Az történt, hogy túl sokat futok. Azaz nem edzési szempontból futok túl sokat, hanem blogolási szempontból: a blogolásomnak határozottan árt, hogy futás közben pompásan végiggondolom és feldolgozom az összes kínomat, ráadásul most már zene nélkül is tudok futni, úgyhogy remekül megírom magamban a postokat, aztán meg itthon már be sem kell kapcsolni a laptopot, maximum álláskeresés miatt; btw kommenteket is írok fejben, bár egyre kevesebb blogot olvasok, szóval nincs mire reagálni (egy remek levezetést láttam évekkel ezelőtt arról, hogy hogyan szokik le az ember a netezésről és valami olyasmi volt a lényege, hogy minél kevesebbet netezek, annál kevesebb neteznivalóm van; nagy igazság), de ez most valahogy ilyen időszak: rengeteg dolgom van, írnom kéne ilyen mindenfélét (majd egyszer elmesélem), az írás kapcsán kéne járnom ilyen mindenfelé (majd egyszer elmesélem), kreszt kell tanulnom, állást keresek és ha minden igaz (remélem), akkor egy közelgő interjúra kell készülnöm, vannak aztán családi és baráti vendégségek, futni is muszáj, hogy ne legyek depressziós, meg persze a gyerekek ovi után mindig itthon vannak, szóval az az időszak biztosan kilőve felnőtt tevékenységek szempontjából. És a napok eszméletlen gyorsan rohannak, elhull a virág, eliramlik az élet...
