol egy-egy gyerek viselkedése, de főként mindaz, ami a balhék mögött van.
A sok nehézség ellenére egyébként kifejezetten élvezem a dolgot, nem is értem, komolyan.
Úgy látszik az egyéb, adminisztratív jellegű munkák annyira megundorítottak az irodistaságtól, hogy csodálatosnak érzem, ha ingerült fegyelmezés közepette magyarázom egy folyamatosan pofázó osztálynak, hogy mi az a do (true story).
A gyerekek általában szeretnek (mindig így volt ez egyébként, az az egy kivételes osztály ezért is vágott annyira mellbe tavaly) - van egy osztály, amelyikkel azonnal nagyon megszerettük egymást, állati helyesek, sokat és lelkesen dolgoznak (tíz évesek egyébként), de van egy csomó gyerek, akit nem is tanítok és mégis boldogan köszönnek a folyosón vagy mikor helyettesítek, akkor szívecskés leveleket adnak át nekem óra végén és hát ezek azok a dolgok, amik aktatologatás közben biztosan nem történnek meg az emberrel, na meg nyilván ezek azok a dolgok, amikért az ember szereti ezt csinálni - nem hiszem egyébként, hogy a tudás átadása a lényeges (az azt hiszem ritkán történik meg sajnos), inkább az emberi kapcsolat és a figyelem kell ezeknek a gyerekeknek.
* ezt mondja Judi Dench Cate Blanchett-nek a Notes on a Scandal című filmben, amiben mindketten tanárokat játszanak és a kiégett (és kissé talán pszichopata) Judi Dench azt taglalja Cate Blanchett-nek, hogy nem érdemes azért túl nagy reményeket fűzni a tanítás üdvözítő hatásához
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.