I couldn't help feeling sometimes as I stood knee-deep in diapers and bottles - why did this happen to me?*
Elég nevetséges, de nekem szerintem most kezdett el ketyegni a biológiai órám - már megint akarok még egy gyereket.
Valószínűleg ez azért van, mert öregszem - a halálon is sokat gondolkozom mostanában, ez meg nyilván azért van, mert kihalt a fél családom - és félek, hogy később már nem lehet, illetve szerintem lehetne, ha akarnám (azt hiszem az a típus vagyok, akire csak rá kell nézni és terhes lesz), de rizikós.
Ettől függetlenül ma azért mindenkit elátkoztam, hogy ikreim születtek: ja, nem történt semmi különös, csak kitaláltam, hogy holnap csinálok Hálaadás napi vacsorát és vásárolni mentünk a böhöm nagy sportkocsival, amit újabban használunk és sehol nem fértünk át és folyton mindent leejtettem és a babák felváltva rágták le a lábukról a zoknit és nekem egy kosarat kellett csurig pakolnom, mert nem tudok egy babkocsit meg egy bevásárlókocsit is navigálni és a szembejövő anyukák az egy szem gyerekükkel mind üdvözült mosollyal tologatták a bevásárlókocsit (a gyereküket ugye simán beleültetik) és aztán jöttünk hazafelé és a kocsiktól sehol nem fértünk el, a rohadt sok vásárolt holmi lehúzta hátrafelé a kocsit és majdnem felborult, aztán fel kellett hozni ölben az egyik gyereket, aztán a másikat, aztán a vásárolt cuccokat, aztán le kellett lakatolni a babakocsit, aztán visszajönni és dühöngeni, elpusztulni - ja, nem, bocsánat, előbb etetni, fürdetni, öltöztetni, pelenkázni, utolsó tejet adni, ágyba dugni...na jó, bevallom, kicsit nevetgéltem is, mert Marcika úgy tűnik megtanult tapsolni meg integetni és lelkesen gyakorolta mindkettőt hazafelé, elviselhetetlenül aranyos, az az igazság.
*Elizabeth Friedrich and Cherry Rowland: The Parents' Guide to Raising Twins
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.