la bella addormentata

Amúgy is lagymatag blogírási kedvemet rontja, hogy a kölcsön számítógépem is kipurcant, a sajátom meg már tavaly feldobta a talpát, most meg ez is, jól nézünk ki, egyre amortizálódom, száradok, törődöm, ma reggel jeges rémület fogott el a gondolatra, hogy még egy évet (sőt, a Marcit ma biztosították, hogy akár többet is, milyen kibaszott jó ez) itt kell töltenem és bár megfogadtam, hogy nem hisztizek, beletörődöm a sorsomba - azaz abba, hogy nekem itt nem terem babér, merhogy ebben a városban csak a fizikusok meg az anyanyelvi angolok és amerikaiak dolgozhatnak az olaszokon kívül-, hirtelen arra gondoltam, hogy nabazmeg, én azonnal elmenekülök innen, aztán persze eszembe jutott a fogadalmam, mert bizony megfogadtam, hogy nem hisztizek, aztán megint arra, hogy faszér nem tudok új számítógépet meg új ruhát venni, hogy a cipőm lerohad a lábamról, nem hisztizek, a tengerre gondolok, a szerelemre gondolok, a tengernél a szerelemre gondolok, a szerelemnél a tengerre gondolok, jajjaj, elrontottam, akkor is hisztizni akarok, nem nyafognék, az akkumulátor diszkontra gondolok, a lehetőségeimre gondolok, a tengerre, a szerelemre, az életemre gondolok, ebben a városban nem szeretek semmit csak téged, valami hiányzik, hát persze hogy hiányzik valami ha semmi másod nincsen csak én, valami hiányzik.
A helyem a világban hiányzik.