Az ilyen 'segítek szívesen'- embernek én már semmit sem hiszek el. Nem hiszek el semmit továbbá a segítenél kérdésre igent válaszoló, de nemmel cselekvő embereknek sem.
Az idegenektől való segítségkérésre Olaszországban sajnos nagyon rászorulok, de soha többet, komolyan, soha többet. Nem, egyáltalán nem vagyok pesszimista, realista vagyok, sőt, optimista.
Optimista, mert kértem valamit, valamiket (ne nagy dolgokra gondoljatok, hanem mondjuk pár tippre, ami úgy egy darab emiljébe kerül valakinek) és magamból kiindulva segítségnyújtásra számítottam, vagy legalább egy udvariasan odaböffentett nemre.
Optimista vagyok, mert még mindig nem hiszem el, hogy az emberek a legtöbbször így viselkednek, ígérgetnek, segítséget ajánlanak és aztán azt is elfelejtik, hogy valaha találkoztak veled.
Optimista vagyok, mert még mindig reménykedem benne, hogy ha megtartják úgy jó. Nem, nem kell nagy dolgokra gondolni, csak ilyesmikre, hogy: nincs munkád? itt meg itt mindig kaphatsz munkát, majd megírom pontosan miről van szó, de az emilemre soha nem válaszol, az már nyilván nagyon megterhelő volna, gondoltam is, hogy hamarosan írok neki valami rettentő kedveset, kösz a segítséget bazmeg, vagy ilyesmikre gondoltam.
És hát ez csak egy ilyen kis nyamvadt eset, iszonyú sokkal találkoztam, főleg az utóbbi időben, szeresd felebarátodat, mi a francot szeressek rajta, azt mondja meg végre valaki. Az ígéret szép szó, ha leszarják úgy jó, vagy mittomén.
Viszont arra a kérdésemre válaszoljatok plíz, hogy ezt az emberek miért, minek csinálják? Egyszerűen nem értem. Minek ajánl valaki segítséget, ha nem akar segíteni? Hogy önmagának elmondhassa, hogy már megint mennyire fasza voltam, nagylelkűnek tűntem, vagy miért?
Mert oké, azt már megszoktam, hogy nemet mondani senki sem tud, ezért a bizonytalan, kisbetűs igeneket mindig nemnek könyvelem el, kicsit fárasztó ugyan folyamatosan lefordítani drága felebarátaim gyáva üzeneteit, de úgy látszik nekem ez jutott.
Vagy - és ez is egy lehetőség, bár nagyon nehéz elképzelnem - egyszerűen én vagyok extra szerencsétlen és az emberek mindenki máshoz jók, az ígéreteiket megtartják, szerethetően, egyértelműen, tisztán viselkednek és kommunikálnak.
Fogalmam sincs, komolyan, nem, tényleg nem értem.
Azt viszont biztosan tudom, hogy optimista (vagy naiv és ostoba, hümm) vagyok és ez milyen jó már és milyen vicces is (na, azért lássuk be elég vicces, hogy pont én, a szkepticizmus állítólagos királynője), mert még mindig és újra meg újra, minden seggre esés előtt elhiszem, hogy az emberek tényleg segíteni akarnak és hogy az adott szónak tényleg súlya van.
Az idegenektől való segítségkérésre Olaszországban sajnos nagyon rászorulok, de soha többet, komolyan, soha többet. Nem, egyáltalán nem vagyok pesszimista, realista vagyok, sőt, optimista.
Optimista, mert kértem valamit, valamiket (ne nagy dolgokra gondoljatok, hanem mondjuk pár tippre, ami úgy egy darab emiljébe kerül valakinek) és magamból kiindulva segítségnyújtásra számítottam, vagy legalább egy udvariasan odaböffentett nemre.
Optimista vagyok, mert még mindig nem hiszem el, hogy az emberek a legtöbbször így viselkednek, ígérgetnek, segítséget ajánlanak és aztán azt is elfelejtik, hogy valaha találkoztak veled.
Optimista vagyok, mert még mindig reménykedem benne, hogy ha megtartják úgy jó. Nem, nem kell nagy dolgokra gondolni, csak ilyesmikre, hogy: nincs munkád? itt meg itt mindig kaphatsz munkát, majd megírom pontosan miről van szó, de az emilemre soha nem válaszol, az már nyilván nagyon megterhelő volna, gondoltam is, hogy hamarosan írok neki valami rettentő kedveset, kösz a segítséget bazmeg, vagy ilyesmikre gondoltam.
És hát ez csak egy ilyen kis nyamvadt eset, iszonyú sokkal találkoztam, főleg az utóbbi időben, szeresd felebarátodat, mi a francot szeressek rajta, azt mondja meg végre valaki. Az ígéret szép szó, ha leszarják úgy jó, vagy mittomén.
Viszont arra a kérdésemre válaszoljatok plíz, hogy ezt az emberek miért, minek csinálják? Egyszerűen nem értem. Minek ajánl valaki segítséget, ha nem akar segíteni? Hogy önmagának elmondhassa, hogy már megint mennyire fasza voltam, nagylelkűnek tűntem, vagy miért?
Mert oké, azt már megszoktam, hogy nemet mondani senki sem tud, ezért a bizonytalan, kisbetűs igeneket mindig nemnek könyvelem el, kicsit fárasztó ugyan folyamatosan lefordítani drága felebarátaim gyáva üzeneteit, de úgy látszik nekem ez jutott.
Vagy - és ez is egy lehetőség, bár nagyon nehéz elképzelnem - egyszerűen én vagyok extra szerencsétlen és az emberek mindenki máshoz jók, az ígéreteiket megtartják, szerethetően, egyértelműen, tisztán viselkednek és kommunikálnak.
Fogalmam sincs, komolyan, nem, tényleg nem értem.
Azt viszont biztosan tudom, hogy optimista (vagy naiv és ostoba, hümm) vagyok és ez milyen jó már és milyen vicces is (na, azért lássuk be elég vicces, hogy pont én, a szkepticizmus állítólagos királynője), mert még mindig és újra meg újra, minden seggre esés előtt elhiszem, hogy az emberek tényleg segíteni akarnak és hogy az adott szónak tényleg súlya van.
roto írta:
VálaszTörlésSzerintem lustaságból: nagyon jó ötletnek, semmiségnek és teljesen természetesnek tűnik akkor és ott, hogy igennel válaszolnak, de aztán eszükbe jut valami fontosabb és leszarják, mivel úgysincs következménye, ha nem segítenek.
Ilyenkor optimistának kell maradni, DE: el kell küldeni a picsába, hadd szembesüljön a bunkóságával. Jó eséllyel nem fogja meghatni, de én mindig jobban éreztem magam utána, ha megtettem.
ez olyan érdekes, én meg mindig rosszabbul. mert bennem mindig, a legnagyobb szopások esetén is ott motoszkál, hogy "mi van ha tévedek? ha nem önhibájából ilyen? ha nehéz gyerekkora volt? ha igazából belátja, hogy mekkora geci és amikor lebaszom, bánatában felakasztja magát?" meg ilyenek, mindig vannak mentségeim, valahogy sosem akarom elhinni, hogy az emberek legbelül nem tudják, hogy hogyan kéne viselkedniük és mit kéne mondaniuk...én vagyok jézus, komolyan.
VálaszTörlésja, a blogger megőrült, a fenti komment az én vagyok, ja, hogy ki vagyok én? énén molly vagyok.
VálaszTörlés"Ha igazából belátja, hogy mekkora geci", akkor azzal tesz jót, ha felakasztja magát.
VálaszTörlésPl. velem volt olyan, hogy jelentkeztem egy melóra (ugyan a jelentkezésemhez képest fél éve hirdették meg, de akkor is), és a fickó arra sem volt képes, hogy megírja, hogy nem aktuális. A levelemet elolvasta, mert azt mutatta a rendszer (iwiwen írtam neki).
VálaszTörlésNem céges meló volt, hanem a fickó kínált egy egyszeri megbízást. Aztán írtam neki még egy levelet, hogy milyen jó fej, hogy legalább válaszolt, de erre sem írt vissza.
Akkor kedvem lett volna megírni, hogy azt kívánom neki, hogy törje ki a nyakát snowboardozás közben, de végül is nem írtam meg, viszont az ezt követő, hasonló eset után már megmondtam a véleményemet.
De például van olyan helyzet, amikor nagyon nehéz megállni, hogy azt ne mondjuk valakinek, hogy OK basszus, küldd el megcsinálom neked is, mert egyszerűbb, mint elmagyarázni, mert a buta tökfejedbe úgyse menne bele. Így esett, hogy tavaly vizsgaidőszakban 7 embernek (magamat is beleértve) készítettem el a reológia gyakorlati jegyzőkönyvét...
VálaszTörlésSoha többet nem ígérek semmit! :o)
először azt hittem, hogy a reológia vmi királyságtan...jóvanna. hát nemtom, én az ilyen tanulmányi cuccokban meg különösen szívesen segítettem mindig mindenkinek, sőt, ha a tanítványaimnak valami gyors fordítás, cv, kutyafasza kellett, hát rám biztosan számíthattak.
VálaszTörlés