Napok óta szeretnék a bezzeganya nevű, méltán népszerű site-on kommentelni, de reménytelen - vagy regisztrálni nem tudok, vagy ha az nagy nehezen sikerül, akkor soha többet nem jön be az oldal -, úgyhogy inkább hozzátok beszélek kicsit, de az illető postot, amihez szerettem volna hozzászólni, sajnos nem tudom belinkelni az előbb leírt problémák miatt.
Született ezen a bizonyos oldalon egy (egyértelműen karikatúrának szánt) post arról, hogy az újdonsült anyák élete jajdenagyonnehéz, merhogy szegények lealjasodnak, oszt napokig nem zuhanyoznak, nem sminkelnek, sőt, a szőrtelenítés se nagyon megy nekik, merhogy az első időben a gyerek bőg egyfolytában, újdonsült anyuka nem meri magára hagyni, nem megy zuhanyozni, hanem koszosan-büdösen-leköpve-lehányva gürcöl egész nap a gyerek körül, stbstb...
Nem, a post egyáltalán nem vicces, de egyértelműen látszik, hogy annak szánták, tele van nyilvánvaló túlzással. A kedves anyukák persze azonnal hörögve ráugrottak a postolóra, láthatóan halál komolyan véve az olvasottakat: hogy fúj, de gusztustalan az ilyen koszos és szőrös anya és mi az, hogy az ilyent egyáltalán megdugja a férje, meg egyáltalán, az olyan nő, aki nem hagyja magára egy percre sem a gyerekét, az nyilvánvalóan alkalmatlan a gyereknevelésre, stbstb...hááát.
Én nem nevettem a poston, mer nem túl vicces, csupán ilyen szőrözős-bénázós klisé, amilyeneket a Sandra Bullocks szokott játszani és mondjuk annak idején pont azért zuhanyoztam meg sminkeltem egy csomót, mert az tartott életben, de azér bizony visszagondolva az első idők bénázására, szerettem volna megvédeni a bejegyzés íróját, merhogy bizony, bizony, az ember eleinte állati béna (jójó, tudom, ti mindig nagyon ügyesek voltatok, szóval javítom: egyes emberek eleinte) és bizony, bizony, nem meri magára hagyni a gyereke(i)t, be van szarva, hogy megfullad(nak), lábujjhegyen jár és esetleg nem is fürdik vagy nem mos hajat, merhogy 1, nincs ideje (ikrek mellett valóban nem sok volt, én futva közlekedtem a lakásban, hogy jusson idő a fejésre, a mosogatásra, a sterilizálásra (merhogy szopni, na azt nem tudtak a kismajmok), a minimális alvásra, na meg a kurva hosszú etetésekre, amiket eleinte két és fél óránként nyomtunk (meg mittomén, néha én is akartam enni valamit, sok időm mondjuk nem volt rá, el is ment a tejem hamar) 2) azért se biztos, hogy az ember folyton fürdik meg hajat mos, mert nálunk pl a gyerekszoba a fürdőszoba mellett volt és rettegve zajongtunk ott, mivel örültünk, ha a babák végre elaludtak (eleinte nagyon keveset aludtak, öt perceket mondjuk és hónapokig nem voltak hajlandóak vízszintesben sem tartózkodni, nemhogy aludni).
Meg aztán az is érdekes volt, hogy valaki horrornak merte nevezni az első időszakot és akkor egy másvalaki lehurrogta, hogy jaj, ugyan már, később a mittoménmi sokkal horrorabb - hát, azér napi két órát aludni és folyamatosan a szoptatás miatt cidrizni - nagyon igyekeztünk, hogy szopjanak, de az istennek nem sikerült és a gyakorlás is hihetetlen mennyiségű időt elvett és eleve teljesen kész voltunk -, meg időre etetni (a gyerekorvos nagyon nyomatta, hogy hízniuk kell, koraszülöttek, nagy veszélyben vannak, jajjaj), az bizony tényleg elég horror, szóval szerintem segítség nélkül az eleje tényleg nagyon nehéz, főleg, ha az embernek az első adag gyereke dupla (oké, ezek az egymás torkának ugrók szimpla gyerekes anyák voltak, az nemtom milyen); némi tapasztalattal nyilván ez is más lett volna, de nem volt tapasztalat és még csak kérdezni se nagyon tudtam senkitől: nálunk a családban nincsenek gyerekek egyáltalán, egyik ágon sem, a barátnőimnek nincs gyereke, szóval végül ismerősöktől kérdezgettem, aztán meg kikupálódtam (persze még mindig sok kérdésem van, néha gyötrök is velük embereket), olvasgattam és persze tapasztalatot szereztem.
Hogy mi a konklúzió? Hát, szerintem ilyen világbékés, azaz hogy nem kell mindig pálcát törni mindenki felett, nem kell mindig jobban tudni, nem kell mindig mindenkitől ugyanazt várni.
Van aki büdösen, szőrös lábbal képes túlélni, mások meg full sminkben, báli ruhában tudnak csak szoptatni - baromira nem ezen múlik, hogy kiből milyen anya lesz...
PS.: Jó, tudom, az előző írásomban én is pálcát törtem a pocilakózó agyhalottak felett, hát igen...bevallom, a gügyögő hamisságot világbékés hangulataimban is nehezen viselem