A szakítás pocsék dolog, főleg, ha valaki függő típus (elég sokan vannak ezzel így ugyebár) és főleg, ha az életét arra rendezi be, hogy ha beledöglik is, neki kell valaki társnak/utánfutónak/magány ellen, blabla.
Én régebben majdnem szó szerint belepusztultam ezekbe - a társfüggés durva betegség -, mostanában már jobban megy az elengedés, de ez nyilván azért van így, mert tudatosan távolságot tartok mindenkitől.
Szóval a szakítás pocsék, döglesztő, gyilkos, de ugyanakkor iszonyú hasznos dolog, én mindig egy csomó mindent megtanulok magamról a regenerálódás közben, mert egyrészt megvizsgálhatom a regenerálódási képességemet, a túlélő módszereimet, az erőmet és az érzéseim valódiságát is.
Úgyhogy sajnos azt kell mondjam: szakítani tulajdonképpen jó, ha beledöglötök is, kedves tévénéző gyerekek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése