Holnap megyek egy angolos-fordítós állásinterjúra és rosszul vagyok a gondolattól, ugyanis nagyjából annyi önbizalmam van, mint egy szúnyognak és utálom azt is, hogy már azon is ujjongani kell - és manapság sajnos tényleg nagy dolog -, hogy egyáltalán behívnak interjúzni, mert azt kell mondjam, hogy iszonyú elkeserítő a munkaerőpiaci helyzet különösen az ilyen magamfajta kétgyerekes, öt évig munka nélkül lévő, külföldről hazatért nyomorultaknak.
